Az elmúlt két évben nem kevesebb, mint 39 százalékkal nőtt a légi teheráru szállítás Ferihegyen és tavaly már elérte a 127 145 tonnát, idén pedig megközelítheti a 150 000 tonnás határt. Újabb, kifejezetten cargo-légitársaságok is érkeztek az idei évben a már rendszeresen közlekedők mellé (Cargolux, Turkish Cargo és Qatar Airways Cargo) a Silkway és az AirBridgeCargo személyében. A növekvő cargo-forgalom igényeinek a Budapest Airport úgy tud a legjobban megfelelni, hogy a repülőtér vecsési oldalán hozzákezd a Cargo City megépítéséhez.

A 10 milliárd forintos beruházás részeként 20 000 négyzetméteres új raktárcsarnok épül irodaházakkal valamint 32 000 négyzetméteres beton állóhely, amelyen egyszerre két, egyenként 400 tonnás Boeing B-747-8F típusú gépet tudnak kiszolgálni, amelyek 100 tonna árut vehetnek a fedélzetre. Ennek a beruházásnak az átadása 2019 második felében várható. Ugyanitt külön létesítmény épül a cargo területtel foglalkozó úgynevezett speditőr cégek számára, amelyek az áruk továbbítását intézik. A Budapest Airport által finanszírozott beruházás része az ötéves, BUD 2020 névre keresztelt repülőtér fejlesztési programnak, amelyben mintegy 160-180 millió eurót, azaz 55-60 milliárd forintot költ a Budapest Airport saját forrásból a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér infrastruktúrájának a fejlesztésére.

„A cargo üzletág egyike a Budapest Airport stratégiai fejlesztéseinek, amelynek révén újabb légi fuvarozókat hozhatunk Budapestre. A Cargo City átadása után valóban világszínvonalú, rendkívül hatékonyan működő létesítményben fogadhatjuk a cargo légitársaságok gépeit, miközben tovább bővülnek a magyar gazdaság fejlődésének lehetőségei.” – jelentette ki Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója.

Ezzel összefüggésben Ésik Róbert, a HIPA, a Nemzeti Befektetési Ügynökség elnöke üdvözölte az új beruházást, amely kiválóan támogatja a magyarországi beruházások létrejöttét: „Egy 2017-es amerikai piacfelmérés felmérés szerint Magyarország a világ hetedik legvonzóbb befektetési célpontja. A Cargo City megépítése pedig nagyban hozzájárul a meglévő befektetések sikeréhez, illetve az újak Magyarországra vonzásához.”

Az ünnepségen a repülőtérrel szomszédos Vecsés városát Szlahó Csaba polgármester képviselte, aki elmondta: „Nagy örömmel üdvözöljük a Budapest Airport legújabb nagyszabású beruházását, amely adóbevételt és újabb munkahelyeket is jelent a helyi lakóközösségek számára. A repülőtér fejlődése nem pusztán a Budapest Airport és közvetlen üzleti partnerei számára fontos. Az ilyen jellegű fejlesztések valamennyi környékbeli település hasznára válnak és hozzájárulnak az egész repülőtéri régió fejlődéséhez és további gazdasági sikereihez.”

A Cargo City beruházásnak a mostani létesítmény csak az első fázisa, hiszen a repülőtér vecsési oldalán még mintegy másfél kilométeres sáv áll rendelkezésre a további fejlesztésekhez. A beruházás előnyeit így foglalta össze René Droese, a Budapest Airport ingatlan- és cargo üzletágának igazgatója: „Meggyőződésem, hogy fontos mérföldkőhöz érkeztünk az egész magyar cargo iparág esetében, akik számára ideális munkafeltételeket biztosít majd az átadás után a Cargo City. Csak az idén két új cargo-légitársaság csatlakozott hozzánk a Silk Way West és az AirBridgeCargo személyében. A Cargolux, a Turkish Cargo és a Qatar Airways Cargo óriásgépei már évek óta rendszeresen közlekednek Budapestre. A magyar export-cégek lehetőségeit pedig tovább bővítik a járatonként 10-12 tonna, ún. belly cargo-t szállító interkontinentális utasszállítók, a LOT, az American Airlines és az Air Canada Rouge észak-amerikai járatai, valamint az Air China, az Emirates és a Qatar Airways utasszállító gépei is.”

A Budapest Airport a hamburgi és a düsseldorfi repülőtérrel összefogva együtt hirdeti legújabb cargo-kapacitásait az október közepén a kanadai Torontóban megrendezésre kerülő Air Cargo Fórumon.

A logisztikai beruházásról a Budapest Airport kommunikációs igazgatóját, Hardy Mihályt Andor Attila kérdezte.