Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:35
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
Dél-Afrika bóvliban. Az S&P hitelminősítő egy fokozattal lerontotta Dél-Afrika adósbesorolását, ezzel pedig bő másfél évtized óta először került újra befektetésre nem ajánlott, azaz bóvli kategóriába az ország. A kilátás negatív, vagyis további leminősítések jöhetnek. Péntekre országos sztrájkot hirdetett az ellenzék. Jelentősen lassult a kiskereskedelmi forgalom volumene Magyarországon. A Központi Statisztikai Hivatal első becslése szerint februárban 1 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva pedig 1,2 százalékkal nőtt a forgalom. Az összes fő termékcsoportnál visszaesett a növekedési ütem. A mostani lassulás azért is meglepő, mert a bérnövekedések és a javuló bizalmi indikátorok miatt a fogyasztás emelkedésére számítottak a szakértők. A jobb közbiztonság növeli a lakásárakat – áll az Otthontérkép elemzésében. Azokon a helyeken, ahol csökken a bűnesetek száma, és mind az önkormányzat, mind pedig civil szervezetek igyekeznek javítani a közbiztonságot, a vevők hajlandóak mélyebben a zsebükbe nyúlni. Az árkülönbség akár 30 százalék is lehet. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal várja Önöket Szűcs Péter és Tóth Anna.
-
11:05
-
13:05
Monitor Tóth Annával
Klórgázt vethettek be Szíria északnyugati részén. Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Federica Mogherini szerint elsődlegesen a Bassár el-Aszad elnök vezette rezsim felelős a vegyi támadásért. Elítélte a támadást az amerikai elnök és a külügyminiszter is. A Trend FM által megkérdezett szakértő szerint a vegyi hadviselés reneszánszát éli a terroristák között és a harmadik világban, ezeket a fegyvereket nem most gyártották, hanem a korábbi rezsimektől szerezték meg, és hosszú ideje raktározzák őket. Súlyos terhet jelent a kis- és középvállalkozások számára a kötelező minimálbér és garantált bérminimum emelés - derül ki a GKI felméréséből. A 250-nél kevesebb embert foglalkoztató vállalatoknál a bérköltségek átlagosan nagyjából 11 és 13 százalékkal emelkedtek, míg a nagyvállalatoknál ugyanez a szám 7,5 százalék volt. Folytatódott a növekedés a magyar iparban. A Központi Statisztikai Hivatal első becslése szerint februárban 2,7 százalékkal bővült az ágazat. Az előző év szökőnaphatását leszámítva pedig 7 százalékos volt a növekedés éves szinten. Az új törvény szerint bizalmi vagyonkezelőként, társasházi közös képviselőként, biztosítási tanácsadóként, de akár cégvezetőként is dolgozhatnak az ügyvédek. A Magyar Ügyvédi kamara elnöke szerint nagy szükség volt az új törvényre, mert sok ügyvéd megélhetési gondokkal küzd. Képtelenek az ügyvédi praxis működtetéséhez szükséges, havi félmilliós árbevételt elérni. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal várja Önöket Tóth Anna.
-
14:05
-
14:36
Közkincskereső Kovács Olivérrel
A középkori magyar királyok maradványait eddig nem sikerült azonosítani, ám rövidesen áttörés várható. A csontok DNS-vizsgálata már eredményt hozott – erről hallhatnak a műsor első perceiben. Ezután egy rézkori kincslelet kutatásáról és restaurálásáról lesz szó. A leletre tavaly év végén bukkantak rá, s a hatezer évvel ezelőtti világ páratlan emléke. Végül kiderül, hogy egy római kori szarkofágot ugyan találtak, de egy erődöt jó időre elvesztettek a Komárom-Esztergom megyei Környén.
-
15:35
-
16:05
-
18:05
A Nap Vendége
Gyuricza Csaba a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ megbízott főigazgatója. A riporter Lakatos László.
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
A mai nap műsorai
-
Fico elleni merénylet: öt lövésből négy elkerülhető lett volna
Számos ponton hibázott a szlovák miniszterelnök testőrsége a Nyitrabányán történt merénylet során, vélekedik az általunk megkérdezett biztonsági szakértő.
- Fico elleni merénylet: öt lövésből négy elkerülhető lett volna
- Paranoid igazságosztó lehetett Juraj Cintula
- Csökkent az éves infláció Amerikában, az ipari termelés viszont stagnál
- Május 31-én irány a Rosalia Borpiknik a Trend FM-mel!
- BorMárka: „A legjobbak legjobbjai!”
- Újabb műtéten esett át Robert Fico, állapota stabil
- Aggasztó jel az iváncsai helyzet a magyar akkuiparnak?
- A SopronFest nyitotta meg a nagyszabású nyári fesztiválok sorozatát
- Káosz az utakon, most elmondhatja a véleményét
- Nincs megállás, tovább fejlődik a mesterséges intelligencia
- Bekeményít Amerika, kilőhet az uránérc ára
- 18 év után először: politikai vita a köztévében
- A jegybankárok beszédei mozgathatják a devizapiacot
- Magyar élelmiszerek mutatkoztak be Rómában
- Az iskolákban kopogtat a mesterséges intelligencia és a virtuális valóság
- Art decótól a modernizmusig: egy művészházaspár hétköznapjai a Walter Rózsi-villában
- A sztárfellépő már nem lesz elég? Lassan telítődik a fesztiválpiac
- Kriptoverzum – Blokkláncot fejleszt a Mosaic Alpha
- Mélyponton az építőipar, ez lehet a kiút
- Fico-merénylet: nagyot hibázott a testőrség
- Ismét saját részvényeket vesz az Opus, 2 milliárd forint a plafon
- Célegyenesben az amerikai és az euróövezeti gyorsjelentési szezon
- Beindult az ingatlanhitelezés
- Túl van az életveszélyen a szlovák kormányfő
- Merényletet követtek el Robert Fico ellen
- Egyre nagyobb szerepet kap az MI az ipari automatizációban
- Rovaregyetem Győrben – Lárvákból készül a jövő takarmánya
- Így is fejlődhetnek az intermodális összeköttetések Kína és Közép-Európa között
- Hogyan is működik a kínai soft power?
- Ez az amerikai adat felforgathatja a mai kereskedést
- Egy hónap múlva rajtol az EB – Soha nem látott magyar fociláz várható
- Kampányfogás? Már Trump is a kriptodevizákra voksol
- Már csak a gyógyszergyártásra tudott koncentrálni a Richter
- Minden ötödik számla a Gránit Banknál nyílt 2023-ban: a tavalyi év is rekorderedményt hozott
- Támogatást keres vállalati beruházásokhoz? Itt a megoldás, ami segíthet
- Négy magyar csapat száll versenybe a legjobb egyetemi startup címért
Friss hírek
-
Fico elleni merénylet: öt lövésből négy elkerülhető lett volna
Számos ponton hibázott a szlovák miniszterelnök testőrsége a Nyitrabányán történt merénylet során, vélekedik az általunk megkérdezett biztonsági szakértő. -
Paranoid igazságosztó lehetett Juraj Cintula
A Trend FM által megkérdezett kriminálpszichológus szerint paranoid igazságosztó lehetett a szlovák kormányfő támadója. -
Csökkent az éves infláció Amerikában, az ipari termelés viszont stagnál
A várakozásoknak megfelelően csökkent az éves infláció az Egyesült Államokban, áprilisban éves szinten 3,4%-kal nőttek az árak a Reuters konszenzusának megfelelően, ami azt jelenti, hogy az infláció év elején látott újbóli emelkedése elakadt. Ez kifejezetten jó hír a piacok szempontjából – derül ki az Akcenta jelentéséből. -
Május 31-én irány a Rosalia Borpiknik a Trend FM-mel!
Tavaly még csak terveztük, idén azonban a Trend FM nyitja meg a Rosalia Borpikniket május 31-én. -
BorMárka: „A legjobbak legjobbjai!”
Több szempontból is különlegesnek számít az idei VinAgora Nemzetközi Borverseny. A 25. alkalommal megrendezett VinAgora a Nagy Nemzetközi Borversenyek Szövetsége (VinoFed) által ajánlott 100 pontos, pozitív bírálati rendszer alapján zajlik, így hazánk egyetlen nemzetközileg is akkreditált borversenyeként tartják számon.