Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:35
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
Csaknem 16 éves csúcspontra ért a német fogyasztói hangulatindex júniusban – derült ki a GfK piackutató intézet jelentéséből. A májusi értékekhez képest két tizeddel, mintegy 10,6 pontra emelkedett az index, míg a jövedelmi várakozásokat számszerűsítő mutató 1,7 ponttal 60 pont fölé nőtt. Az ING vezető elemzője szerint a pozitív munkaerő-piaci folyamatok már a vásárlási hajlandóságban is meglátszódnak, ugyanakkor ennek mértéke alulmaradt a várakozásokhoz képest. A tavalyi rekordforgalom után idén is a látogatószám növekedését várja a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. főtitkára. Hegyi Ákos hozzátette, csaknem 25 ezren keresik fel a strandokat egy nyári hétvégi napon, a múlt szombaton 7 ezren fürödtek a Palatinuson. Úgy véli, hogy egyelőre még csak a hétvégék zsúfoltak, de július közepétől már a hétköznapokon is erős forgalom várható. 120.000,- forint támogatást ad az étel és italautomaták üzemeltetőinek a kormány. Az összeget az úgynevezett automata felügyeleti egység beszerzésére kell fordítani. Ez az a szerkezet, amelynek segítségével a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomon tudja követni az étel- és italautomaták forgalmát. Az online adatközlő berendezésnek köszönhetően a szektor fehérítését várja a kabinet. Új programjuk keretében több mint 1 milliárd forint támogatást kaphatnak a feltörekvő hazai startupok – mondta a Beconsult Kft. ügyvezető igazgatója. Balogh Péter szerint az inkubátor-program főleg a digitális oktatásban, a HR rendszerekben és a mesterséges intelligenciák hozhat előrelépést. A cégvezető hozzátette: a vállalkozásokat az anyagiakon túl tanácsadással és pályázatírással is segítik, de fontos, hogy már legyen egy kialakult csapat és egy eladható ötlet. Csupán a magyar szállodák alig több mint fele használja az Uniós egységes minősítési rendszert, a Hotelstars –t, így a csillag-rendszer pontos szabályozására van szükség. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége főtitkára szerint csak így lehet elkerülni azt, hogy a szállodások annyi csillagot használjanak, amennyit akarnak, félrevezetve a vendégeket. Műsorvezető: Szűcs Péter, szerkesztő: Németh Tamás
-
11:05
Soul History
A 11.00 órai hírek után a SOUL History 73.epizódjában Rota Francesco vendége ifj. Füzesy Zoltán, egykori VB bronzérmes ökölvívó, majd sikeredző, jelenleg a Magyar Ifjúsági Ökölvívó Válogatott szövetségi kapitánya, aki édesapja, id. Füzesy Zoltán mesteredző életfelfogása és amerikai levelezéseinek hatására épp úgy beleszületett a boxba, mint a Jazz és Soul zene szeretetébe. A kesztyűk mellett a basszusgitár a kedvenc dolog, amit nap-mint nap kézbe vesz, így a 12 forgatandó hanglemezből kilencet Neki köszönhetünk. Izgalmas életút, melyben az ökölvívás és a zene ritmusa összeforr.
-
13:05
-
13:35
-
14:05
-
14:35
-
15:05
-
16:05
-
16:35
-
18:05
A Nap Vendége
A Kósa Erika Akadémia alapítója és Tóth Máté formatervező. A riporter Érczfalvi András.
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
A mai nap műsorai
-
Túl van az életveszélyen a szlovák kormányfő
Befejeződött Robert Fico műtétje, aki ellen szerdán merényletet követtek el Nyitrabányán – jelentette a szlovák média szerdán késő este. A TA3 hírtelevízió beszámolója szerint a besztercebányai Roosevelt kórházban elvégzett beavatkozás csaknem négy órán át tartott.
- Túl van az életveszélyen a szlovák kormányfő
- Merényletet követtek el Robert Fico ellen
- Egyre nagyobb szerepet kap az MI az ipari automatizációban
- Rovaregyetem Győrben – Lárvákból készül a jövő takarmánya
- Így is fejlődhetnek az intermodális összeköttetések Kína és Közép-Európa között
- Hogyan is működik a kínai soft power?
- Ez az amerikai adat felforgathatja a mai kereskedést
- Támogatást keres vállalati beruházásokhoz? Itt a megoldás, ami segíthet
- Négy magyar csapat száll versenybe a legjobb egyetemi startup címért
- Ismét jazzfővárossá avanzsál Paloznak
- Ukrajna második legnépesebb városát veheti célba Oroszország
- Rosalia Borpiknik a Trend FM-mel!
- A drágább tankolás és a telkócégek díjemelései is felfelé húzták az inflációt
- Kriptoverzum – Mit tud a decentralizált kriptokereskedési felület?
- Amerikai-izraeli feszültség, iraki üzenet az olajpiacon, lejtmenet a kriptopénzeknél
- Eddig nem tapasztalt módon pusztul a nádas a Balatonnál
- Négyszer annyi nyugdíjas dolgozik, mint 14 évvel ezelőtt
- Jönnek az automata boltok Magyarországra
- Tovább tart a magyar ipar szenvedése, a kiskereskedelmi eladások viszont nőttek
- MET-gála: extrém ruhaköltemények, horribilis jegyárak
- Versenyelőnyt jelenthet az ESG előírások betartása
- Dübörög az 1%-os kampány – Így segíthet az UNICEF Magyarországnak
- Erre figyeljen, ha részt vesz az Otthonfelújítási Programban
- XTB: merre mozdulnak a piacok?
- Sokat veszítettek értékükből a reálbérek
- Az ipari drónoké a jövő – még tűzoltásra is alkalmasak lehetnek
- Mire elég az ukránok támogatása, ha Putyin a végső győzelemre tör?
Friss hírek
-
Merényletet követtek el Robert Fico ellen
Életveszélyes állapotban helikopterrel szállították a besztercebányai kórházba a miniszterelnököt – közölte később a szlovák kormányhivatal sajtóosztálya. -
Egyre nagyobb szerepet kap az MI az ipari automatizációban
A Siemens Zrt. vezérigazgatója a Trend FM-nek adott interjújában elmondta, hogy ma már a fejlett termék- és szolgáltatásfejlesztésben is helyet kap a mesterséges intelligencia. -
Rovaregyetem Győrben – Lárvákból készül a jövő takarmánya
Már a rovartenyésztésről is tanulhatnak a diákok a győri Széchenyi István Egyetemen. -
Így is fejlődhetnek az intermodális összeköttetések Kína és Közép-Európa között
A Rail Cargo Terminal - BILK-en az ÖBB Rail Cargo Group és a Cosco Shipping megerősítette a stratégiai partnerségüket. -
Hogyan is működik a kínai soft power?
Napvilágot látott a kínai sajtóban az a 18 megállapodás, amit Kína és Magyarország vezetői kötöttek Hszi-Csin-ping kínai elnök múlt heti látogatása során.