Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Nagytotál Péller Andrással
2021-08-10 11:05:00Hosszú kihagyás után visszatért a mozivásznakra a Marvel moziverzuma. Egy rég elfeledett, és az előrejelzések alapján megosztó karakter kap önálló filmet Natasa Romanov, aka a Fekete Özvegy képében. Sok rajongó követelte már a bosszúálló saját kalandját, sokat pedig felesleges me too őrületet vizionálnak a dolog mögött. Annyi biztos, hogy a Fekete Özvegy ezúttal Magyarországon is tiszteletét teszi, így végre megtudhatjuk mi is történt Budapesten. Tarsanak velünk a 11 órai hírek után, Énekes Gábor, a Filmtekercs.hu szerkesztője, illetve a szerkesztő-műsorvezető Péller András várja Önöket.
-
Reggeli Monitor Imre Lőrinccel
2021-08-10 06:35:00Nullára kell csökkenteni minden kibocsátásunkat az éghajlat stabilizálása érdekében – szögezi le a legfrissebb nemzetközi környezetvédelmi jelentés. Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület publikációja szerint az üvegházhatású gázok jelenlegi kibocsátási szintje miatt egy évszázadon belül kulcsfontosságú hőmérsékletemelkedési küszöböt léphetünk át. A Testület alelnöke azt mondta, hogy a korábbi 1,5 Celsius fokos felmelegedést célzó párizsi megállapodás egyre nehezebben teljesíthető céllá válik. A milliárdosok Új-Zélandra menekülnének a környezeti katasztrófák elől, de hiába. Majdnem 30 százalékkal csökkent Nagy-Britanniában az új autók forgalma tavaly júliushoz képest. Az idén mért adat 1998 óta a legalacsonyabb a szigetországban. Az idei július az elmúlt évtized átlagától is több mint 22 százalékkal marad el. Az év első hét hónapjában 1804 milliárd forintot tett ki az államháztartás hiánya. A deficit mértéke már az előző hónapban meghaladta a kitűzött éves hiánycél 75 százalékát. Felpörgött a hazai turizmus, de egyelőre csak 2020-hoz képest. Júniusban 75 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el az utazók a hazai szállodákban, mint egy évvel korábban. 2019 azonos hónapjához mérten azonban 57 százalékkal csökkent az adat. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal várja Önöket Andor-Tóth Anna és Imre Lőrinc.
-
Kriptopercek
2021-08-10 00:10:00A gyakorlatban pár kattintás, de mi megy végbe ezalatt a háttérben? A kriptodevizákkal való kereskedés teljes folyamatát vázolja fel a D-Labs alapítója. Egy tranzakció elindítójától összetett folyamat részeként jutunk el a címzettig. Vidákovics Attilát Andor-Tóth Anna kérdezte.
-
Kriptopercek
2021-08-10 00:10:00A gyakorlatban pár kattintás, de mi megy végbe ezalatt a háttérben? A kriptodevizákkal való kereskedés teljes folyamatát vázolja fel a D-Labs alapítója. Egy tranzakció elindítójától összetett folyamat részeként jutunk el a címzettig. Vidákovics Attilát Andor-Tóth Anna kérdezte.