A listával lehet vitatkozni, és nyilvánvalóan nem szabad készpénznek venni minden sorát, azonban mindenképpen érdemes elgondolkodni rajta. Egy munkáltató versenyképességét alapvetően befolyásolja az alkalmazott munkavállalók (az emberi erőforrás) minősége. Cégvezetőként egyik legnagyobb feladatunk, hogy kollégáinkat, beosztottjainkat megválogassuk, és őket a leghatékonyabban menedzseljük. Teljesen mindegy, hogy legfelsőbb szintű vezetőkről, vagy egyszerű betanított munkásokról van szó: ha nem járulnak hozzá a vállalat teljesítményéhez az elvárt mértékben – vagy éppen rombolják azt -, akkor mindenképpen meg kell válnunk tőlük.

eujobs uj

Néhány rossz ember tucatnyi jól dolgozó munkáját képes tönkretenni. Ez frusztrációhoz vezet a cégen belül, amelyet pont a legjobb emberek viselnek a legnehezebben: az eredmény az lesz, hogy a legrosszabb minőségű munkaerővel „felvértezve” indulunk csatába versenytársaink ellen, a legjobb munkavállalóink, legértékesebb embereink ugyanis lelépnek.

De ki is az a 7 munkavállaló, akitől mindenképpen meg kell szabadulnunk?

1. A Bajkeverők. Mindenki okoz problémákat a munkahelyén. Azonban nem mindegy, mennyit. Van, hogy eljön az a pont, amikor valaki sokkal több problémát okoz, mint amennyit megold, sokkal több kárt okoz, mint amennyi hasznot hajt. Ha eljön ez a pillanat, ne habozzunk: tegyük lapátra!

2. A Nagyotmondók. Vannak munkavállalók, akik szépen csendben dolgoznak a munkahelyükön, szinte észrevétlenek. Velük szemben azonban vannak olyanok, akik ha valamit csinálnak, arról az egész cég tud. Akik folyton elfoglaltak, akiknek sosincs idejük, akiknek annyi dolguk van, hogy már nincs idejük dolgozni. Néha valóban túlterhelés áll a dolog mögött, azonban könnyű megkülönböztetni a túlterhelt munkavállalót attól, aki csak színészkedik, aki „eladja magát”. Ők azok, akik minden apró teljesítményt felfújnak, akiknek önértékelése sokkal nagyobb, mint tényleges értékük. Hatalmas ígéreteket tesznek, és ígéreteik fényében tündökölnek – tényleges teljesítmények nélkül. Ha nem gondolja, hogy hőscincérekkel komoly eredményt érhet el, távolítsa el őket!

3. Az Ügyfélvesztők. Mindegy, hogy kicsi vagy nagy cégről beszélünk: az ügyfelet nehéz megszerezni, de könnyű elveszteni. Az olyan kolléga, aki nem érti meg, hogy a cég célja és értelme nem ő, nem az, hogy neki állást biztosítson, hanem az ügyfelek megnyerése és megtartása, csak kárt okoz. Szabaduljunk meg tőlük!

4. A Képtelenek és a Nem hajlandók. Ha egy javasasszonytól várunk megoldást vakbélpanaszainkra, akkor ez a javasasszony nem lesz képes megoldani ezt a problémát. Ha egy atomfizikustól várnánk a mosdó tisztántartását, akkor jó eséllyel az atomfizikus nem lesz hajlandó elvégezni a feladatot. Az alulképzett kolléga nem lesz képes, a túlképzett pedig nem lesz hajlandó jól teljesíteni. Olvastam valahol, hogy vadkacsától ne várjuk egy sólyom teljesítményét. Ha sólymokra van szükségünk, hagyjuk a kacsákat, mert csak a pénzünk megy vele!

5. A Megbízhatatlanok. Vannak, akikre nem számíthatunk. Akikre nem bízunk olyan munkát, amit mindenképpen el kell végezni, vagy akiktől akár még azt sem várhatjuk, hogy rendszeresen megjelenjenek a munkahelyükön. Az élet túl rövid, hogy rájuk pazaroljuk!

6. A Feljogosítottak. Az angol „vékony bőrű” kifejezés találó rájuk: ők azok, akik mindenen megsértődnek, akik nyihognak, reklamálnak, akik folyton perlekednek, és csak arra várnak, hogy valaki hibát kövessen el. Akik megsértődnek, ha csak rosszul szólnak hozzájuk, ezért inkább okosabb nem szólni sehogy. Hajítsuk ki őket! Talán még okoznak egy kis kellemetlenséget a végén, de többé nem lesz rá alkalmuk!

7. A Szabályszegők. Mindegy, milyen szabályt hozunk a cégnél, milyen írott vagy íratlan rend szerint kell végezni a munkát, ők azok, akik nem hagyják magukat e szabályoktól zavartatni. Mindegy, hogy ez milyen formában valósul meg, hogy egy beosztott szeg meg valamilyen szabályt, vagy egy felsővezető hazudott valamiről az önéletrajzában, ha megszegi a szabályokat, akkor jobb minél előbb eltávolítani. A szabályszegők, a „hackerek”, a „rendszer” – a rend – ellenségei csak zavart, káoszt és mértes veszteségeket okoznak. Mutassunk ajtót nekik!

„Az emberek gyakran siránkoznak, hogy milyen stresszes a munkájuk. De semmi sem stresszesebb, mint olyan munkavállalókkal bajlódni, akik nem veszik ki a részüket a munkából, és lehúzzák az egész szervezetet. Ne gondolkodjunk sokat, csak hajítsuk ki ezeket az embereket! Jobban fogunk aludni utána mi is, és maradék csapatunk is!”

A cikk Steve Tobak írása alapján készült: http://www.inc.com/steve-tobak/7-employees-you-should-fire-now.html

Hoffmann Gábor Csaba
Munkajogi és HR tanácsadó
EU-CSOPORT

Munkaügyi, illetve munkajogi témájú kérdéseiket tegyék fel hozzászólásban, vagy küldjék el a munkaugy@eucsoport.hu e-mail címre.

Munkaerő-kölcsönzéssel, illetve közvetítéssel, valamint diákmunkával kapcsolatos kérdéseivel, árajánlat kéréssel keresse munkatársainkat az alábbi elérhetőségeken:

Elek Tamás: tamas.elek@eucsoport.hu +36 20 996 5456
Varju Szilvia: szilvia.varju@eucsoport.hu +36 20 257 7103