Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2020-04-17 06:35:00További adókönnyítéseket jelentett be a pénzügyminiszter. Az intézkedések összesen 200 milliárd forintot hagynak a gazdaságban – mondta Varga Mihály. Szombattól újabb egy héttel meghosszabbítja a kormány a kijárási korlátozásokat - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Korábban a kabinet már közölte, hogy hetente dönt a szükséges intézkedésekről, a folytatásban is csütörtökönként közlik majd a szerdai kormányülés döntéseit. Szintén Gulyás Gergely jelentette be azt is, hogy idén csak írásbeli érettségik lesznek, a szóbeli vizsgák elmaradnak, május 4-től. Bár január és február még erős kiskereskedelmi forgalmat hozott, a járvány végéig fokozatosan csökkenhet az ágazat teljesítménye. A GKI számítása szerint, ha a koronavírus miatt összesen 200 ezren veszítik el a munkájukat Magyarországon, és 100 ezren kényszerülnek félállásba, akkor valószínűleg idén stagnálni fog az ágazat.Fel kell készülni a járvány utáni időszakra a belföldi turizmus szereplőinek – mondta a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke. Hoffman Henrik szerint ugyan a tavaszi előszezon már elveszett, de még van esély a nyári főszezon második felének megmentésére. A megnövekedett információéhség és az otthoni munkavégzés is növeli a kiberbűnözés kockázatát – mondta a Panda Security ügyvezető igazgatója. A felére zuhanhat a globális légiközlekedés utasforgalmi bevétele a koronavírus miatt - olvasható a Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség előrejelzésében. Ez lényegesen pesszimistább forgatókönyv, mint amit korábban vártak. De szó lesz még arról is, hogy Donald Trump hogyan tervezi az amerikai gazdaság helyreállítását. Tartsanak velünk, várja Önöket a műsorvezető, Nagy Károly!
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2020-04-17 00:00:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2020-04-16 20:35:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2020-04-16 19:05:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
A Nap Vendége
2020-04-16 18:05:00Vég Ottó a 3rdGEN Zrt. Igazgatósági tagja, és globális értékesítési igazgatója. A műsorvezető Lakatos László.