Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2022-08-09 06:35:00Érdemi és átfogó reformokat ígért a kolumbiai elnökválasztás győztese, Gustavo Petro, aki több évtizedes konzervatív vezetés után a latin-amerikai ország első baloldali elnöke. A Reggeli Monitorban a Latin-Amerika szakértő arról is beszél majd, hogy mennyi esélye van egyszerre egy szociális, és egy zöld fordulatra, úgy, hogy közben hadakoznia kell a drogbárókkal. A biztonságpolitikai szakértő az orosz – ukrán háború mellett a Tajvan körül kialakult feszültségről és annak megoldási lehetőségeiről is beszél. Szó lesz arról is, hogy bezuhant a külkereskedelmi egyenleg júniusban, és a vártnál is rosszabb lett az első félév mérlege, meg arról is, hogy a megkérdezett cégvezetők szerint a folyamatos gázellátás elengedhetetlen a termelés és a munkahelyek biztosításához, majd arról is hogy milyen következményei lehetnek a zaporozsjei erőmű esetleges megsérülésének. Az Equilor szakértőjével az olaj és az arany piaci változásokat is végigvesszük, és az Erste befektetési stratégájával nyitjuk a tőzsdét. Várja Önöket a műsorvezető, Nagy Károly.
-
ReBrief
2022-08-08 15:05:00A reBrief platformhíre, hogy két hírfolyam lesz a Facebook-on. Beszélünk egy új influencer-akadémiáról és az azt népszerűsítő kampányról, szó lesz a Szalon Sör új reklámjáról, az OTP lakáshiteléhez készült spotról, ill. az OTP Junior új reklámjáról. A műsor második felében Kovács Levente, a White Rabbit kreatív igazgatója a vendégünk, akivel kibontjuk, vajon milyen elvek mentén születnek döntések a Cannes-i reklámverseny zsűriszobájában. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két munkatársa: Tóth Gergő reklámszövegíró és Dankó Bence stratégiai vezető.