A három ügylet pénzügyi zárásával közel 270 milliárd forintos bevételre tett szert a kormány, és ezt az összeget is a budapesti repülőtér visszavásárlásának finanszírozására fordítja. Folyamatban van a Magyar Posta Életbiztosító Zrt.-ben és a Magyar Posta Biztosító Zrt.-ben meglévő 66,9 százalékos állami tulajdonrész értékesítését célzó nyílt, piaci versenyfolyama. Itt a szerződéskötés 2024 tavaszán történhet meg. A Budapest Airport mostani tulajdonosával az állam, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium közlése szerint nagyon közel áll a végleges megállapodáshoz.
TrendFM, 2023. december 22., 13:55
A Budapest Airport visszavásárlása érdekében sikeres vagyonértékesítéseket hajtott végre a magyar állam - jelentette be közleményben a Gazdaságfejlesztési Minisztérium: Összefoglalták az elmúlt néhány hónap állami vagyoneladásait. Eladták az Erste Bank Hungary Zrt-ben és a Yettel Magyarországban meglévő állami részesedést, és 45-ről 10 százalékra csökkentették a VIG társaságokban meglévő tulajdoni hányadot.
- Fico elleni merénylet: öt lövésből négy elkerülhető lett volna
- Paranoid igazságosztó lehetett Juraj Cintula
- Csökkent az éves infláció Amerikában, az ipari termelés viszont stagnál
- Május 31-én irány a Rosalia Borpiknik a Trend FM-mel!
- BorMárka: „A legjobbak legjobbjai!”
- Újabb műtéten esett át Robert Fico, állapota stabil
- Aggasztó jel az iváncsai helyzet a magyar akkuiparnak?
- A sztárfellépő már nem lesz elég? Lassan telítődik a fesztiválpiac
- Kriptoverzum – Blokkláncot fejleszt a Mosaic Alpha
- Mélyponton az építőipar, ez lehet a kiút
- Fico-merénylet: nagyot hibázott a testőrség
- Ismét saját részvényeket vesz az Opus, 2 milliárd forint a plafon
- Célegyenesben az amerikai és az euróövezeti gyorsjelentési szezon
- Beindult az ingatlanhitelezés
hirdetés
További cikkek
-
Art decótól a modernizmusig: egy művészházaspár hétköznapjai a Walter Rózsi-villában
Kaesz otthonok 1925–1960 címmel május15-től látogatható a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) intézménye, a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (MÉM MDK) és az Iparművészeti Múzeum közös, új állandó kiállítása a Bajza utcai Walter Rózsi-villában. -
A sztárfellépő már nem lesz elég? Lassan telítődik a fesztiválpiac
Egy év alatt 30 százalékkal nőttek a nyári fesztiválok költségei, ezt a mértéket csak a nagy és befutott rendezvények tudják érvényesíteni a belépők árában. -
Kriptoverzum – Blokkláncot fejleszt a Mosaic Alpha
A kriptokereskedési felület jelenleg a Binance Chainen fut, de a fejlesztők ennél alkalmasabb hátteret hoznak létre. -
Mélyponton az építőipar, ez lehet a kiút
Elérte a gödör alját a hazai építőipari szektor. Február után márciusban is csökkent az ágazat teljesítménye, az előző hónaphoz képest 2,8 százalékkal. -
Fico-merénylet: nagyot hibázott a testőrség
Nagyot hibáztak Robert Fico testőrei a szlovák miniszerelnök ellen elkövetett merénylet során – mondta a Trend FM által megkérdezett biztonságpolitikai szakértő.