Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2019-04-15 06:35:00Távfűtés hete kezdődik hétfőn a TrendFm-en. Az elkövetkező napokban kiemelten foglalkozunk majd a FŐTÁV eredményeivel, innovatív megoldásaival. Befejeződik a fűtési szezon, mik voltak a tapasztalatok – a FŐTÁV kommunikációs vezetőjét kérdezzük. Az üzemanyag piac telítettsége miatt új termékek bevezetésével erősítheti a pozícióit a MOL – mondja az elemző. Miért nem fizet magasabb osztalékot a Telekom – erről is hallhatnak egy beszélgetést. De szóba kerül majd a japán kormány áfa emelési terve is. beszámolunk arról is, hogy azingatlan.com szerint egyre nehezebb lakásbérlőből tulajdonossá válni. Ezek mellett élő beszélgetést hallhatnak a Világgazdaság szerkesztőjével, és a privátbankár újságírója is érkezik a stúdióba. A műsorvezető Nagy Károly.
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2019-04-15 00:00:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2019-04-14 19:05:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Hétvégi Menetrend
2019-04-14 07:05:00Kultúra, gasztronómia, utazás, könyv és zene mindenevőknek a TREND FM-en! A szerkesztő-műsorvezető Kutasi Judit.
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2019-04-14 00:00:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!