• Januárban az éves fogyasztói áremelkedés 3,9 százalékra, 2021 márciusa óta a legalacsonyabb szintre lassult Lengyelországban a decemberi 6,2 százalékról. Elemzők előzetesen 4,1 százalékos éves inflációra számítottak.

  • Csehországban is jelentős mértékben csökkent az infláció januárban, elérve a 2,3%-os éves inflációs rátát, így megközelítette a cseh központi bank célszintjét. Ez a változás arra utalhat, hogy véget érhet az országban több mint két éve tartó magas inflációs periódus – írja a Reuters.
  • Az Eurostat első becslése alapján az euróövezet decemberben 218,7 milliárd euró értékben exportált árucikkeket a világ többi részébe, ami 8,8 százalékkal kisebb, mint az előző év azonos hónapjában. Az import 201,9 milliárd euró volt decemberben, ami 18,7 százalékos csökkenést jelent az egy évvel korábbihoz képest. Ennek eredményeként az euróövezet külkereskedelmi többlete 16,8 milliárd euró volt decemberben.
Közel a 390

Hétfőn 387 környékén indította a hetet a forint. Azonban a hét közepén a negatív gazdasági hírek hatására, a forint is gyengülni kezdett. Így péntek délelőttre egészen 389-fölé kúszott az árfolyam. A dollárral szemben is hasonlóan alakult a forint árfolyama. Jelenleg 361 környékén mozognak a jegyzések. Az EUR/USD árfolyamot is eléggé megrángatták a gazdasági hírek a héten. Pénteken 1,076 környékén áll az árfolyam.

Újra megtorpant a magyar gazdaság

Tavaly az utolsó negyedévben a hazai gazdaság teljesítménye megegyezett az előző negyedévivel, vagyis elakadt a harmadik negyedévben megindult növekedés. A GDP-növekedési adat kellemetlen meglepetés, hiszen a recesszióból már kikapaszkodott gazdaság növekedése szinte azonnal megállt. Ehhez képest sovány vigasz, hogy az év utolsó három hónapjában éves alapon a bruttó hazai termék szerény 0,4%-kal bővülni tudott, ezzel a mutató három negyedév után került vissza ismét a pozitív tartományba. Az előrejelzések konszenzusa 0,4 százalékos bővülést vetített előre, ehhez képest a stagnálás kifejezetten csalódást keltő.