Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Menni-Enni
2021-11-22 09:05:00A „Menni-Enni” mai adásában az adventi vásárok hangulatáról és gasztronómiájáról beszélgetünk, majd bemutatkozik a Jóakarat társasága.
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2021-11-22 04:35:00Megelőzhető lenne az otthoni tűzesetek nagy része – vallja a Magyar Tűzoltó Szövetség. Egy hónap múlva már kioszkokon keresztül is igényelhető lesz az erkölcsi bizonyítvány vagy a személyi igazolvány. Az egyre magasabb konténerszállítási árak egyes szektorokban 10 százalék feletti drágulást hozhatnak. 130 ember felel a Huawei 15 ezer négyzetméteres logisztikai központjáért Pátyon. Európa első 5G-s intermodális terminálja valósul meg a keleti határszélen, Fényeslitkén. A Kuba által előidézett gazdasági információhiány is oda vezethetett, hogy pénteken a Moody’s csőd közeli szintre minősítette vissza az országot - mondta a megkérdezett Dél-Amerika szakértő. A reggel vendégünk lesz Király Béla, az Mfor-Privátbankár.hu munkatársa, akivel a tengeri szállítási akadozásokról fogunk beszélgetni. Tartsanak velünk hétfő délelőtt is. Várja Önöket a műsorvezető, Nagy Károly.
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2021-11-21 22:00:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2021-11-21 17:05:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!