Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2021-06-02 00:00:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2021-06-01 19:05:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
A Nap Vendége
2021-06-01 18:05:00Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár. A műsorvezető Mezei Dániel.
-
IoT Zóna
2021-06-01 15:05:00A mai adásban egy biztonságtechnológiai fejlesztéssel fogunk foglalkozni, a U-Alarm nevű rendszer a mesterséges intelligenciát veti be a bűnelkövetőkkel szemben. Hogy hogyan működik, milyen területeken tesztelik, és mi a legnagyobb problémája a mai biztonsági kameráknak, arról a mai adásban tudhatnak meg többet!
-
Táncverzum Péli Nagy Katával
2021-06-01 14:35:00Erősen kezd a Magyar Nemzeti Balett az Opera 2021/22-es újranyitási évadában. Szeptemberben az örök közönség kedvenc, a Lukács András-féle Örvény és Alexander Ekman tavaly bemutatott Cacti, Kaktuszok című darabja mellett, Sol Leon és Paul Lightfoot eddig nem látott Sad Case című alkotása is debütál, ezt követően pedig összesen 17 mű szerepel majd a balett repertoárban. A nagy esemény azonban az Operaház átadása lesz négy és fél évnyi felújítás után várhatóan március 12-én. A balett együttes a 16 éve nem játszott Mayerling premierjével avatja fel a színpadot. Solymosi Tamás igazgató az évadnyitó tájékoztató után beszélt a Táncverzumnak egyebek mellett arról, hogy a pandémia olyan alkalmazkodásra és kreativitásra késztette őket, ami történelmi léptékű változásokat is hozott.