Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Beszállókártya Lakatos Lászlóval
2018-12-18 14:35:00Milyen üzleti lehetőségek rejlenek Kambodzsában a magyar cégek számára? Mennyire sötét folt egyáltalán a hazai vállalkozások számára a dinamikusan fejlődő távol-keleti ország? A Beszállókártya vendége Gulyás Gáspár, a Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ egyik alapítója, egykori ENSZ-nagykövet. A műsorvezető Lakatos László.
-
Beszállókártya Lakatos Lászlóval
2018-12-18 13:35:00Milyen üzleti lehetőségek rejlenek Kambodzsában a magyar cégek számára? Mennyire sötét folt egyáltalán a hazai vállalkozások számára a dinamikusan fejlődő távol-keleti ország? A Beszállókártya vendége Gulyás Gáspár, a Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ egyik alapítója, egykori ENSZ-nagykövet. A műsorvezető Lakatos László.
-
M2M Zóna
2018-12-18 13:05:00Digitalizáció az agráriumban. Ez lesz a mai műsor fő témája. Milyen szenzorokat és digitális megoldásokat alkalmaz az ágazat? Mennyire elterjedtek idehaza? És milyen robotok szedik majd le a termést a jövőben. Ezekről beszélgetünk Varga Péterrel, az IVSZ agrárkabinetjének vezetőjével. Tartsanak velünk!
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2018-12-18 04:35:00Nem, vagy csupán elhanyagolható mértékben emelkedett a hal ára az évben. A Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője elmondta, a karácsony jelenti számukra a főszezont, a magyar vásárlók egyre igényesebbek. Mélyrepülésbe kerültek a kriptodevizák ebben az évben. A D-Labs alapító tulajdonosa elmondta, hogy ez az árfolyamzuhanás egy tisztulási folyamatot okoz az egész kriptodeviza piacon. Egyelőre nem is várhatóak nagy emelkedések. Kína egyik legjelentősebb idegenforgalmi vállalatával kötött együttműködési megállapodást a Hunguest Hotels. Hosszú távon van ennek jelentősége a vezérigazgató szerint. Lekörözi-e az orosz olajexport az amerikait 2020-ra? Erre is keressük a választ. Ezek mellett egy beszélgetést hallhatnak a Saxo bank elemzőjével az árupiaci trendekről, és az MNB döntésről az equilor elemzőjét kérdezi majd Nagy Károly. Nesta pedig a szokásos érdekes témákat hozza el a stúdióba.