A Gazdasági Rádió, Gazdasági Reality műsora ugyanis fél éven át segíti majd a kis- és közepes vállalatok vezetőit, tulajdonosait és dolgozóit, az üzleti vállalkozásaik piaci értékének növelésében. Mindezt banki szakemberek, nemzetközi tanácsadók segítségével, akik együtt fognak gondolkodni a vállalatok vezetőivel, hogy megtalálják a vállalakozások életciklusához  leginkább illő fejlesztési célokat, szinergiákat és finanszírozási formákat. A hallgatók „bepillanthatnak” majd élő példákon keresztül egy tanácsadási folyamatba, egy vállalat fejlődésébe, és eközben iránymutatást és gondolatébresztőt kaphatnak a saját vállalatuk életében meghatározó kérdések kapcsán is.

Örömmel fogadtam el a Gazdasági Rádió felkérését, hogy legyek a műsor Fővédnöke, hiszen a program szándéka gondolatiságában maximálisan összhangban áll a CIB Bank stratégiai elképzeléseivel és jelenlegi működésével.  A CIB Bank a vállalatokkal kialakított együttműködése és partneri kapcsolata során teljesen hasonló elvek mentén működik, és ennek köszönhetően hoz létre az ügyfeleivel hosszú távú elképzelések és józan célok mentén egy fontos gazdasági értékrendszert.

Meggyőződésem, hogy ez az egyedi műsor sokat ad majd, mind a hallgatóknak, mind a résztvevő vállalatoknak, mind pedig a résztvevő tanácsadóknak, hiszen ez egy közös tanulási folyamat, aminek a fókuszában a közös, maradandó  siker és értékteremtés áll.

Budapest 2014. január 28.

Szabados Richárd
A CIB Bank KKV és Lízing Üzletágainak Vezetője