Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Prémium Kategória
2022-01-07 16:10:00Meddig emelkedhet a kőolaj ára, és ebből hogyan profitálhat tartósan egy átlagbefektető? Erről Pletser Tamást, az Erste gáz- és olajipari elemzőjét kérdeztük. Az adás második felében pedig Török Lajossal, az Equilor vezető elemzőjével nézzük meg, hogy milyen infláció elleni befektetésekben érdemes gondolkodni. Mely cégek teljesíthetnek jól, amelyek a jelenlegi helyzetben is megtarthatják osztalékfizető képességüket? A szerkesztő-műsorvezető Nagy Károly.
-
A Nap Vendége
2022-01-07 16:05:00Bárány László, a Master Good Kft. alapítója. A műsorvezető Lakatos László.
-
Prémium Kategória
2022-01-07 15:10:00Meddig emelkedhet a kőolaj ára, és ebből hogyan profitálhat tartósan egy átlagbefektető? Erről Pletser Tamást, az Erste gáz- és olajipari elemzőjét kérdeztük. Az adás második felében pedig Török Lajossal, az Equilor vezető elemzőjével nézzük meg, hogy milyen infláció elleni befektetésekben érdemes gondolkodni. Mely cégek teljesíthetnek jól, amelyek a jelenlegi helyzetben is megtarthatják osztalékfizető képességüket? A szerkesztő-műsorvezető Nagy Károly.
-
Fintech Világa
2022-01-07 14:05:00A Fintech Világa legutóbbi adásában Suppan Márton és Érczfalvi András a fintech szektorra vonatkozó 2022-es várakozásokról beszélgetnek.
-
Monitor
2022-01-07 11:05:00E-mailes zsarolásra figyelmeztet a Nemzeti Kibervédelmi Intézet. A levelek jellemzően 1350 euró átutalására szólítanak fel bitcoinban, különben, mint írják, kiszivárogtatják a felhasználóról készült felvételeket. A levélben azt is említik, hogy felnőtt tartalom nézése közben rögzítettek videót a felhasználókról. A levelek a legtöbb esetben hamisak. A lakosság több mint ötöde kap februárban személyi jövedelemadó visszatérítést. A Pulzus Kutató Napi.hu-nak készített felmérése szerint a jogosultak 41 százaléka befektetésre szánja az összeget, aminek a mértéke két átlagkeresővel számolva 1,6 millió forint lehet háztartásonként. A Bankmonitor.hu szakértője szerint érdemes kockázatmentes befektetési formát választani. Éves alapon 3,8 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Magyarországon 2021 novemberében. A kiskereskedelem egyes részterületei már 2021-ben utolérték a járvány előtti önmagukat, az idei év pedig további javulást hozhat. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkat Somody Evelintől és Nagy Károlytól hallják.