Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:35
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel és Nestával
A portugál válogatott Európa bajnoki győzelme eufórikus állapotot okozott az országban, ezért nagyobb költekezésre lehet számítani. Ez a pozitív hatás azonban csak rövid életű lehet majd a helyi gazdaság teljesítményében. Az alsóház után a felsőházban is két harmados többségbe kerülhet a kormánypárt Japánban. Ez esélyt ad a már korábban kidolgozott gazdasági élénkítő program bevezetésére. Elemzők szerint a tervezett fiskális lazító csomag a 2008-as csomaghoz hasonló volumenű lehet. A fő kérdés az, hogy a monetáris és fiskális lazítás mellett a kormánypárt képes lesz-e strukturális reformok bevezetésére a japán gazdaságban. A magyar kormány egyelőre nem módosítja az idei, 2,5 százalékos gazdasági növekedési várakozását. A nemzetgazdasági miniszter szerint ezt nem indokolja sem az első negyedév gyenge, 0,9 százalékos növekedése, sem pedig a britek Unióból való kilépési szándéka. A Brexit a kormány várakozásai szerint közvetetten érintheti a magyar gazdaságot, de még nem lehet megbecsülni, hogy milyen mértékben. Varga Mihály szerint a magyar gazdaság legnagyobb problémája most, hogy egyre erőteljesebb a munkaerőhiány. A Szudántól 2011-ben elszakadt Dél-Szudán ismét a polgárháború szélére sodródott. Múlt héten újultak ki a fegyveres összecsapások az elnök és rivális alelnöke között. Eddig 300 áldozata van az összetűzéseknek, a külföldiek pedig menekítik az állampolgáraikat. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci árfolyamokkal várja Önöket Szűcs Péter, Nesta és Tóth Anna.
-
11:05
-
13:05
-
13:35
-
14:35
User
Hol tart az önvezető autók és járművek fejlesztése? Mi garantálja a biztonságot, ami a legfontosabb szempont, különös tekintettel az elmúlt hetekben történt balesetekre? Pontosan mikortól beszélhetünk önvezető autókról és a magyar cégek hogyan vehetnek részt a fejlesztésekben? A többi között ezekről beszélgetünk az ADASWorks ügyvezető-igazgatójával, Kishonti Lászlóval. Tartsanak velünk!
-
15:05
M2M Zóna
Adásunkban Szabó Melinda, a Vodafone kis- és középvállalati üzletágának értékesítési és marketing igazgatója a vendégünk, akivel a ReadyPay szolgáltatás eddigi tapasztalatairól és a jövőbeli tervekről beszélgetünk.
-
15:35
-
16:05
Monitor Délután Érczfalvi Andrással
Az Egészséggazdaság mai vendége Heim Pál a Heim Pál alapítvány stratégiai igazgatója. A Monitor Délután egy új hivatást mutat be,a stúdióban Rajczi Adrienn élményszervező. Hogyan csábíthatók belföldi utazásra a magyar fiatalok?Mi kell az Y generáció megmozgatásához? Egy kutatás kapcsán vendégünk Sziva Ivett a Metropolitan Egyetem főiskolai docense.
-
18:05
A Nap Vendége
Kemecsei György, a Szerencsejáték Zrt. Tippmix-szakértője. A riporter Lakatos László.
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
A mai nap műsorai
-
Továbbra is kritikus állapotban van a szlovák kormányfő
Már három órája tart a műtétje és továbbra is kritikus állapotban van a besztercebányai kórházban Robert Fico, aki ellen merényletet követtek el Nyitrabányán (Handlova) – jelentette be a besztercebányai Roosevelt kórházban tartott sajtótájékoztatóján Robert Kalinák szlovák védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes szerdán este.
- Továbbra is kritikus állapotban van a szlovák kormányfő
- Merényletet követtek el Robert Fico ellen
- Egyre nagyobb szerepet kap az MI az ipari automatizációban
- Rovaregyetem Győrben – Lárvákból készül a jövő takarmánya
- Így is fejlődhetnek az intermodális összeköttetések Kína és Közép-Európa között
- Hogyan is működik a kínai soft power?
- Ez az amerikai adat felforgathatja a mai kereskedést
- Egy hónap múlva rajtol az EB – Soha nem látott magyar fociláz várható
- Kampányfogás? Már Trump is a kriptodevizákra voksol
- Már csak a gyógyszergyártásra tudott koncentrálni a Richter
- Ismét jazzfővárossá avanzsál Paloznak
- Ukrajna második legnépesebb városát veheti célba Oroszország
- Rosalia Borpiknik a Trend FM-mel!
- A drágább tankolás és a telkócégek díjemelései is felfelé húzták az inflációt
- Kriptoverzum – Mit tud a decentralizált kriptokereskedési felület?
- Amerikai-izraeli feszültség, iraki üzenet az olajpiacon, lejtmenet a kriptopénzeknél
- Eddig nem tapasztalt módon pusztul a nádas a Balatonnál
- Négyszer annyi nyugdíjas dolgozik, mint 14 évvel ezelőtt
- Jönnek az automata boltok Magyarországra
- Tovább tart a magyar ipar szenvedése, a kiskereskedelmi eladások viszont nőttek
- MET-gála: extrém ruhaköltemények, horribilis jegyárak
- Versenyelőnyt jelenthet az ESG előírások betartása
- Dübörög az 1%-os kampány – Így segíthet az UNICEF Magyarországnak
- Erre figyeljen, ha részt vesz az Otthonfelújítási Programban
- XTB: merre mozdulnak a piacok?
- Sokat veszítettek értékükből a reálbérek
- Az ipari drónoké a jövő – még tűzoltásra is alkalmasak lehetnek
- Mire elég az ukránok támogatása, ha Putyin a végső győzelemre tör?
- 6400 milliárd forintnyi kínai beruházás zajlik Magyarországon
- Vigyázzunk az adósvédőkkel!
Friss hírek
-
Merényletet követtek el Robert Fico ellen
Életveszélyes állapotban helikopterrel szállították a besztercebányai kórházba a miniszterelnököt – közölte később a szlovák kormányhivatal sajtóosztálya. -
Egyre nagyobb szerepet kap az MI az ipari automatizációban
A Siemens Zrt. vezérigazgatója a Trend FM-nek adott interjújában elmondta, hogy ma már a fejlett termék- és szolgáltatásfejlesztésben is helyet kap a mesterséges intelligencia. -
Rovaregyetem Győrben – Lárvákból készül a jövő takarmánya
Már a rovartenyésztésről is tanulhatnak a diákok a győri Széchenyi István Egyetemen. -
Így is fejlődhetnek az intermodális összeköttetések Kína és Közép-Európa között
A Rail Cargo Terminal - BILK-en az ÖBB Rail Cargo Group és a Cosco Shipping megerősítette a stratégiai partnerségüket. -
Hogyan is működik a kínai soft power?
Napvilágot látott a kínai sajtóban az a 18 megállapodás, amit Kína és Magyarország vezetői kötöttek Hszi-Csin-ping kínai elnök múlt heti látogatása során.