A vállalat a minap zárta le és foglalta össze a 2022-es üzleti évét, amelynek során a 15. európai piacára is belépett, idén pedig máris egy újabb fordulóponthoz érkezett. Ezúttal nem a további expanzió, hanem a meglévő struktúra átszervezése áll a középpontban. Mostantól hat depó Eurohub minősítéssel működik – ezek olyan kritikus gyűjtőpontokként működnek a vállalat hálózatában, amelyek az európai gyűjtőforgalom konszolidálását szolgálják.

„Az Eurohub struktúra révén rugalmasabban tudunk igazodni a teherforgalom volumenéhez, és mindenekelőtt rövidebb futásidőket produkálhatunk. Bármely európai célpont lehető leggyorsabb elérését tudjuk kínálni – ez távolságtól függően 24 és 96 óra között változhat. A szervezet effajta 'áramvonalasításával' hatékonyabbá és megbízhatóbbá válik az ellátási lánc. Közelebb vagyunk az ügyfeleinkhez, és könnyebben alkalmazkodó hálózatot építünk. További járulékos előnyként pedig csökkenthetjük a szén-dioxid-kibocsátásunkat, ami fenntartható vállalatként szintén fontos tényező számunkra" – mondta Ewald Raben, a Raben Group vezérigazgatója.

Az új státuszt hat kijelölt városban lévő telephely viseli: Németországban Sarstedt (a Skandináviába irányuló forgalmat bonyolítja le), Mönchengladbach (Észak-Franciaország, a Benelux-államok, az Egyesült Királyság és Írország felé biztosít összeköttetést), Fellbach (Spanyolország, Portugália és Franciaország fennmaradó része felé irányuló forgalom összpontosul itt), valamint Aichach (kapu Ausztria, Olaszország, Lengyelország és Csehország felé), Lengyelországban Legnica (a helyi országos hálózatért, valamint a balti országokkal való kapcsolatért felelős), Csehországban pedig Rokycany (a délkelet-európai viszonylatok szempontjából kulcsfontosságú). Az Eurohub koncepció bevezetése tovább erősíti a logisztikai szolgáltató jelenlétét Németországban, az Európai Unió egyik legerősebb gazdaságában – továbbá kiemeli az itteni piac jelentőségét a társaság szempontjából.

Az Eurohubokat az átlagosnál jóval nagyobb kapacitás, kiváló elhelyezkedés és infrastruktúra jellemzi. A működés és a jövőbeni siker alapja a többi között az említett pontok között közlekedő több mint 130 közvetlen járat, az összesen 600 napi összeköttetés, a 40 ezer négyzetméternyi átrakóraktári kapacitás és az egységes szállításkezelési rendszer nyújtotta teljes körű nyomon követhetőség.

A változásokat olyan nagy jelentőségű célok elérése tette lehetővé, amelyekért a vállalat évek óta dolgozott. A szisztematikus felvásárlások hozzájárultak egyfelől új piacokra való belépéshez – az osztrák Bexity 2022-ben, a görög Intertrans 2021-ben került a cég tulajdonába –, másfelől az országos hálózatok sűrűségének növeléséhez és azok erősítéséhez. Ez a vállalatcsoport „szülőhazájára" is érvényes: a negyedik hollandiai telephelyet éppen 2023-ban nyitották meg Maastricht térségében.

A hat Eurohub közül négy Németországban helyezkedik el – a legnagyobb európai piacon, ahol a cég 2018 óta működtet saját gyűjtőhálózatot. Sarstedt a Raben új, és rögtön kulcsfontosságúvá előlépett depója – a szolgáltató Langenhagenből költöztette ide tevékenységét 2022-ben. 27 ezer négyzetméteres területével (amelyből 5500 négyzetméter csak átrakóraktár 52 rakodókapuval) a korábbi helyszínnél több mint tízszer nagyobb logisztikai kapacitást biztosít.

Az idei év elején nyitották meg az új telephelyet az Augsburgtól északnyugatra lévő Aichach városában. A 25 ezer négyzetméteres (ebből 4000 négyzetméter kizárólag átrakóraktár 42 kapuval), rögtön Eurohub státusszal induló depó közvetlenül az A8 autópálya mellett helyezkedik el, és kiemelkedő fontosságú a dél-és kelet-európai összeköttetés szempontjából.

Hasonló szerepet tölt be a csehországi Rokycany, amely idén áprilisban kezdte meg a működését. A központ 6000 négyzetméter átrakókapacitással és 56 dokkolókapuval biztosítja a küldemények – köztük veszélyes áruk – egyszerű kezelését. A D5 autópályához közeli elhelyezkedése gyors összeköttetést garantál Németország és más európai országok közúti hálózataival. Adottságai alapján jelentősen gyorsíthatja és javíthatja a küldemények áramlását, és rugalmasságánál fogva hozzájárulhat a további fejlődéshez nemcsak Csehországban és Szlovákiában, hanem a cégcsoport más országaiban: Magyarországon, Romániában, Bulgáriában és Görögországban is.