Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Soul History
2021-12-24 09:05:00Délelőtt 11:00-13:00-ig ünnepi SOUL History! A műsor meghatározó előadói és bandái bemutatják a fekete zenei Christmas, Snow, Santa Claus, Jinge Bells és Happy New Year hangulatokat. De párbeszéd nélkül sem maradunk, mert érkezik Francescohoz a ’21-es év vokalistája, Tiborcz Zsófia! Zsófi többek között kiemelt főhőseink, Balázs Fecó, Dés László, Horváth Charlie és a Tátrai Band mögött dolgozott az elmúlt esztendőkben, így a magyar rovatban munkáiból forgatunk. Új támogatónk, az SMSZ - Hejhó, síelni jó! programjával foglalkozó adás pedig az alábbi linken hallgatható vissza: https://www.mixcloud.com/Rota_Francesco/soul-history-6?vad-230ad?s-r7-211216smsz-sioktat?k-magyarorsz?gi-szövets?ge-hejh?-s?elni-j?/ Boldog Karácsonyt!
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2021-12-23 22:00:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2021-12-23 17:05:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
A Nap Vendége
2021-12-23 16:05:00Zack Tipton a Tipton Eyeworks alapítója. A műsorvezető Lakatos László.