Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Soul History
2020-09-04 11:05:00Délelőtt 11:00-13:00-ig a SOUL History 188. adásába visszatér a Soul szívű lemezgyűjtő, autószerelő mérnök, extrém vízi sportoló és eszköz fejlesztő Albrecht Zoltán. Zoli ma is lemezestáskájával érkezik, így az összes bakelitet Ő hozza pikáns történetekkel és vicces párhuzamokkal az autó- és filmiparral, de még a vízi sportokkal is. Fancesconak túl sok babér ma sem terem, hacsak nem a műsor végi újabb DISCO... A Keresztes Tibor – Dj.Cintulával készített extra adás pedig az alábbi linken hallgahtató vissza: https://www.mixcloud.com/Rota_Francesco/soul-history-5?vad-17epiz?d-186ad?s-sh-extra-48-r7-20200827-keresztes-tibor-dj-cintula/ Lazítsanak Velünk!
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2020-09-04 06:35:00Kis mértékben, mindössze 0,4 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi üzletek forgalma júliusban idehaza - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. Ezzel szemben Európában visszaesett a kiskereskedelmi forgalom – közölte az Eurostat. Egyelőre nincsenek tömeges visszamondások a belföldi utazások kapcsán – mondta a szallas.hu sajtószóvivője. A nyáron tapasztalt dráguló szálláshelyek mögött a magas kereslet állt – erre hívta fel a figyelmet a Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Somogy Megyei Érdekképviseletének ügyvezető társelnöke. Áremeléssel kompenzált az ipar. A termelői árak 3,4 százalékkal haladták meg a tavaly júliusi értékeket . Tízből kilenc ember döntött már úgy fizetés során, hogy nem fejezi be az adott online vásárlást. Nem volt ugyanis elégedett a rendszerrel. És sok minden más péntek reggel a Monitorban, Nagy Károllyal.
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2020-09-04 00:00:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2020-09-03 20:35:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2020-09-03 19:05:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
A Nap Vendége
2020-09-03 18:05:00Varga Zsombor, a Toyota és Lexus márkák kommunikációjáért felelős igazgatója. A riporter Lakatos László.