Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
A Nap Vendége
2020-04-22 18:05:00Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója. A műsorvezető Szajlai Csaba.
-
Közkincskereső Kovács Olivérrel
2020-04-22 14:35:00A budavári királyi palota egyik leginkább középkori formájában fennmaradt része, ahol három oldalról is hatszáz éves, tíz méteres kőfalak magasodnak. A Budapesti Történeti Múzeum szakemberei most a Várkapitányság megbízásából kutathattak a területen. A régészetileg kevéssé ismert Gyilokjárós udvarban járunk a műsor első felében. Ezután arról lesz szó, hogy milyen hatással lesz a járvány a múzeumokra. Kik lehetnek a legnagyobb vesztesek, hogyan lehet talpra állni, minek kell megváltoznia. Újváry Tamással, a gödöllői és a hatvani kastély igazgatójával beszélgetünk.
-
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
2020-04-22 06:35:00Még soha nem fordult olyan elő korábban, hogy negatív kőolajárat jegyezzenek a világpiacon, most viszont mínusz 40 dollárig esett a WTI. Fizetni azért nem fognak az autósoknak, mert tankolnak – mondja az elemző. Idehaza már nem várható nagy áresés a kutaknál, mert nagy az adótartalom – mondja a Magyar Ásványolaj Szövetség vezetője. Bár idehaza nincsenek akkora fennakadások, de a belföldi fuvarozás is 20-40 százalékkal esett vissza a korábbi időszakhoz képest. Ráadásul a fertőtlenítés költsége is tépázza a speditőrök hasznát. Az a cél, hogy az exportra termelő magyar vállalkozások legalább ügyfélkörük egy megtartsák – mondta az Exim Bank vezérigazgatója a Trend FM Nap Vendége című műsorában. Szerdán van a Föld Napja. Mostanra a felére csökkent globálisan a légszennyezettség mértéke Európában a koronavírus miatti korlátozó intézkedések hatására, azonban a helyzet csak átmeneti – mondja a szakértő. Mélyponton van a befektetői hangulat Németországban. Ezek mellett hallhatnak majd a kötvénypiacokról, és az arany áráról is, de beszámolunk a legfrissebb hírekről a tengerentúlról. A műsorvezető Szűcs Péter.
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2020-04-22 00:00:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2020-04-21 20:35:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!