Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Korábbi adások
-
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
2017-04-06 07:35:00Súlyos terhet jelent a kis- és középvállalkozások számára a kötelező minimálbér és garantált bérminimum emelés - derül ki a GKI felméréséből. A 250-nél kevesebb embert foglalkoztató vállalatoknál a bérköltségek átlagosan nagyjából 11 és 13 százalékkal emelkedtek, míg a nagyvállalatoknál ugyanez a szám 7,5 százalék volt. Folytatódott az év eleji növekedés a magyar iparban. A Központi Statisztikai Hivatal első becslése szerint februárban 2,7 százalékkal bővült az ágazat. Az előző év szökőnaphatását leszámítva pedig 7 százalékos volt a növekedés éves szinten. Jelentősen nőtt tavaly a biztosítási piac. A bővülés elérte az 5 százalékot, 2016-ban 920 milliárd forint bevételt ért el a szektor, ami 45 milliárddal több a megelőző évinél. A nyugdíjbiztosítások voltak a húzótermékek, de nőtt az autóbiztosítások, és a lakásbiztosítások volumene is. Az új törvény szerint bizalmi vagyonkezelőként, társasházi közös képviselőként, biztosítási tanácsadóként, de akár cégvezetőként is dolgozhatnak az ügyvédek. A Magyar Ügyvédi kamara elnöke szerint nagy szükség volt az új törvényre, mert sok ügyvéd megélhetési gondokkal küzd. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal várja Önöket Szűcs Péter és Tóth Anna.