Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2019-09-18 06:35:00Nem tülekednek az ügyfelek a biztonságosabb, szerződésmódosítással elérhető fix kamatozású jelzáloghitelekért, az adósok csupán kis része cserélné le jelenlegi szerződését a kiszámíthatóbb konstrukcióra – közölte a Bank360. Megkérdeztük: vajon mi az ok? Emelkedett a ZEW gazdaságkutató Németországi gazdasági hangulatindexe. Azért túlzott bizakodásra még nincs ok. Az önkormányzati kampány a kellős közepén tart. Az egész folyamatot leegyszerűsítené, ha elektronikusan gyűjtenék a kopogtatócédulákat – mondta a Netlock ügyvezető igazgatója. Mi lesz a biztonsággal? Erre is válaszolt. Ugyan jelent plusz feladatokat, mégis inkább az előnyeit érzik a működésben a tavalyi tőzsdére lépésnek - mondta el Nap Vendége című műsorunkban a Megakrán Nyrt. felügyelő bizottságának elnöke. Könnyebb volt például a bankokkal megállapodniuk. A klímaváltozás miatt fontos, hogy a korábbiaknál ellenállóbbak legyenek a vetőmagok, és a búzafajták – mondta a Vetőmag Szövetség ügyvezető igazgatója. A klímaváltozás miatt egyre fontosabb mindez. De lesz szó az aranypiacról, és természetesen az olajárakról. Nagy Károly várja Önöket szerda reggel.
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2019-09-18 00:00:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2019-09-17 20:05:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
A Nap Vendége
2019-09-17 18:05:00Vitkovics Péter, a Megakrán szervezetfejlesztésért felelős igazgatósági tagja. A műsorvezető Lakatos László.
-
M2M Zóna
2019-09-17 15:05:00Egészségügy és 5G. Az első távműtétet Kínában végezték el, sikeresen. Mit hoz a technológia a szektorban? Az EIT Health uniós szervezet legutóbbi versenyén 15 startup – köztük 2 magyar – kapott anyagi és szakmai támogatást. Mit tudnak? A többi között ezekről beszélgetünk a szervezet régiós projektmenedzserével, Békási Tamással. Tartsanak velünk!