Rádióműsor
-
05:35
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel és Nestával
Több mint 4 százalékponttal esett vissza decemberben a magyar beszerzésimenedzser-index az előző hónaphoz viszonyítva. Az év utolsó hónapjában is stabilan 50 százalékpont fölött, 52,2 százalékon maradt a mutató, ami valamelyest meghaladja a legutóbbi három év átlagát. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési társaság szakértője szerint a visszaesés elsősorban a decemberi leállásokkal magyarázható, és nem várható, hogy a közeljövőben még tovább romlik az index. Tovább csökkent tavaly a működő cégek száma Magyarországon. A konszolidációhoz nagyban hozzájárult a gazdasági környezet is, amelyben a cégtörlések száma mintegy duplája volt a cégalapításoknak 2016-ban. Több olyan makrogazdasági kockázat is fenyegeti Európát 2017-ben, amelyek alapjaiban változtatnák meg a jelenlegi politikai és gazdasági rendszereket- mondta el az Erste Bank elemzője. Ezek közül kiemelkednek a közelgő németországi, franciaországi és hollandiai választások, amelyeken az euroszkeptikus pártok előretörése írhatná át az eddigi forgatókönyveket, veszélyeztetve az Európai Unió belső egységét. A következő két évben csaknem 2 ezer szobával bővül a szállodai kapacitás Magyarországon, ez 4 ezer új szállodai ágyat jelent - derül ki a KPMG elemzéséből. A meglévő szállodai kapacitás árai azonban így is elmaradnak az európai szinttől, bár lassú erősödés azért tapasztalható. Állami beavatkozás nélkül is el tudja kerülni a bankcsődöt a Deutsche Bank- írja a portfolio.hu. A legnagyobb német pénzintézet még karácsony előtt állapodott meg az amerikai igazságügyi minisztériummal, így az eredeti 14 milliárd dolláros bírság helyett csak 7,2 milliárdot kell átutalnia az amerikai kormánynak. A Deutsche Bank elnöke ezt követően úgy nyilatkozott, hogy az olaszországi példával ellentétben önerőből is képesek lesznek kifizetni a büntetést. Az Erste Befektetési Zrt. elemzője szerint a Deutsche Bank vezetése a mostani enyhítéstől függetlenül is elzárkózott volna az állami mentőcsomag gondolatától. Január 1-jétől fél évig Málta tölti be az Európai Unió soros elnöki posztját. A Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója szerint a tisztség legnagyobb előnye, hogy Málta határozhatja meg az Európai Parlamenti viták ütemtervét, emellett több fontos formális és informális találkozónak is helyt ad. Csornai Zsuzsanna arról is beszélt, hogy akár saját politikai céljait is könnyebben érvényesítheti a mini állam az Unión belül következő hat hónapban.
-
10:05
-
11:05
Flavor
Nem bízzuk a véletlenre, inkább teszünk róla, hogy 2017 jól induljon: a mikrofonba csámcsogva mutatjuk be, hogy hogyan kell csokoládét kóstolni. Mármint igazi csokoládét: feketét, illatosat, szilánkosra törőset, dűlőszelektált kakaóbabból készültet. Hogy el ne hibázzuk, vendégül hívtuk a magyar prémium-csokiszcéna nagyasszonyát, Áth-Horváth Zsóka csokoládészakértőt, aki amikor nem a saját csokoládémárkáján dolgozik, akkor nemzetközi csokiversenyek zsűrijében ül és kóstol. És persze kipróbáljuk, hogy tényleg jó-e a borhoz csokit kóstolni vagy ez már felesleges halmozása az élvezeteknek."
-
12:05
Monitor Nagy Károllyal
Miután idén januártól csökkent a baromfitermékeket és a friss tejet terhelő általános forgalmi adó, jövőre a tejföl, a túró és a sertésbelsőségek áfája is mérséklődhet a Földművelésügyi Minisztérium tájékoztatása szerint. Mélykuti Tibor, a Tej Terméktanács elnöke azt mondta, hogy az 5 százalékos áfakulcs bevezetése a tejfölnél és a túrónál azért is lehet kulcsfontosságú, mert két rendkívül népszerű termékről van szó, amelyek esetében a kedvezőbb ár egyaránt jótékonyan hathat a hazai feldolgozóiparra és a teljes tejszektorra. Az OPEC termeléscsökkentési megállapodása hivatalosan idén január elején lépett életbe. A kuvaiti hírügynökség beszámolója szerint az ország napi 130 ezer hordóval már vissza is fogta a kitermelését, 2,7 millió hordóra. Az OPEC megállapodás láthatóan jótékony hatással van az árakra, és a következő hónapokban is tovább növelheti az olaj értékét. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci árfolyamokkal várja Önöket Nagy Károly.
-
12:35
-
13:35
User
Milyen évet zárt a digitális világ és benne Magyarország? Milyen kihívások előtt állunk nemcsak ágazatilag, hanem az egyén szintjén? És ebben milyen célokat tűzött ki magának az Informatikai Vállalkozások Szövetsége? A többi között erről beszélgettünk Major Gáborral, a szervezet főtitkárával, az Újév első User című műsorában.
-
14:05
M2M Zóna
Egy uniós direktíva értelmében minden tagállamnak külön GSM-hálózatot kell kiépítenie a vasúti közlekedés biztosítására. Adásunkban dr. Maros Dóra, az Óbudai Egyetem Híradástechnikai Intézetének docense beszélt a tesztelés alatt álló GSM-R hálózatról, a működési elvekről és a fejlesztés előnyeiről.
-
14:35
-
15:05
Monitor Délután Érczfalvi Andrással
A 2016-os év e-kereskedelmi tendenciáiról beszélünk Pintér Róberttel az e-NET kutatásvezetőjével. Mikor üzlet a kutya, Sárvári Krisztina orosz fekete terrier tenyésztő a vendég. Humán tőke, újragondolva. Hajdú Zoltán a SMARTSTAFF ügyvezetője a szakértő.
-
17:05
A Nap Vendége
Kodolányi Endre, a WebGarden Kft. tulajdonos-Ügyvezetője és Gál Attila, a WebGarden Kft. pénzügyi igazgatója. A riporter Lakatos László.
-
18:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
23:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
A mai nap műsorai
-
Fico elleni merénylet: öt lövésből négy elkerülhető lett volna
Számos ponton hibázott a szlovák miniszterelnök testőrsége a Nyitrabányán történt merénylet során, vélekedik az általunk megkérdezett biztonsági szakértő.
- Fico elleni merénylet: öt lövésből négy elkerülhető lett volna
- Paranoid igazságosztó lehetett Juraj Cintula
- Csökkent az éves infláció Amerikában, az ipari termelés viszont stagnál
- Május 31-én irány a Rosalia Borpiknik a Trend FM-mel!
- BorMárka: „A legjobbak legjobbjai!”
- Újabb műtéten esett át Robert Fico, állapota stabil
- Aggasztó jel az iváncsai helyzet a magyar akkuiparnak?
- A SopronFest nyitotta meg a nagyszabású nyári fesztiválok sorozatát
- Káosz az utakon, most elmondhatja a véleményét
- Nincs megállás, tovább fejlődik a mesterséges intelligencia
- Bekeményít Amerika, kilőhet az uránérc ára
- 18 év után először: politikai vita a köztévében
- A jegybankárok beszédei mozgathatják a devizapiacot
- Magyar élelmiszerek mutatkoztak be Rómában
- Az iskolákban kopogtat a mesterséges intelligencia és a virtuális valóság
- Art decótól a modernizmusig: egy művészházaspár hétköznapjai a Walter Rózsi-villában
- A sztárfellépő már nem lesz elég? Lassan telítődik a fesztiválpiac
- Kriptoverzum – Blokkláncot fejleszt a Mosaic Alpha
- Mélyponton az építőipar, ez lehet a kiút
- Fico-merénylet: nagyot hibázott a testőrség
- Ismét saját részvényeket vesz az Opus, 2 milliárd forint a plafon
- Célegyenesben az amerikai és az euróövezeti gyorsjelentési szezon
- Beindult az ingatlanhitelezés
- Túl van az életveszélyen a szlovák kormányfő
- Merényletet követtek el Robert Fico ellen
- Egyre nagyobb szerepet kap az MI az ipari automatizációban
- Rovaregyetem Győrben – Lárvákból készül a jövő takarmánya
- Így is fejlődhetnek az intermodális összeköttetések Kína és Közép-Európa között
- Hogyan is működik a kínai soft power?
- Ez az amerikai adat felforgathatja a mai kereskedést
- Egy hónap múlva rajtol az EB – Soha nem látott magyar fociláz várható
- Kampányfogás? Már Trump is a kriptodevizákra voksol
- Már csak a gyógyszergyártásra tudott koncentrálni a Richter
- Minden ötödik számla a Gránit Banknál nyílt 2023-ban: a tavalyi év is rekorderedményt hozott
- Támogatást keres vállalati beruházásokhoz? Itt a megoldás, ami segíthet
- Négy magyar csapat száll versenybe a legjobb egyetemi startup címért
Friss hírek
-
Paranoid igazságosztó lehetett Juraj Cintula
A Trend FM által megkérdezett kriminálpszichológus szerint paranoid igazságosztó lehetett a szlovák kormányfő támadója. -
Csökkent az éves infláció Amerikában, az ipari termelés viszont stagnál
A várakozásoknak megfelelően csökkent az éves infláció az Egyesült Államokban, áprilisban éves szinten 3,4%-kal nőttek az árak a Reuters konszenzusának megfelelően, ami azt jelenti, hogy az infláció év elején látott újbóli emelkedése elakadt. Ez kifejezetten jó hír a piacok szempontjából – derül ki az Akcenta jelentéséből. -
Május 31-én irány a Rosalia Borpiknik a Trend FM-mel!
Tavaly még csak terveztük, idén azonban a Trend FM nyitja meg a Rosalia Borpikniket május 31-én. -
BorMárka: „A legjobbak legjobbjai!”
Több szempontból is különlegesnek számít az idei VinAgora Nemzetközi Borverseny. A 25. alkalommal megrendezett VinAgora a Nagy Nemzetközi Borversenyek Szövetsége (VinoFed) által ajánlott 100 pontos, pozitív bírálati rendszer alapján zajlik, így hazánk egyetlen nemzetközileg is akkreditált borversenyeként tartják számon. -
Újabb műtéten esett át Robert Fico, állapota stabil
Ismét operáción esett át pénteken a hét közepén lőfegyveres merényletben súlyosan megsebesült Robert Fico szlovák miniszterelnök, állapota stabil, de továbbra is súlyos – jelentette be Robert Kalinák védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes Besztercebányán a helyi Roosevelt kórház igazgatójával közösen tartott sajtótájékoztatóján.