Rádióműsor
-
05:35
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
Több pozitív változás is életbe lép jövőre a cafeteriában. Januártól a cégek legfeljebb havi 27 600 forintig adómentesen nyújthatnak diákhitel-törlesztési támogatást, emellett az albérlet-támogatás feltételei is tovább egyszerűsödnek. A Vámosi Nagy Ernst&Young ügyvédi iroda adózással foglalkozó ügyvédje szerint ez utóbbi esetben a keretösszeg megemelése a minimálbér emelkedéssel együtt több tízezer forint pluszt is jelenthet a munkavállalóknak. Hiába fut már több mint 5000 taxi Budapest útjain, a korábbinál mégis jóval többet kell várni az autó megérkezésére. Változást pedig az idei december sem hoz, vagyis az elmúlt évekhez hasonlóan, taxi-rendeléskor most is a szokásosnál hosszabb várakozási idővel kell számolni,- ezt elismerte az Országos Taxis Szövetség elnöke is. Tovább szárnyal az építőipar Magyarországon, októberben havi alapon 6 százalékkal, éves alapon pedig 38 százalékkal bővült az ágazat teljesítménye. Az épületek építésének volumene 27, az egyéb építményeké pedig majdnem 52 százalékkal nőtt. Ez utóbbit elsősorban az uniós források lehívása fűti az alacsony bázishatás mellett. Mindeközben a rendelésállomány szintje is 110 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke szerint nem látható az enyhülés jele az ágazatban, így a saját éves prognóziuskat is javították. További fél évvel meghosszabbította az Oroszországgal szembeni gazdasági szankciókat az Európai Unió a brüsszeli csúcstalálkozó első napján. Az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk szerint a tagállamok egységesek voltak az Ukrajna destabilizálása, és a Krím-félsziget annektálása miatt 2014-ben meghozott szankciók meghosszabbításával kapcsolatban. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense elmondta, hogy Oroszország mindössze a mezőgazdasági import kiesést tudta pótolni a szankciók bevezetése óta. Nagykanizsára és Győrbe telepíti két magyarországi szupertöltőjét a Tesla. Ezek a készülékek képesek arra, hogy 45 perc alatt 100%-os töltöttségre húzzák az akkumulátorokat – mondta el a magyar villanyautó klub egyesületének főtitkára. A szakember hozzátette, nagy szükség volt már ezekre a töltőkre, hiszen így nagyobb távokat is megtehetnek az elektromos autósok. Pezsgő időszak jön a hotelek számára decemberben a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke szerint. Könnyid László elmondta, hogy a hó végi üdülés egyre népszerűbb a családok és a párok körében is. A szakértő arra is kitért, hogy karácsony környékén milyen trendek jellemzőek a szállodaiparban. Várja Önöket a műsorvezető, Szűcs Péter!
-
10:05
-
12:05
-
12:35
-
13:05
-
14:05
-
14:35
-
15:05
-
16:10
-
17:05
Hétfő - Egy nő
Illés Gabriella producer. A riporter Kutasi Judit.
-
18:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
23:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
A mai nap műsorai
-
Fico elleni merénylet: öt lövésből négy elkerülhető lett volna
Számos ponton hibázott a szlovák miniszterelnök testőrsége a Nyitrabányán történt merénylet során, vélekedik az általunk megkérdezett biztonsági szakértő.
- Fico elleni merénylet: öt lövésből négy elkerülhető lett volna
- Paranoid igazságosztó lehetett Juraj Cintula
- Csökkent az éves infláció Amerikában, az ipari termelés viszont stagnál
- Május 31-én irány a Rosalia Borpiknik a Trend FM-mel!
- BorMárka: „A legjobbak legjobbjai!”
- Újabb műtéten esett át Robert Fico, állapota stabil
- Aggasztó jel az iváncsai helyzet a magyar akkuiparnak?
- A SopronFest nyitotta meg a nagyszabású nyári fesztiválok sorozatát
- Káosz az utakon, most elmondhatja a véleményét
- Nincs megállás, tovább fejlődik a mesterséges intelligencia
- Bekeményít Amerika, kilőhet az uránérc ára
- 18 év után először: politikai vita a köztévében
- A jegybankárok beszédei mozgathatják a devizapiacot
- Magyar élelmiszerek mutatkoztak be Rómában
- Az iskolákban kopogtat a mesterséges intelligencia és a virtuális valóság
- Art decótól a modernizmusig: egy művészházaspár hétköznapjai a Walter Rózsi-villában
- A sztárfellépő már nem lesz elég? Lassan telítődik a fesztiválpiac
- Kriptoverzum – Blokkláncot fejleszt a Mosaic Alpha
- Mélyponton az építőipar, ez lehet a kiút
- Fico-merénylet: nagyot hibázott a testőrség
- Ismét saját részvényeket vesz az Opus, 2 milliárd forint a plafon
- Célegyenesben az amerikai és az euróövezeti gyorsjelentési szezon
- Beindult az ingatlanhitelezés
- Túl van az életveszélyen a szlovák kormányfő
- Merényletet követtek el Robert Fico ellen
- Egyre nagyobb szerepet kap az MI az ipari automatizációban
- Rovaregyetem Győrben – Lárvákból készül a jövő takarmánya
- Így is fejlődhetnek az intermodális összeköttetések Kína és Közép-Európa között
- Hogyan is működik a kínai soft power?
- Ez az amerikai adat felforgathatja a mai kereskedést
- Egy hónap múlva rajtol az EB – Soha nem látott magyar fociláz várható
- Kampányfogás? Már Trump is a kriptodevizákra voksol
- Már csak a gyógyszergyártásra tudott koncentrálni a Richter
- Minden ötödik számla a Gránit Banknál nyílt 2023-ban: a tavalyi év is rekorderedményt hozott
- Támogatást keres vállalati beruházásokhoz? Itt a megoldás, ami segíthet
- Négy magyar csapat száll versenybe a legjobb egyetemi startup címért
- Ismét jazzfővárossá avanzsál Paloznak
- Ukrajna második legnépesebb városát veheti célba Oroszország
- Rosalia Borpiknik a Trend FM-mel!
- A drágább tankolás és a telkócégek díjemelései is felfelé húzták az inflációt
- Kriptoverzum – Mit tud a decentralizált kriptokereskedési felület?
Friss hírek
-
Paranoid igazságosztó lehetett Juraj Cintula
A Trend FM által megkérdezett kriminálpszichológus szerint paranoid igazságosztó lehetett a szlovák kormányfő támadója. -
Csökkent az éves infláció Amerikában, az ipari termelés viszont stagnál
A várakozásoknak megfelelően csökkent az éves infláció az Egyesült Államokban, áprilisban éves szinten 3,4%-kal nőttek az árak a Reuters konszenzusának megfelelően, ami azt jelenti, hogy az infláció év elején látott újbóli emelkedése elakadt. Ez kifejezetten jó hír a piacok szempontjából – derül ki az Akcenta jelentéséből. -
Május 31-én irány a Rosalia Borpiknik a Trend FM-mel!
Tavaly még csak terveztük, idén azonban a Trend FM nyitja meg a Rosalia Borpikniket május 31-én. -
BorMárka: „A legjobbak legjobbjai!”
Több szempontból is különlegesnek számít az idei VinAgora Nemzetközi Borverseny. A 25. alkalommal megrendezett VinAgora a Nagy Nemzetközi Borversenyek Szövetsége (VinoFed) által ajánlott 100 pontos, pozitív bírálati rendszer alapján zajlik, így hazánk egyetlen nemzetközileg is akkreditált borversenyeként tartják számon. -
Újabb műtéten esett át Robert Fico, állapota stabil
Ismét operáción esett át pénteken a hét közepén lőfegyveres merényletben súlyosan megsebesült Robert Fico szlovák miniszterelnök, állapota stabil, de továbbra is súlyos – jelentette be Robert Kalinák védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes Besztercebányán a helyi Roosevelt kórház igazgatójával közösen tartott sajtótájékoztatóján.