Rádióműsor
-
05:35
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
A húsz- és tízezresek után megújulnak a 2000 és az 5000 forintos bankjegyek is. Ezúttal is új biztonsági elemeket tesznek majd a papírpénzekbe. Az új bankjegyek már mától törvényes fizetőeszköznek számítanak, de a készpénzforgalomban jövő március 1-től jelenhetnek majd meg. A régi bankjegyeket a Magyar Nemzeti Bank jövő nyárig bevonja. A régi bankjegyeket a pénzintézetek és a posta ezt követően még három évig, 2020. július 31-ig, a jegybank pedig 20 évig, 2037. július 31-ig díjmentesen átváltja azonos címletű új bankjegyre. Akkor sem kerül nagy bajba az ukrán gazdaság, ha nem kapja meg az esedékes 1,3 milliárd eurós hitelrészletet a nemzetközi valutaalaptól. Az ukrán parlament több olyan törvény nem fogadott el, amelyek aláírását az IMF a kölcsön folyósításának feltételéül szabta. Ilyen például a nyugdíjreformról szóló jogszabály. Szakértők szerint, Ukrajna jelenleg, a piacról is tudja finanszírozni magát. Magyarországon a keresőkorú lakosság vezető vaksági oka a cukorbetegség. A diabéteszes vakság okozta költségek jelenleg mintegy évi 30 milliárd forintot tesznek ki. A hazai szemész szakma javaslata szerint a megelőzés érdekében érdemes lenne speciális kamerákat telepíteni az országban. Ezek a beteg szeméről készült képet továbbítanák egy kiértékelő központba, így időben felismerhető lenne a baj. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci, illetve kulturális információkkal várja Önöket Szűcs Péter, Nesta és Tóth Anna.
-
10:05
-
12:35
-
13:35
User
Közelegnek az ünnepek, ilyenkor kicsit megpihen mindenki. Többet olvasunk, mozizunk, játszunk a gyerekekkel. Vajon mennyire változtatja meg az év vége a digitális fogyasztói szokásainkat? Igazodnak-e az ünnepi kihívásokhoz a tartalomszolgáltatók? Erről beszélgettünk Rab Árpáddal, az Óbudai Egyetem tudományos munkatársával.
-
14:05
M2M Zóna
Az M2M Zóna vendége Kőnig Tibor, a Microsoft Magyarország fejlesztői üzletágának vezetője, akivel az Azure platform kapcsán beszélgetünk különféle IoT-megoldásokról.
-
14:35
-
15:05
Monitor Délután Érczfalvi Andrással
Az Egészséggazdaság témája az egészségügyi eszközök digitális platformja,a vendég Heim Pál. Smartstaff-a szakértő tehetségek kiválasztásáról beszél Hajdú Zoltán. Cafeteria változások 2017-ben. Szakértő vendégünk Greguss Kinga a DAS könyvelőiroda főkönyvelője.
-
17:05
A Nap Vendége
Balatoni András, Magyar Nemzeti Bank elemzési igazgatója. A riporter Szajlai Csaba.
-
18:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
23:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
A mai nap műsorai
-
Art decótól a modernizmusig: egy művészházaspár hétköznapjai a Walter Rózsi-villában
Kaesz otthonok 1925–1960 címmel május15-től látogatható a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) intézménye, a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (MÉM MDK) és az Iparművészeti Múzeum közös, új állandó kiállítása a Bajza utcai Walter Rózsi-villában.
- Art decótól a modernizmusig: egy művészházaspár hétköznapjai a Walter Rózsi-villában
- A sztárfellépő már nem lesz elég? Lassan telítődik a fesztiválpiac
- Kriptoverzum – Blokkláncot fejleszt a Mosaic Alpha
- Mélyponton az építőipar, ez lehet a kiút
- Fico-merénylet: nagyot hibázott a testőrség
- Ismét saját részvényeket vesz az Opus, 2 milliárd forint a plafon
- Célegyenesben az amerikai és az euróövezeti gyorsjelentési szezon
- Beindult az ingatlanhitelezés
- Túl van az életveszélyen a szlovák kormányfő
- Merényletet követtek el Robert Fico ellen
- Egyre nagyobb szerepet kap az MI az ipari automatizációban
- Rovaregyetem Győrben – Lárvákból készül a jövő takarmánya
- Így is fejlődhetnek az intermodális összeköttetések Kína és Közép-Európa között
- Hogyan is működik a kínai soft power?
- Ez az amerikai adat felforgathatja a mai kereskedést
- Egy hónap múlva rajtol az EB – Soha nem látott magyar fociláz várható
- Kampányfogás? Már Trump is a kriptodevizákra voksol
- Már csak a gyógyszergyártásra tudott koncentrálni a Richter
- Minden ötödik számla a Gránit Banknál nyílt 2023-ban: a tavalyi év is rekorderedményt hozott
- Támogatást keres vállalati beruházásokhoz? Itt a megoldás, ami segíthet
- Négy magyar csapat száll versenybe a legjobb egyetemi startup címért
- Ismét jazzfővárossá avanzsál Paloznak
- Ukrajna második legnépesebb városát veheti célba Oroszország
- Rosalia Borpiknik a Trend FM-mel!
- A drágább tankolás és a telkócégek díjemelései is felfelé húzták az inflációt
- Kriptoverzum – Mit tud a decentralizált kriptokereskedési felület?
- Amerikai-izraeli feszültség, iraki üzenet az olajpiacon, lejtmenet a kriptopénzeknél
- Eddig nem tapasztalt módon pusztul a nádas a Balatonnál
- Négyszer annyi nyugdíjas dolgozik, mint 14 évvel ezelőtt
- Jönnek az automata boltok Magyarországra
- Tovább tart a magyar ipar szenvedése, a kiskereskedelmi eladások viszont nőttek
- MET-gála: extrém ruhaköltemények, horribilis jegyárak
- Versenyelőnyt jelenthet az ESG előírások betartása
- Dübörög az 1%-os kampány – Így segíthet az UNICEF Magyarországnak
- Erre figyeljen, ha részt vesz az Otthonfelújítási Programban
- XTB: merre mozdulnak a piacok?
- Sokat veszítettek értékükből a reálbérek
Friss hírek
-
Art decótól a modernizmusig: egy művészházaspár hétköznapjai a Walter Rózsi-villában
Kaesz otthonok 1925–1960 címmel május15-től látogatható a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) intézménye, a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (MÉM MDK) és az Iparművészeti Múzeum közös, új állandó kiállítása a Bajza utcai Walter Rózsi-villában. -
A sztárfellépő már nem lesz elég? Lassan telítődik a fesztiválpiac
Egy év alatt 30 százalékkal nőttek a nyári fesztiválok költségei, ezt a mértéket csak a nagy és befutott rendezvények tudják érvényesíteni a belépők árában. -
Kriptoverzum – Blokkláncot fejleszt a Mosaic Alpha
A kriptokereskedési felület jelenleg a Binance Chainen fut, de a fejlesztők ennél alkalmasabb hátteret hoznak létre. -
Mélyponton az építőipar, ez lehet a kiút
Elérte a gödör alját a hazai építőipari szektor. Február után márciusban is csökkent az ágazat teljesítménye, az előző hónaphoz képest 2,8 százalékkal. -
Fico-merénylet: nagyot hibázott a testőrség
Nagyot hibáztak Robert Fico testőrei a szlovák miniszerelnök ellen elkövetett merénylet során – mondta a Trend FM által megkérdezett biztonságpolitikai szakértő.