Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Fintech Világa Zöld Pénzügyi Percek
2022-07-27 12:35:00A Fintech Világa - Zöld Pénzügyi Percek mai adásában Bátorfi Botond, a Peak tanácsadója és Machán-Csetvei Frigyes műsorvezető egy innovatív zöld adományozási funkcióról beszélgetnek.
-
Fintech Világa Blockchain Percek
2022-07-27 11:35:00A Fintech Világa - Blockchain Percek mai adásában Qayum Dániel, a Peak tanácsadója és Machán-Csetvei Frigyes műsorvezető a kriptoszolgáltatók értékeltségének eséséről beszélgetnek.
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2022-07-27 06:35:002008 után ismét kétszámjegyű lett a magyarországi alapkamat, 10,75 százalék. Az inflációt a rezsicsökkentés átalakítása is fokozza, az idei éves szintű áremelkedés 13-14 százalék között lehet - mondta a Magyar Nemzeti Bank alelnöke. Egyedül Magyarország vétózza az Európai Bizottság rendeletét, a gázfogyasztás csökkentésével kapcsolatban. A javaslat célja, hogy a tagállamok a következő időszakban 15 százalékkal használjanak kevesebb földgázt. A koronavírus-járvány óta először haladta meg az eladott autópálya-matricák száma a pandémia előtti szintet. A külföldiek is aktívan vásároltak. Szó lesz még a budapesti irodapiacról, valamint arról, hogy egyre jobban borzolja a kedélyeket a celebek magánrepülőzgetése, amely környezetvédelmi szempontból igencsak aggályos. De beszámolunk arról is, hogy folyamatosan emelkedik a 2024-es párizsi olimpia rendezési költsége, ami a nehéz európai gazdasági helyzetben különösen fájhat a franciáknak. És a kánikula közepette egy kis enyhülés: beszélünk a hazai fagylaltpiacról is. Tartsanak velünk, várja Önöket a műsorvezető, Nagy Károly!