1. 05:35

    Reggeli Monitor Nagy Károllyal és Sarkadi Szabó Kornéllal

    Szeptemberben is tovább folytatódott a turistaforgalom növekedése Magyarországon. A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint a külföldi vendégek által eltöltött vendégéjszakák száma csaknem 4 százalékkal emelkedett, emellett a belföldi turizmus volumene is 15 százalékkal bővült. A Trend FM kérdésére a Magyar Utazási Irodák Szövetségének alelnöke elmondta, hogy még mindig egyértelműen Budapest az első számú turisztikai célpont Magyarországon, de a vidéki szállodaforgalom is már tartós ideje növekedni tud. Molnár Judit szerint ebben az aktuális külpolitikai helyzetnek is szerepe van. A tömeges munkahelyteremtés akadályokba ütközik majd az Egyesült Államokban – így reagált az Aegon portfóliómenedzsere arra a hírre, hogy az USA most megválasztott elnöke, Donald Trump a gyárak újraindításával, üzemek visszatelepítésével tervezi csökkenteni a munkanélküliséget. Duronelly Péter szerint a republikánus elnök érdeke, hogy megoldja a lecsúszó rétegek helyzetét, hiszen a volt munkások az egyik fontos szavazóbázisát adják. Úgy véli ugyanakkor, hogy nem várható a szabadkereskedelmi egyezmény felmondása, miután Trump is az üzleti életből jön. November végén nyolcadik alkalommal rendezik meg a Magyar-orosz Nemzetközi Gazdasági Fórumot és Üzletember Találkozót, amelynek fő célja a magyar és az orosz gazdasági együttműködés fellendítése a magyarországi vállalatok oroszországi piacra történő kilépésével. A Vállalkozók Klubja Egyesület szervezésében a jelentkező vállalatokat felkészítik az oroszországi piaci körülményekre, hogy a külföldi piacra kilépve sikeresek tudjanak lenni. Az egyesület elnöke szerint az Oroszországgal szembeni gazdasági embargó új fejezetet nyitott az orosz gazdaságpolitikában, amihez a magyarországi vállalatoknak is alkalmazkodniuk kell. Egyre több fiatal kezd Magyarországon startup vállalkozásba a multinacionális cégek karrierlehetőségeiből kiábrándulva - ezt a Tickething.com portál alapítója és ügyvezetője mondta el a Trend FM-nek. Töreki Bence szerint egy sikeres startup vállalkozásban csak az első lépés a jó ötlet, a megvalósítás még ennél is fontosabb.Kapós lehet a Telekom papírja a kedvező gyorsjelentés után – mondta az Erste Befektetési Zrt. elemzője. A Telekommunikációs cég harmadával növelte profitját a harmadik negyedévben, így az eredmény 12,4 milliárd forint lett. Egyúttal megemelték az egész évi eredményvárakozást is, amit Christofer Mattheisen, a társaság elnök vezérigazgatója azzal magyarázott, hogy idén már nem lép piacra a Digi. Nagy András szerint jók a kilátások az osztalékkal kapcsolatban is.

  2. 10:05

    Soul History

    A SOUL History Plus 6.adása az aktív hazai Gitárlegendák történetéhez lapoz vissza! Két, közel 40 esztendeje oktató Liszt Zeneakadémia Professzor, az érdemes művész László Attila és a többszörös életműdíjas Babos Gyula gitárjátéka, életútja a középpontban. A műsorban kizárólag a Művészek által komponált dalok forognak, de többek között Cserháti Zsuzsa, Horváth Charlie, a KEX, Kaszakő és a Saturnus is színpadra lép. A múlt heti Karácsony János és Katona Klári életműveivel foglalkozó adás pedig az alábbi linken hallgatható vissza: https://www.mixcloud.com/Rota_Francesco/soul-history-plus-5ad%C3%A1s-20161104-minden-id%C5%91k-kar%C3%A1csony-j%C3%A1nos-james-katona-kl%C3%A1ri/

  3. 12:05
  4. 12:35
  5. 13:05
  6. 14:05
  7. 15:05
  8. 15:35
  9. 16:10

    Exclusive Marosi Viktorral

    Meg lehet-e tanulni az önmenedzsmentet? Mennyi idő felépíteni klientúránkat online marketinggel? Hol kezdjük? És legfőképpen mibe kerül? Mi számít jobban: a csomagolás, vagy a termék? Menő, vagy ma már inkább ciki, ha a saját weboldalunk címével végződik az email címünk? A kérdésekre szakmai szemmel Tóth Mihály marketingszakember válaszol, az élő példa pedig Welczenbach Tamás, a Wtamas Studio tulajdonosa lesz.

  10. 17:05

    A Nap Vendége

    Gerendai Károly, a Sziget Kft. ügyvezetője, a Costes étterem és a Costes Downtown tulajdonosa. A riporter Kristóf Gábor.

  11. 18:05

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

  12. 23:00

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

A mai nap műsorai

Friss hírek