Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:35
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
Több mint százmilliárdos kereskedelmi forgalomra számít az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Vámos György szerint az ünnepi készülődés mellett, a növekvő bérek és a jó idő is pozitívan befolyásolja a vásárlási kedvet szinte minden árucikk esetébe, de Húsvét előtt hagyományosan élelmiszerből és játékból vásárolunk többet. Az elemzői várakozásokkal összhangban nem változtatott a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa a 0,9 százalékos alapkamaton. A jegybank emellett a mínusz 0,15 százalék és a 0,9 százalék közötti kamatfolyosót is változatlanul hagyta. Az MNB idén 2,5 százalékos inflációval számol, ami jövőre 2,9 százalékra gyorsulhat és érheti el a jegybanki célt. Emellett a jegybank változtatott idei GDP előrejelzésén, a korábbi 3,9 százalék helyett 4,2 százalékos növekedést prognosztizál. Csak egy 39 négyzetméteres kis garzonlakás vásárolható Budapesten 20 millió forintból- derül ki a Duna House ingatlanpiaci elemzéséből. A cégcsoport felmérése szerint egyértelműen a fővárosban a legdrágább egy ingatlan négyzetméterára, a második helyezett Székesfehérváron már egy 68 négyzetméteres lakás is vehető 20 millióból. Ezt követi Kecskemét, Veszprém, Debrecen és Győr a listán, míg a legolcsóbb megyeszékhely Miskolc, ahol akár egy 132 négyzetméteres lakás is vásárolható ekkora pénzből. Hátrányosan érintheti a magyar mezőgazdasági és élelmiszeripari szereplőket, ha életbe lép az Európai Unió és a dél-amerikai közös piac, a Mercosur között tervezett szabadkereskedelmi megállapodás- mondta a legnagyobb izocukor gyártó és kukorica feldolgozó cég, a Hungrana vezérigazgatója. Reng Zoltán szerint Európa sok tekintetben nem tud versenyezni a dél-amerikai import árukkal, ezért, ha a megállapodást elfogadják Brüsszelben, még fontosabb lesz a hazai cégek számára a versenyképességük javítása. Még mindig a multinacionális cégek diktálják az iramot, de a kis-és középvállalkozások számára is egyre fontosabb a munkáltatói márka építése- mondta el a Magyar PR Szövetség Employer Branding tagozatának vezetője a Trend Fm-nek. Kádár Balázs erről az után beszélt, hogy átadták az Employer Branding Award 2017 díjait a munkáltatói márkaépítésben élen járó hazai cégek számára. Várja Önöket a műsorvezető, Szűcs Péter!
-
11:05
-
13:00
-
13:35
-
14:35
-
15:35
-
16:05
-
18:05
A Nap Vendége
Paulovits Márton, a Budapesti Értéktőzsde igazgató-helyettese és Borszéki Viktor, Béflex Zrt. gazdasági igazgatója. A riporter Szajlai Csaba.
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
A mai nap műsorai
-
A jegybankárok beszédei mozgathatják a devizapiacot
A gazdasági naptár az utolsó kereskedési napra szinte üres. A kereskedők számára az euróövezetből az áprilisi végleges CPI-adatot kínálják majd. Mivel ez egy végleges közzététel, nem várható sem az előzetes értékektől való eltérés, sem jelentősebb piaci reakció. A mai napra azonban számos beszédet terveznek az EKB, a BoE és a Fed tagjaitól, amelyek volatilitást biztosíthatnak a devizapiacokon – derül ki az XTB jelentéséből.
- A jegybankárok beszédei mozgathatják a devizapiacot
- Magyar élelmiszerek mutatkoztak be Rómában
- Az iskolákban kopogtat a mesterséges intelligencia és a virtuális valóság
- Art decótól a modernizmusig: egy művészházaspár hétköznapjai a Walter Rózsi-villában
- A sztárfellépő már nem lesz elég? Lassan telítődik a fesztiválpiac
- Kriptoverzum – Blokkláncot fejleszt a Mosaic Alpha
- Mélyponton az építőipar, ez lehet a kiút
- Fico-merénylet: nagyot hibázott a testőrség
- Ismét saját részvényeket vesz az Opus, 2 milliárd forint a plafon
- Célegyenesben az amerikai és az euróövezeti gyorsjelentési szezon
- Beindult az ingatlanhitelezés
- Túl van az életveszélyen a szlovák kormányfő
- Merényletet követtek el Robert Fico ellen
- Egyre nagyobb szerepet kap az MI az ipari automatizációban
- Rovaregyetem Győrben – Lárvákból készül a jövő takarmánya
- Így is fejlődhetnek az intermodális összeköttetések Kína és Közép-Európa között
- Hogyan is működik a kínai soft power?
- Ez az amerikai adat felforgathatja a mai kereskedést
- Egy hónap múlva rajtol az EB – Soha nem látott magyar fociláz várható
- Kampányfogás? Már Trump is a kriptodevizákra voksol
- Már csak a gyógyszergyártásra tudott koncentrálni a Richter
- Minden ötödik számla a Gránit Banknál nyílt 2023-ban: a tavalyi év is rekorderedményt hozott
- Támogatást keres vállalati beruházásokhoz? Itt a megoldás, ami segíthet
- Négy magyar csapat száll versenybe a legjobb egyetemi startup címért
- Ismét jazzfővárossá avanzsál Paloznak
- Ukrajna második legnépesebb városát veheti célba Oroszország
- Rosalia Borpiknik a Trend FM-mel!
- A drágább tankolás és a telkócégek díjemelései is felfelé húzták az inflációt
- Kriptoverzum – Mit tud a decentralizált kriptokereskedési felület?
- Amerikai-izraeli feszültség, iraki üzenet az olajpiacon, lejtmenet a kriptopénzeknél
- Eddig nem tapasztalt módon pusztul a nádas a Balatonnál
- Négyszer annyi nyugdíjas dolgozik, mint 14 évvel ezelőtt
- Jönnek az automata boltok Magyarországra
- Tovább tart a magyar ipar szenvedése, a kiskereskedelmi eladások viszont nőttek
- MET-gála: extrém ruhaköltemények, horribilis jegyárak
- Versenyelőnyt jelenthet az ESG előírások betartása
- Dübörög az 1%-os kampány – Így segíthet az UNICEF Magyarországnak
- Erre figyeljen, ha részt vesz az Otthonfelújítási Programban
Friss hírek
-
A jegybankárok beszédei mozgathatják a devizapiacot
A gazdasági naptár az utolsó kereskedési napra szinte üres. A kereskedők számára az euróövezetből az áprilisi végleges CPI-adatot kínálják majd. Mivel ez egy végleges közzététel, nem várható sem az előzetes értékektől való eltérés, sem jelentősebb piaci reakció. A mai napra azonban számos beszédet terveznek az EKB, a BoE és a Fed tagjaitól, amelyek volatilitást biztosíthatnak a devizapiacokon – derül ki az XTB jelentéséből. -
Magyar élelmiszerek mutatkoztak be Rómában
Varsó és Bukarest után Róma adott otthont az Agrármarketing Centrum üzletember találkozójának, amely a Hungarian Food Business Program soron következő állomása volt. -
Az iskolákban kopogtat a mesterséges intelligencia és a virtuális valóság
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. -
Art decótól a modernizmusig: egy művészházaspár hétköznapjai a Walter Rózsi-villában
Kaesz otthonok 1925–1960 címmel május15-től látogatható a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) intézménye, a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (MÉM MDK) és az Iparművészeti Múzeum közös, új állandó kiállítása a Bajza utcai Walter Rózsi-villában. -
A sztárfellépő már nem lesz elég? Lassan telítődik a fesztiválpiac
Egy év alatt 30 százalékkal nőttek a nyári fesztiválok költségei, ezt a mértéket csak a nagy és befutott rendezvények tudják érvényesíteni a belépők árában.