Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:35
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
A világ legjobban kereső futballistája lehet Lionel Messi, ha aláírja 2021-ig szóló új szerződését a Barcelonával. A katalán klub évi 52 millió eurós, átszámítva 16 milliárd forintos fizetést kínál az ötszörös aranylabdás argentin klasszisnak. A megkérdezett futball szakíró szerint Messi azért vár ennyit az új szerződés aláírásával, mert garanciát szeretne a klubtól, hogy a következő téli átigazolási szezonban még jobban megerősítik a keretet. Marosi Gergő elmondta, hogy a Barcelona nem akarja azt a hibát elkövetni, mint Neymarnál, akit a kivásárlási záradék miatt tudott megszerezni a nyáron a Paris Saint Germain.A várakozásoknak megfelelően alakult a második negyedéves GDP növekedés az Európai Unióban. Az Eurostat adatai alapján az euróövezetben hat tizeddel, míg az Unió egészében hét tized százalékkal nőttek az értékek. Az idei első negyedévben 5 tizedes volt az emelkedés. Az ING vezető elemzője szerint továbbra is jelentős különbségek láthatóak a régió egyes országai között. Csehország csaknem 2,5 százalékkal tudta növelni negyedéves bázisát, ami több mint tíz éves rekord. Akár fegyveres erőkkel is megakadályozhatja a madridi kormányzat, hogy Katalónia népszavazást tartson a Spanyolországtól való elszakadásról- így reagált a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója arra a hírre, hogy a katalán elnök október 1-jére referendumot írt ki a katalán függetlenség kivívásáról. Nagy Sándor Gyula szerint ez ugyanis minden tekintetben alkotmányellenes lépés lenne. Ráadásul a katalán társadalmon belül sem jelentős az elszakadás pártiak fölénye. Stagnált a német ipari termelés júliusban. A Destatis német statisztikai hivatal közlése szerint havi alapon nem tudott bővülni a szektor, habár elemzők 0,6 százalékos növekedésre számítottak a júniusi egy százalékos visszaesés után. Az Erste Bank vezető elemzője a Trend FM-nek elmondta, hogy éves alapon ugyanakkor kedvező folyamatok láthatók, elsősorban a feldolgozóipar és az építőipar hatása miatt 4 százalékos növekedés volt az ágazatban. Ürmössy Gergely azonban a kockázatokra is figyelmeztet, amelyek a német ipar külső kitettségével magyarázhatók. A munkaerőhiány okozta piaci nyomás miatt a nyugdíjasok munkavállalást segítő szervezetet hoznak létre. A Takarékos Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet célja, hogy a takarékok vállalati ügyfeleitől nyugdíjba ment dolgozókat a vállalkozói szektorban visszafoglalkoztassák. A Nyugdíj Guru News alapítója elmondta: a szövetkezet tagjai a mindenkori minimálbér erejéig olyan adó-és járulékmentes juttatásokat kaphatnak, ami más jogviszonyban nem érhető el. Farkas András szerint a munkáltatók számára is kifejezetten előnyös lehet ez a szövetkezeti forma. Műsorvezető: Szűcs Péter, szerkesztő: Németh Tamás
-
11:05
Soul History
Péntek délelőtt 11.00 óra után a SOUL History 83.epizódjában Rota Francesco vendége a mentora, a SOUL zenei műfaj széles körű megismerésében első hazai rádiós úttörő, Fekete Tamás. Tamás a 14.adásban már járt a műsorban, most újra elhozza ritkaságait, kutatási eredményeit. A 12.30-as hírek után telefonon hívják mindkettejük kedvenc szerző/gitáros/előadóját, a Generál és Locomotiv GT legenda, Karácsony János – James-t, hogy a Francescoval közös SENSO MAGICO 10 – avagy az Élő SOUL History előadás LGT rovatának kulisszáit is megvitassák. Mindez 2 Karácsony gyöngyszem leforgatása mellett. Tartsanak velünk! A múlt heti Egry Csabával készült és Dorozsmai Péter telefonos riportot is tartalmazó adás pedig az alábbi linken hallgatható vissza: https://www.mixcloud.com/Rota_Francesco/soul-history-2%C3%A9vad-22epiz%C3%B3d-82ad%C3%A1s-20170901-egry-csaba-dorozsmai-p%C3%A9ter-telefonos-rovat/
-
13:05
Monitor
Óriási, többlépcsős akcióra készülnek a tescos sztrájkbizottságok. Úgy tűnik, karnyújtásnyira van az első országos leállás az áruházlánc üzleteiben . Egyes vidéki és budapesti üzletek teljesen leállhatnak, másutt részfolyamatok bénulhatnak meg. Sem a béremelésre, sem több dolgozó felvételére egyelőre nem hajlandó az áruházlánc. Éves alapon 2,6 százalékos inflációt mértek augusztusban. Havi alapon 0,1 százalékos volt az áremelkedés, de a maginfláció csaknem 4 éves csúcsra, 2,8 százalékra gyorsult. Elmaradt az elemzői várakozásoktól a japán GDP második negyedéves alakulása. Az előző negyedévhez viszonyítva a várt 0,7 százalékos helyett 0,6 százalékos bővülést mértek, míg éves összehasonlításban 2,5 százalékra csökkent a japán gazdasági növekedési üteme. Ha valóban meghalt az Iszlám Állam egyik fő hadi vezetője, akkor sem változik majd a terrorszervezet politikája – mondta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense, miután az orosz védelmi tárca bejelentette, hogy egy légitámadásban életét vesztette Gulmurod Halimov. A volt tádzsik rendőrezredest a terrorszervezet hadügyminisztereként is emlegették. Kaiser Ferenc szerint a terrorszervezet bármikor ki tud nevezni egy hasonló vezetőt. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal várja Önöket Nagy Károly.
-
13:35
-
14:05
-
15:05
-
16:05
-
16:35
-
17:10
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
A mai nap műsorai
-
Támogatást keres vállalati beruházásokhoz? Itt a megoldás, ami segíthet
A Prémium Kategória műsorunkban Joó István kormánybiztos, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezérigazgatója volt a stúdióvendégünk.
- Támogatást keres vállalati beruházásokhoz? Itt a megoldás, ami segíthet
- Négy magyar csapat száll versenybe a legjobb egyetemi startup címért
- Ismét jazzfővárossá avanzsál Paloznak
- Ukrajna második legnépesebb városát veheti célba Oroszország
- Rosalia Borpiknik a Trend FM-mel!
- A drágább tankolás és a telkócégek díjemelései is felfelé húzták az inflációt
- Kriptoverzum – Mit tud a decentralizált kriptokereskedési felület?
- Amerikai-izraeli feszültség, iraki üzenet az olajpiacon, lejtmenet a kriptopénzeknél
- Eddig nem tapasztalt módon pusztul a nádas a Balatonnál
- Négyszer annyi nyugdíjas dolgozik, mint 14 évvel ezelőtt
- Jönnek az automata boltok Magyarországra
- Tovább tart a magyar ipar szenvedése, a kiskereskedelmi eladások viszont nőttek
- MET-gála: extrém ruhaköltemények, horribilis jegyárak
- Versenyelőnyt jelenthet az ESG előírások betartása
- Dübörög az 1%-os kampány – Így segíthet az UNICEF Magyarországnak
- Erre figyeljen, ha részt vesz az Otthonfelújítási Programban
- XTB: merre mozdulnak a piacok?
- Sokat veszítettek értékükből a reálbérek
- Az ipari drónoké a jövő – még tűzoltásra is alkalmasak lehetnek
- Mire elég az ukránok támogatása, ha Putyin a végső győzelemre tör?
- 6400 milliárd forintnyi kínai beruházás zajlik Magyarországon
- Vigyázzunk az adósvédőkkel!
- Felszámolható a nemek közötti bérszakadék?
- Hszi Csin-pinget katonai ceremóniával fogadták a Budai Várban
- A Mol a vesztese, a Magyar Telekom a nyertese lehet a gyorsjelentési szezonnak
- Az akkugyárak ellenére sincs tömeges elköltözési hullám
- Továbbra is a gödör alján a magyar ipar
- Biden: az USA visszatartja a fegyvereket Izraeltől, ha megtámadja Rafahot
- Zöld út az ESG-nek – Mérföldkövek a Waberer’snél
- Szellemi tulajdon: új pályázatok segítik a hazai innovációkat
- 60 éve nem volt ilyen Kínában – Egyre hangosabban ketyeg az időzített bomba
Friss hírek
-
Négy magyar csapat száll versenybe a legjobb egyetemi startup címért
Két divatipari innováció, a kulturális életet felpezsdítő app, és a közúti hidak terhelését mérő műszer jutott a nemzetközi döntőbe. -
Ismét jazzfővárossá avanzsál Paloznak
2024. augusztus 1-3. között ismét sokszínű zenei élményekbe borul a Balaton-felvidéki jazzfalu: 12. alkalommal kerül megrendezésre a már nemzetközi hírű butikfesztivál. -
Ukrajna második legnépesebb városát veheti célba Oroszország
Az ukrán erők tüzérségi csapást mértek az oroszokra, és visszaszorították őket Harkiv megyének az orosz határhoz közeli részében – írta harctéri helyzetjelentésében az ukrán vezérkar. -
Rosalia Borpiknik a Trend FM-mel!
Ilyen van?! Ilyen nincs! Pedig van! Tavaly még csak terveztük, idén azonban a Trend FM nyitja meg a Rosalia Borpikniket május 31-én. -
A drágább tankolás és a telkócégek díjemelései is felfelé húzták az inflációt
Több mint egy év után ismét elkezdett emelkedni az infláció Magyarországon.