Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
ReBrief
2019-09-23 15:05:00A ReBrief vendége Gosztonyi Csaba, a szabadszinesz.hu alapítója lesz, akivel az új színészegyeztető platformról beszélgetünk. Szó lesz még a Telekom új reklámjáról, amelyben ismét a családé a főszerep, a Red Dot-díjakról, a megkerülhetetlen About You-kampányról és a Digi meg nem valósuló szolgáltatásának kommunikációjáról.
-
Monitor
2019-09-23 13:05:00Két és fél éves mélypontjára esett a GKI konjunktúraindexe szeptemberben, az üzleti várakozások szintén több éves negatív rekordot döntöttek, ugyanakkor a fogyasztói várakozások javultak. A kettősség azért lehet, mert a lakosság jelen helyzetét értékeli, illetve a közeljövőbe tekint, míg a cégek a rendelésállomány mélyrepülésének hosszútávú hatásával számolnak. Az úgynevezett kényelmi díjra általában az általános szerződési feltételeknél hívják fel az online vásárló figyelmét. Ez adott esetben 200-től 500 forintig terjedő tétel is lehet. Az internetes vásárlásoknál itt azt fizeti meg az ember, hogy nem kell elmennie egy jegyirodába. Fogyasztóvédelmi szakértők szerint az viszont aggályos és alkalmas a félretájékoztatásra, ha nincs benne azonnal a feltüntetett jegyárban ez a díj, hanem például csak a vásárlói kosárban, amikor már a fizetés végső szakaszába ért a vásárló. Akár hosszú ideig elhúzódhat a nyilatkozatháború, valójában ugyanis sem Irán, sem az Egyesült Államok, sem pedig Szaúd-Arábia nem akar fegyveres konfliktust – mondta a Corvinus Egyetem tanársegédje, és a Külügyi és Külgazdasági Hivatal kutatója, Szalai Máté. A hétvégén az iráni külügyminiszter egy televízió interjúban azt mondta, hazája nem kezdeményez háborút, de egy esetleges csapásra válaszolni fog. A perzsa állam külügyminisztere rossz döntésnek, "helytelen iránynak" nevezte az amerikai kormányzat pénteki bejelentését, amely szerint Washington katonákat és fegyvereket küld Szaúd-Arábiába. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal várja Önöket Nagy Károly.
-
Menni-Enni
2019-09-23 11:05:00A „Menni-Enni” mai adásában mi is bezárjuk a Budapest Parkot, majd egy motoros élménybeszámolót hallhatnak Bosznia Hercegovináról és Montenegróról. Végül megismerkedünk egy speciális keleti non-verbális művészeti ággal.
-
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
2019-09-23 06:35:00Megkezdődött a kukorica betakarítása. Bár még csak a termés 10 százaléka került a raktárakba, az már látszik, hogy nem lesz rekordév az idei - mondta a Gabonaszövetség elnöke. Az eddigieknél precízebb, és fejlettebb talajnedvesség térképeket készítenek egy szerb-magyar közös projekt eredményekén. Mezősi Gábor a Szegedi Tudományegyetem professzora szerint Magyarországon a mostani terület háromszorosát kellene öntözni. A rendszerváltás idején ez így is volt. A kistérségi gondolkodás a hosszú távú gazdaságnövekedés záloga – mondta a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetének kutatója. Lantos Zoltán szerint a 100 ezer fő alatti közepes méretű települések csak akkor tudnak kistérségi központként működni, ha a környező falvak nem néptelenednek el. Lassult az infláció Japánban augusztusban. Mi tehet a jegybank? Az indiai például is azt tervezi, hogy csökkenti a kamatokat. A végső döntés októberben várható – mondta a jegybank elnöke egy konferencián, hozzátéve: van tere a kamat mérséklésének. Kérdés: van-e értelme? Hétfőn reggel a többi között ezekről lesz a Reggeli Monitorban. A műsorvezető, Szűcs Péter.
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2019-09-23 00:00:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2019-09-22 19:05:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!