Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Már az internethasználó nyugdíjasok körében is hódítanak a csevegő programok. 2005 óta 80 százalékkal csökkent a vezetékes telefonhasználat, az SMS-ezés pedig öt év alatt harmadával esett vissza. 2021 óta csökken a mobilhívások száma is. A Reggeli Monitorban elemezzük majd azt is, hogy milyen korban érdemes először mobiltelefont adni a gyerek kezébe, és persze azt is, hogy elsőkörben mire használja azt, ha később a szülő nem szeretne a negatív következményekkel szembesülni a túlzott kütyühasználat miatt. Az adásban exkluzív beszámolót hallhatnak majd egy magyar kutatótól arról, hogy milyen volt a helyszínen átélni a tajvani földrengést. Utánajártunk annak, hogy a schengeni övezethez részlegesen csatlakozó bolgár és román tengerpart friss célpontja lehet-e az európai buliturizmusnak. Az MBH Bank szakértőivel pedig azt nézzük meg, hogy milyen változások várhatók azzal, hogy a bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa. Várja Önöket a legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal a szerkesztő-műsorvezető, Nagy Károly.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Már az internethasználó nyugdíjasok körében is hódítanak a csevegő programok. 2005 óta 80 százalékkal csökkent a vezetékes telefonhasználat, az SMS-ezés pedig öt év alatt harmadával esett vissza. 2021 óta csökken a mobilhívások száma is. A Reggeli Monitorban elemezzük majd azt is, hogy milyen korban érdemes először mobiltelefont adni a gyerek kezébe, és persze azt is, hogy elsőkörben mire használja azt, ha később a szülő nem szeretne a negatív következményekkel szembesülni a túlzott kütyühasználat miatt. Az adásban exkluzív beszámolót hallhatnak majd egy magyar kutatótól arról, hogy milyen volt a helyszínen átélni a tajvani földrengést. Utánajártunk annak, hogy a schengeni övezethez részlegesen csatlakozó bolgár és román tengerpart friss célpontja lehet-e az európai buliturizmusnak. Az MBH Bank szakértőivel pedig azt nézzük meg, hogy milyen változások várhatók azzal, hogy a bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa. Várja Önöket a legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal a szerkesztő-műsorvezető, Nagy Károly.
Korábbi adások
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2023-11-08 05:35:00Black Friday és Z-generáció: két külön jelenség, de mindkettő megértésre és figyelemre szorul. A Reggeli Monitorban tippeket adunk arra, hogyan úszhatjuk meg szárazon a karácsonyi vásárlási rohamot, és hogyan viszonyuljunk az akár első ránézésre áthidalhatatlannak tűnő generációs különbségekhez? De szó lesz arról is, hogy kezd beérni az akkumulátor iparág Magyarországon. Szeptemberben az autógyártás mellett ez a szektor húzta az ipart. Igaz, az elemző szerint nagyon nem elég, ha csak két lábon állunk. Kezdődik a gyorsjelentési szezon a legnagyobb hazai cégeknél: a Richter nyitja a sort, a várakozások szerint gyengébb számok hátterét pedig az Erste elemzőjével vizsgáljuk meg. Beszámolunk arról is, hogy januártól jön a kötelező üveg visszaváltási rendszer idehaza. Hogyan juthatunk hozzá 50 forinthoz az üres palackok után, és mennyivel drágítja meg a betéti díj a termékeket a boltok polcain? És annak is utána járunk, hogy van-e ma gyógyszerhiány Magyarországon? Ha még ez sem volna elég, akkor az arany piacára, és a tengerentúli gazdasági,politikai folyamatokra is kitekintünk. Várja Önöket a műsorvezető, Nagy Károly!
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2023-10-20 06:35:00Bizony, nem egy sétagalopp a lakásvásárlás: számos panasz, jogi eljárás kötődik az adásvételekhez, de ezek közül mi fordul elő a leggyakrabban? Ha már lakáshoz jutás: a Magyar Nemzeti Bank az önerő minimális szintjének megfelezésével könnyítené az első lakóingatlanhoz jutást. Az ingatlanos témák mellett megkérdezzük a turisztikai szakértőt, hogy milyen előfoglalási adatokat lát az előttünk álló hosszú hétvégére? Beszámolunk arról is, hogy milyen lehetőségeink vannak, akkor, hogyha egy kibertámadás miatt komoly pénzösszegeket veszítünk? Kaphatunk-e kártérítést? Górcső alá vesszük a magyarországi közbeszerzéseket is, a hatóság elnökét szembesítjük a legtöbbször elhangzó kritikákkal, például azzal, hogy túl sok az egyszereplős közbeszerzések aránya. De nemcsak a hazai folyamatokra fókuszálunk, hanem kitekintünk a tengerentúlra is, ahol az amerikai nagybankok mindegyike a vártnál erősebb negyedévet zárt. Igaz, az elvárások sem voltak túl magasak. Egy másik nagy cég, a finn Nokia inkább negatív kontextusban került be a hírekbe: óriási leépítésekre készül a telekommunikációs társaság. Kezdjék a napot pénteken is a Reggeli Monitorral, a műsorvezető Nagy Károly!
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2023-10-19 06:35:00Mi vár Magyarország érdekérvényesítésére az Európai Parlamentben? Holnap reggel annak járunk utána, hogy a lengyel választások eredménye, hogyan rajzolhatja újra a 27-ek döntéseit, illetve folytatódhat-e a lengyel-magyar barátság. Joe Biden amerikai elnök Izraelbe látogatott, a Hamász ellen folytatott háború részletei mellett, a látogatás lehetséges hatásait is elemezzük. Mindezek előtt azonban itt lesz az MBH Bank szakértője, aki friss biztosítási körképüket mutatja be. 8 órától pedig szokás szerint Kriptoverzum című műsorunkkal jövünk. Várja önöket a műsorvezető, Nagy Károly!
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2023-10-18 06:35:00Egy traumából akár építkezhetünk is, mondja a pszichológus. Könnyű azt mondani, mondjuk mi. Pedig, ha az ember olyan megoldásokhoz fordul, mint például a lovas vagy éppen a kutyás terápia, akkor ez valóban nem lehetetlen. Ilyen és ehhez hasonló témákkal rúgja be ma reggel az éter képzeletbeli ajtaját a Reggeli Monitor házigazdája, Nagy Károly. Ezen túl az ingatlan hetének alkalmából megvizsgáljuk, hogy melyek hazánk legélhetőbb részei és arra is vetünk egy pillantást, hogy miként fest a rég megénekelt kínai ingatlanbuborék. Ha pedig még ez sem lenne elég, akkor gondolatban a magyar nemzeti tizeneggyel karöltve rúgjuk egy picit a bőrgolyóbist és kivesézzük Fürjes Balázs NOB-tagságát is. Ezt ne hagyják ki!
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2023-10-17 06:35:00A Trend FM-en ezen a héten az ingatlanpiacra és az építőiparra helyezzük a fókuszt: beszámolunk arról, hogy a júliusi kiugrás csak egyszeri alkalom volt, és továbbra is lejtőn van az ágazat teljesítménye. A Mapei Kft. ügyvezetője pedig az óriási hullámzásra hívta fel a figyelmet, ami nehezíti a tervezhetőséget az építőiparban. Persze Magyarország nem Kína: a távol-keleti szuperhatalom csak az Ázsia Játékokra több mint ötven sportlétesítményt húzott fel. Beszámolunk arról is, hogy a Kopint-Tárki szerint a magyar gazdaság helyzete és kilátásai is rosszabbak, mint az Európai Unió átlaga. A nehéz gazdasági helyzetben igencsak meglepőnek hathat a Magyar Nemzeti Bank statisztikája: idehaza egy háztartásra 13 millió forintnyi megtakarítás jut. Az átlag persze jelentős mértékben torzítja a valóságot. Emellett felhívtuk a BKV-t, hogy mekkora náluk most a sofőrhiány, és tervezik-e külföldi munkaerő alkalmazását a járataikon? Kedd reggel pedig már talán eldől, hogy őrségváltás jön-e Lengyelországban, és az ellenzéki összefogás legyőzheti-e a nyolc éve kormányzó Jog és Igazságosság pártját? A piacok úgy tűnik, hogy örülnének a kormányváltásnak, élőben elemezzük az eseményeket. Várja Önöket a műsorvezető, Nagy Károly!
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2023-10-06 06:35:00Csúcsot javított a hazai foglalkoztatottság a második negyedévben, és ennek részleteiről természetesen beszámolunk a Reggeli Monitorban, lesz szó Okos Óvoda programról, és a hazai gazdasági kilátások mellett, a magyar háztartásokban alkalmazott fűtési módokat is megvizsgáljuk, a közelítő télre készülve. Szólunk arról is, hogy mikor érhet véget a hazai építőipar
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2023-10-05 06:35:00Magyarországon több mint 50 éve nem volt járványos gyermekbénulásos megbetegedés, azonban mindaddig, amíg a világ különböző pontjain a vad vírus előfordul, addig a gyermekek veszélynek vannak kitéve. A Reggeli Monitor első perceiben feltérképezzük, hogy világszerte milyen lépéseket tettek és lehet tenni a poliovírus megfékezése érdekében. Ha már gyermekek, idén már a 24. befogadó játszóteret adták át idehaza. 7 óra után már a gazdaságé a terep: előbb a hazai és európai augusztusi kiskereskedelmi adatokról számolunk be, majd a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatóját az idei és jövő évi inflációs célokról kérdezzük. Ha csütörtök, akkor 8 óra után jelentkezik Kriptoverzum rovatunk. Eljött az ideje, hogy visszatekintsünk a nyári hónapokra: ezt tette a Magyar Turisztikai Ügynökség is mivel értékelték az idei nyári szezont, ami a számok alapján a rekordok döntögetését eredményezte. Ha pedig ősz, akkor itt a látás hónapja. A kampány célja, hogy felhívja a figyelmet a rendszeres látásellenőrzés fontosságára. 9 óra után az economx.hu vezető elemzőjével nyitjuk a tőzsdéket. Adásunk utolsó részében megpróbáljuk a kulisszák mögé vezetni Önöket, Karikó Katalin, orvos-élettani Nobel-díjas kutató életrajzi könyve kapcsán. Számít a figyelmükre a műsorvezető Nagy Károly, és az adás szerkesztője Gál Márk.