Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
2016-09-22 06:35:00Emelkedik a benzin és a gázolaj jövedéki adója október elsejétől. Az adóhatóság ugyanis közzétette a Brent olaj negyedéves átlagárát, ami 46,55 cent volt a harmadik negyedévben. Ha az északi tengeri olajfajta átlagára 50 dollár alatt van, a benzin és a gázolaj jövedéki adója 5, illetve 10 forinttal emelkedik. Az Erste Befektetési zrt gáz és olajpiaci elemzője, Pletscher Tamás Az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzője arról is beszélt, hogy ez mennyivel emeli majd meg a fogyasztói árat. - Decemberben kezdődhet a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér bővítése – számolt be a Világgazdaság. A több mint 5 milliárd forintból megvalósuló fejlesztés keretében tízezer négyzetméterrel bővítik a kettes terminál területét, így a reptér fogadókapacitása csaknem 16 millióra bővül, a jelenlegi 12 millió főről. A részleteket a Budapest Airport kommunikációs igazgatójától, Hardy Mihálytól hallják. - Még a kormány várakozásánál is kisebb GDP arányos államháztartási hiány vár a Századvég Gazdaságkutató. Az elemző cég szerint idén az államháztartási deficit 1,7 százalék lesz, míg jövőre 1,9 százalékkal számolnak. Közben a gazdaságnövekedési adatot idénre 2,1 százalékra, jövőre pedig 3,2 százalékra várják. A Századvég elemzője, Regős Gábor arról is beszélt, hogy minek köszönhető az államháztartási deficit várakozásuk. - Komoly bajban van a Samsung, a Note 7-es típusú telefonok akkumulátor problémája miatt. A tápegység gyakori kigyulladásából eredő kockázatokat a koreai vállalat visszahívással igyekszik tompítani. Gálffy Csaba, a hwsw.hu főszerkesztője a részletekről beszélt a Trend Fm-nek. - Javította több orosz cég adósosztályzatának besorolását a Standard and Poor’s. A nemzetközi hitelminősítő azonban továbbra sem sorolta Oroszországot a befektetésre ajánlott országok közé, és a következő években is csak mérsékelt GDP-növekedést valószínűsít. A részleteket az MTA Világgazdasági Intézet tudományos főmunkatársától, Deák András Györgytől hallják. - Bejött az Inditex új stratégiája. A spanyol ruhaipari konszern on-line már többet értékesít, mint hagyományos boltjaiban. A társaság féléves nettó profitja 1 milliárd 260 millió eurót ért el a várt 1 milliárd 240 millió euróval szemben. Az Equilor elemzője, Kovács Bálint szerint ugyanakkor a két értékesítési rendszer egymást erősíti. Az utcai üzletek valamelyikében kinézik, felpróbálják a terméket a vásárlók, majd választanak a neten lévő nagyobb készletből, és a világhálón vásárolják meg a ruhát.
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2016-09-22 00:00:00A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2016-09-21 19:05:00A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
A Nap Vendége
2016-09-21 18:05:00Kósa Erika, a Consequit Group volt tulajdonosa, a KÓSA ERIKA AKADÉMIA alapítója. A riporter Érczfalvi András.
-
Gyűjtő
2016-09-21 15:35:00A Gyűjtő mai adásának vendége Bodoni Zsolt festőművész 1975-ben született Élesden, Romániában. Nagyváradon valamint Budakeszin él és dolgozik. Zsolttal az Art Text Budapest galériában nyílt kiállításáról (2010 szeptember 10-30. 1054, Bp. Honvéd u. 3.), a nemzetközi kortárs művészeti világba való bekapcsolódásáról és az Élesdi művésztelep munkájáról beszélgetünk.
-
Közkincskereső Kovács Olivérrel
2016-09-21 14:35:00Kilométerenként erőd, vagy őrtorony. Visegrád és Esztergom között csaknem 1700 évvel ezelőtt a rómaiak megmutatták, milyen az igazi határzár. Egy ilyen torony feltárásán járunk Visegrád – Szentgyörgypusztán a műsor első felében és kiderül az is, miként kellene vonzóvá tenni az érdeklődők számára a limes emlékét. Ezután a budai vár aljába, a Csalogány utcába indulunk. Bár a Budapesti Történeti Múzeum szakemberei egy sok évszázad emlékeit rejtő telket tárnak fel, jó néhány hevenyészett sírra is rábukkantak, valószínűleg Budapest világháborús ostroma idejéből.
-
Golf Túra
2016-09-21 14:05:00Visszatér Tiger Woods, kivonul a Nike; ezek voltak az elmúlt napok legfontosabb hírei a golf világában, amelyek kivesézése után folytatjuk a pár adással ezelőtt útjára indított kérdezz-felelek rovatunkat is, most haladó játékosoknak válaszolunk.