Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2020-07-31 19:05:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
A Nap Vendége
2020-07-31 18:05:00Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze, a Nemzeti Színház tagja. A műsorvezető Hídvégi Krisztina.
-
Prémium Kategória Túrós-Bense Leventével
2020-07-31 17:05:00Megkezdődik a gyorsjelentési szezon a Budapesti Értéktőzsdén is, és bá borítékolható, hogy a hazai blue chipek jelentései nem a sikerről szólnak majd, ám a sorok között biztosan lesznek pozitívumok is – véli Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője. A Richterrel kapcsolatban optimista az elemzői, aki szerint a társaság éves összevetésben jelentős növekedésről ad majd számot., ráadásul egy egyszeri mérföldkő-kifizetés is érkezhet az amerikai partnerétől, amennyiben a Vraylar értékesítéséből befolyó összegek elérhették az egymilliárd dollárt. A Telekomnál profit soron növekedést vár Török Lajos, árbevétel oldalon viszont nem egyértelmű a kép, nagy kérdés, hogy az adatbevételek hogyan alakultak. Az OTP pénteki gyorsjelentése kapcsán az lesz a kulcskérdés, hogy kapunk-e becslést a nemteljesítő hitelállomány alakulásáról, szükség lesz-e további céltartalékra. Török Lajos a Mollal kapcsolatban a legpesszimistább, mint fogalmazott: történelmi időket éltünk meg az olaj piacán, miközben a marzsok is negatívba fordultak, és bár előreláthatóan profittal zárja a negyedévet a társaság, de gyenge számokra kell számítani. Pénteken a 17 órai hírek után várja Önöket a Prémium kategóriában Túrós-Bense Levente, szerkesztő-műsorvezető.