Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Soul History
2021-07-02 11:05:00Délelőtt 11:00-13:00-ig máris forgatjuk az Akváriumban rögzített SOUL History VOLT Lokál 3. különkiadását, ahol Francesco egy szuperszónikus Rapülők klubot rendezett. Az SHVL kanapéján a 3 pilóta, Geszti Péter – MC Gesztenye, Berkes - T-Boy Gábor és Szentmihályi Gábor - Michel de Lux. Ha pedig egy szöveggyártó-és mondó kisiparos kezébe mikrofon kerül, biztos, hogy átveszi a műsorvezetést, így a B-17-es hangulat garant?lt… A szintén Akváriumos Korál klub pedig alábbi linken hallgatható vissza: https://www.mixcloud.com/Rota_Francesco/soul-history-6?vad-206ad?s-r7-210624-sh-volt-lok?l-17-kor?l-klub-fec?-eml?k?relemezbemutat?/ “
-
Reggeli Monitor Németh Lászlóval
2021-07-02 06:35:00Egyre több panasz érkezik a GVH-hez az építőiparral kapcsolatban. 2025-re a négyszeresére nőhet a villamosautó-töltőállomások száma - mondta a Siemens Zrt. Smart Infrastructure terület vezetője. Az idei, 53. Kékszalag Nagydíjon is több mint hatszáz hajó részvételére számít a Magyar Vitorlás Szövetség. Védettségi igazolvány nélkül is lehet majd strandra és gyógyfürdőbe menni, ha a koronavírus elleni átoltottság magyarországi szintje eléri az 5,5 millió főt. Már lehet pályázni az Év Digitális Faluja díjra. A reggel folyamán a fő hangsúly a sport világán lesz. Megfogalmazzuk várakozásainkat az EB következő fordulójával kapcsolatban és elmélkedünk a közösségi média sportra gyakorolt hatásairól. Messi szabadon igazolható, mi lesz az argentin klasszis sorsa? Telefonon bejelentkezik János Zsolt nemzetközi piaci elemző, akivel utána járunk, hogy milyen jövője van az eurónak? Vendégünk lesz a stúdióban Szabó Anna, a növekedés.hu újságírója, aki felvázolja nekünk a britek gazdasági megállapodásait a brexit óta. Tartsanak velünk holnap reggel is, várja Önöket műsorvezető párosunk, Mezei Dániel és Németh László!
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2021-07-02 00:00:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2021-07-01 19:05:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
A Nap Vendége
2021-07-01 18:05:00Prof. Dr. Radák Zsolt, a Sports Medicine and Health Science című tudományos folyóirat szerkesztőségi tagja. A műsorvezető Mezei Dániel.