Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:35
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
Az autógyártás mélyrepülése húzhatta le a az ipari termelés volumenét júliusban. A Központi Statisztikai Hivatal éves alapon 0,2 százalékos növekedést mért a megelőző 4, illetve a májusi csaknem 9 százalék után. Havi alapon 4,2 százalékkal csökkent a kibocsátás. Az ING Bank vezető elemzője szerint szerencsétlen, hogy a magyar ipar teljesítménye alapvetően egy szektor számaitól függ. Ha továbbra is ilyen gyengén teljesít az ipar, a gazdaságnövekedési előrejelzések felülvizsgálatára lesz szükség. Negatívan érintheti az Ausztriában dolgozó magyar munkavállalókat is, ha tényleg szigorítanak a szociális juttatásokon. Az alig két hónap múlva kezdődő választások nagy esélyesének tartott Osztrák Néppárt elnöke kedden mutatta be választási programját, amely egyebek mellett a szociális rendszer megreformálását is tartalmazza. A Világgazdasági Intézet kutatója a Trend FM-nek elmondta, hogy az osztrák központi költségvetés másfél milliárd eurót tudna ezzel megtakarítani 2022-ig. A magyar tejnél lényegesen olcsóbban kínált import tej miatt tett bejelentést a magyar hatóságoknál és Brüsszelben is a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. A terméktanács elnöke a Trend FM-nek elmondta, hogy a hazai áruházakat elárasztó, főként cseh és szlovák tej vélhetően rosszabb minőségű, mint a magyar, és áfacsalás is felmerülhet az alacsonyabb értékesítési árak hátterében. Erre utal az is, hogy a szlovákok az utóbbi évek piaczsugorodása ellenére is jóval olcsóbban tudják Magyarországon eladni termékeiket. Kína tudja sarokba szorítani az észak – koreai rezsimet, ha leállítja az olajexportot – vélik szakértők. Az ELTE Korea tanszék vezetője szerint ugyanakkor a világ egyik legnagyobb gazdaságának a jelenlegi helyzet fenntartása az érdeke. Bár a kínai olajszállítmányok nélkül összedőlne Kim Jong Un rendszere, ez nem kedvezne Kínának. Egyre több időt töltünk el nyugdíjasként, ami alapjaiban ingatja meg az állami nyugdíjrendszereket - derül ki a nyugdijbiztositas.com elemzéséből. A Nyugdíjguru News alapítója szerint Magyarországon még az is szomorítja a helyzetet, hogy nagyon keveseknek van az idős éveikre megtakarítása. Jelenleg havi átlagban 3000 forintot fizetnek be a különböző biztosítóknak a tagok, ami aligha oldja meg az időskori elszegényedést. Ha a ma születő gyerekek 100 évig élnek, akkor szinte biztos, hogy még a legfejlettebb országok sem lesznek képesek eltartani nyugdíjasaikat.
-
11:05
-
12:05
-
13:05
-
13:35
-
14:05
-
14:35
-
15:05
-
16:05
-
16:35
-
17:10
-
18:05
A Nap Vendége
Magas István, a Budapest Corvinus Egyetem professzora. A riporter Emőd Pál.
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
A mai nap műsorai
-
Ismét jazzfővárossá avanzsál Paloznak
2024. augusztus 1-3. között ismét sokszínű zenei élményekbe borul a Balaton-felvidéki jazzfalu: 12. alkalommal kerül megrendezésre a már nemzetközi hírű butikfesztivál.
- Ismét jazzfővárossá avanzsál Paloznak
- Ukrajna második legnépesebb városát veheti célba Oroszország
- Rosalia Borpiknik a Trend FM-mel!
- A drágább tankolás és a telkócégek díjemelései is felfelé húzták az inflációt
- Kriptoverzum – Mit tud a decentralizált kriptokereskedési felület?
- Amerikai-izraeli feszültség, iraki üzenet az olajpiacon, lejtmenet a kriptopénzeknél
- Eddig nem tapasztalt módon pusztul a nádas a Balatonnál
- Négyszer annyi nyugdíjas dolgozik, mint 14 évvel ezelőtt
- Jönnek az automata boltok Magyarországra
- Tovább tart a magyar ipar szenvedése, a kiskereskedelmi eladások viszont nőttek
- MET-gála: extrém ruhaköltemények, horribilis jegyárak
- Versenyelőnyt jelenthet az ESG előírások betartása
- Dübörög az 1%-os kampány – Így segíthet az UNICEF Magyarországnak
- Erre figyeljen, ha részt vesz az Otthonfelújítási Programban
- XTB: merre mozdulnak a piacok?
- Sokat veszítettek értékükből a reálbérek
- Az ipari drónoké a jövő – még tűzoltásra is alkalmasak lehetnek
- Mire elég az ukránok támogatása, ha Putyin a végső győzelemre tör?
- 6400 milliárd forintnyi kínai beruházás zajlik Magyarországon
- Vigyázzunk az adósvédőkkel!
- Felszámolható a nemek közötti bérszakadék?
- Hszi Csin-pinget katonai ceremóniával fogadták a Budai Várban
- A Mol a vesztese, a Magyar Telekom a nyertese lehet a gyorsjelentési szezonnak
- Az akkugyárak ellenére sincs tömeges elköltözési hullám
- Továbbra is a gödör alján a magyar ipar
- Biden: az USA visszatartja a fegyvereket Izraeltől, ha megtámadja Rafahot
- Zöld út az ESG-nek – Mérföldkövek a Waberer’snél
- Szellemi tulajdon: új pályázatok segítik a hazai innovációkat
- 60 éve nem volt ilyen Kínában – Egyre hangosabban ketyeg az időzített bomba
Friss hírek
-
Ismét jazzfővárossá avanzsál Paloznak
2024. augusztus 1-3. között ismét sokszínű zenei élményekbe borul a Balaton-felvidéki jazzfalu: 12. alkalommal kerül megrendezésre a már nemzetközi hírű butikfesztivál. -
Ukrajna második legnépesebb városát veheti célba Oroszország
Az ukrán erők tüzérségi csapást mértek az oroszokra, és visszaszorították őket Harkiv megyének az orosz határhoz közeli részében – írta harctéri helyzetjelentésében az ukrán vezérkar. -
Rosalia Borpiknik a Trend FM-mel!
Ilyen van?! Ilyen nincs! Pedig van! Tavaly még csak terveztük, idén azonban a Trend FM nyitja meg a Rosalia Borpikniket május 31-én. -
A drágább tankolás és a telkócégek díjemelései is felfelé húzták az inflációt
Több mint egy év után ismét elkezdett emelkedni az infláció Magyarországon. -
Kriptoverzum – Mit tud a decentralizált kriptokereskedési felület?
Kiknek való a decentralizált kriptokereskedés? Mi a különbség a hagyományos befektetési intézményekhez képest?