Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Fintech Érczfalvi Andrással
2016-12-16 14:05:00Minden amit a bitcoinról tudni lehet és érdemes. A szakértők Suppán Márton és Debreczeni Barnabás.A műsorvezető Érczfalvi András.
-
Forgó Mezei Dániellel
2016-12-16 12:36:00Forgó, ahol az asztalitenisz mindennapjairól beszélünk hétről-hétre. Ezúttal a Magyar Asztalitenisz Szövetség nyár végén megbízott sportigazgatója, dr. Paár Dávid lesz a Forgó vendége, aki korábban a Soproni Turris SE asztalitenisz-csapatának vezetőedzője is volt. Nem csak ezért beszélt vele szinte csak és kizárólag sportról Mezei Dániel.
-
Rövidítés Mezei Dániellel
2016-12-16 12:05:00Újabb négy évre kapott bizalmat a Magyar Tenisz Szövetség elnöke, dr. Szűcs Lajos, aki egy héttagú elnökséggel irányítja majd tovább a magyar fehérsport mindennapjait. Mivel a sportág az elmúlt négy évben egyértelműen fejlődő pályára állt Magyarországon, így van mire visszatekinteni, de a jövő kapcsán is akad téma bőven. Szűcs Lajossal Mezei Dániel beszélget a Trend FM Rövidítés című tenisz magazinjában.
-
Soul History Plus
2016-12-16 09:05:00A SOUL History Plus 11. adásában a ’70-es évek legendás Jazz/Rock zenekara, a Syrius történetét lapozza fel Maloschik Róbert, a téma nagy professzora. A teljes „Az Ördög Álarcosbálja” Nagylemez leforgatásra kerül, de olyan váltakozásban, hogy egy dal az eredeti, egy pedig a Robi „bácsi” által életre keltett, fiatal tehetségekből álló Syrius Legacy által. A műsor végén a Syrius szintén legendás harsonásai, Friedrich Károly és Gőz László is mesélnek a felejthetetlen időkről.
-
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel és Sarkadi-Szabó Kornéllal
2016-12-16 04:35:00Újabb csúcsot döntött a dollár a forinttal szemben. A FED kamatemelés után áttörte a 300-as szintet, amire 15 éve nem volt példa. Mélypontját egyébként 140 forint környékén a 2001-es terrortámadás után érte el. Az Erste befektetési zrt stratégája szerint a jövő évben a dollár 321-es eddigi abszolút rekordértékét is megdöntheti. Októberben is tovább csökkent az építőipar termelési volumene. A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint közel 13 százalékos volt a visszaesés az előző évhez képest, ami, az épületek és az egyéb építmények építésében is meglátszódott. A K&H Bank elemzője szerint 2016-ban az építőipar különösen gyenge évet zár, ugyanakkor a jövő évtől növekedés várható, elsősorban az infrastrukturális beruházásoknak köszönhetően. Közel egy hónappal a megállapodás után máris megbukhat az OPEC tagországok egyezsége az olajtermelés csökkentéséről – számolt be a Napi.hu