Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2021-11-12 22:00:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2021-11-12 17:05:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
A Nap Vendége
2021-11-12 16:05:00Béndek Péter a Stratis Vezetői és Informatikai Tanácsadó Kft. alapító partnere és Fazekas János adatmenedzsmenti területi vezetője. A műsorvezető Érczfalvi András.
-
Prémium Kategória
2021-11-12 16:05:00Mi a korábbi 10 100 forintról 10 900 forintra emeltük a gyógyszeripari társaság célárát – mondta a Richter harmadik negyedévi gyorsjelentését elemezve Vágó Attila, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője. Mivel a Magyar Telekom szabad cash flow-ja szépen gyarapodik, van realitása annak, hogy az osztalékot fokozatosan emelje néhány forinttal a telefon társaság – jelezte a Magyar Telekom harmadik negyedévi gyorsjelentése után Míró József, az Erste Befektetési Zrt. stratégája. A műsorvezető Emőd Pál.
-
Prémium Kategória
2021-11-12 15:05:00Mi a korábbi 10 100 forintról 10 900 forintra emeltük a gyógyszeripari társaság célárát – mondta a Richter harmadik negyedévi gyorsjelentését elemezve Vágó Attila, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője. Mivel a Magyar Telekom szabad cash flow-ja szépen gyarapodik, van realitása annak, hogy az osztalékot fokozatosan emelje néhány forinttal a telefon társaság – jelezte a Magyar Telekom harmadik negyedévi gyorsjelentése után Míró József, az Erste Befektetési Zrt. stratégája. A műsorvezető Emőd Pál.
-
Fintech Világa
2021-11-12 14:05:00A Fintech Világa mai adásában Suppan Márton és Érczfalvi András a Peak Science tanácsadói csapata által elkészített Októberi Fintech körképről beszélgetnek. A körkép célja, hogy segítségével minden hónapban körvonalazódjanak a meghatározó trendek a fintech szektorban, legyen szó termékfejlesztésről, terjeszkedésről és friss megállapodásokról.