A győztesek mezőnye a korábbi évek gyakorlatának megfelelően a Tőzsdei Tanácsadó Testület tagjaiból álló szakmai zsűri véleménye és a tőzsdei szereplők piaci teljesítménye nyomán alakult ki. Az év hazairészvény-kereskedési platformja ezúttal is a felhasználók online leadott szavazatai alapján derült ki. Nagy Károly összefoglalója a díjátadóról.

Február 23-án került megrendezésre a hazai pénzügyi- és tőkepiaci világ egyik legrangosabb díjátadó eseménye, a BÉT Legek. A BÉT ezúttal összesen 24 kategóriában díjazta a jelölteket. A győztesek mezőnye a korábbi évek gyakorlatának megfelelően a Tőzsdei Tanácsadó Testület tagjaiból álló szakmai zsűri véleménye és a tőzsdei szereplők piaci teljesítménye nyomán alakult ki. Az év hazairészvény-kereskedési platformja ezúttal is a felhasználók online leadott szavazatai alapján került kiválasztásra.

Dr. Patai Mihály elnöki köszöntőjét követően Hornung Ágnes családokért felelős államtitkár gratulált a díjazottaknak, majd ’Családtámogatások pénzügyi szempontú megközelítése’ címmel tartott előadást.

„Családpolitikánk három legfontosabb pillére továbbra is a családok anyagi biztonságának megteremtése, a döntési szabadság támogatása és a születések számának növelése egyebek mellett a családtámogatások pénzügyi szempontú megközelítésén keresztül. A hazai háztartások megtakarítása közel megháromszorozódott az elmúlt évben, így kiemelten dolgozunk azon, hogy a családok tudatosan fektessék be megtakarításaikat.” – hangzott el Hornung Ágnes, családokért felelős államtitkár előadásában.

„A hazai tőkepiac fejlődését, erejét mutatja, hogy a Budapesti Értéktőzsde kibocsátóinak aktivitása 2022-ben, a számos külső kihívás ellenére sem csökkent, legyen szó a szabályozott piacról, a középvállalati platformunkról, vagy a kötvényszegmensről. Fontos eredményt jelent a BÉT számára emellett az is, hogy a kereskedés volumene meghaladta az előző évek átlagát. Mindezek a sikerek elismerést érdemelnek, amelynek, tradicionális módon a BÉT Legek ad teret” – nyilatkozta Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója az idei BÉT Legek gálaeseménnyel kapcsolatban.

Az egyik legnagyobb érdeklődést övező elismerést, az Év befektetési szolgáltatója díjat idén az OTP Bank Nyrt. vehette át. A bank emellett kibocsátóként is eredményes volt, hiszen a Kibocsátói transzparencia díjat és Az év legnagyobb forgalmat elért részvénykibocsátója címet is elnyerte. Utóbbi kategóriában a MOL Nyrt.-t előzte meg, amely így a második legnagyobb forgalmat elért részvénykibocsátó lett, a bronzérmet pedig a Richter Gedeon Nyrt. vihette haza.

A Budapesti Értéktőzsde a tavalyi évhez képest 6 új kategóriában hirdetett nyertest. Az Év legnagyobb új részvénybevezetése címet a 2022-ben a Prémium kategóriában megjelent Vienna Insurance Group AG vihette haza, az Év elemző műhelyének pedig a Concorde Értékpapír Zrt. bizonyult.

A tőkeemelések kapcsán immár 3 különböző díjat ítélt oda a zsűri: Az év legnagyobb fúzióval megvalósuló alaptőke-emelése elismerést a MKB Bank Nyrt., Az év zártkörű alaptőke-emelése díjat a 4iG Nyrt., Az év nyilvános alaptőke-emelése címet pedig a Masterplast Nyrt. nyerte el.

A BÉT középvállalati piacához, az Xtendhez kapcsolódóan új kategóriát képviselt az Az év kijelölt tanácsadója a BÉT Xtend piacon cím, amellyel a Navigator Investments Nyrt. gazdagodott. A BÉT Xtend különdíjat a Gloster Infokommunikációs Nyrt.-nek ítélte oda a szakmai zsűri, míg Az év kibocsátója a BÉT Xtend piacon elismerést a NAP Nyrt. kapta meg.

A társadalmi szerepvállalással kapcsolatos, szintén jelentős presztízzsel bíró díjak is gazdára találtak – a Felelősségvállalás, fenntarthatóság, felelős vállalatirányítási díjat az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt., a Befektetői tudatosság terjesztéséért járó díjat pedig a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe szerezte meg.

Az év legnagyobb forgalmú részvénykereskedő cége kategóriában a WOOD & Company győzedelmeskedett, a dobogó második fokára a Concorde Értékpapír Zrt. léphetett fel, a harmadik helyért járó díjat pedig az Erste Befektetési Zrt. vehette át. Az év legnagyobb forgalmú határidős részvénykereskedő cége címet az Erste Befektetési Zrt.-nek, Az év legnagyobb forgalmú határidős devizakereskedő cége elismerést a Raiffeisen Bank Zrt.-nek ítélték oda. A tavalyi év során bevezetett Hosszú távú árfolyam emelkedést elérő vállalatnak járó elismerést ezúttal a 4iG Nyrt. érdemelte ki.

A szakmai zsűri helyett Az év hazairészvény-kereskedési platformja kategóriában szereplő szervezetekre idén is a közönség szavazhatott, online formában. Az előző évekhez hasonlóan ismételten a KBC Securities online kereskedési rendszerére adták le a legtöbb voksot.

Kategória

BÉT Legek 2022 díjazott

Az év legnagyobb forgalmat elért részvénykibocsátója

  1. helyezett: OTP Bank Nyrt.
  2. helyezett: MOL Nyrt
  3. helyezett: Richter Gedeon Nyrt.

Az év legnagyobb forgalmú részvénykereskedő cége

  1. helyezett: WOOD & Company Financial Services a.s.
  2. helyezett: Concorde Értékpapír Zrt.
  3. helyezett: Erste Befektetési Zrt

Az év legnagyobb forgalmú határidős részvénykereskedő cége

Erste Befektetési Zrt.

Az év legnagyobb forgalmú határidős devizakereskedő cége

Raiffeisen Bank Zrt.

Az év legnagyobb forgalmú határidős BUX index-kereskedő cége

Erste Befektetési Zrt.

Az év legnagyobb fúzióval megvalósuló alaptőke-emelése

MKB Bank Nyrt.

Az év zártkörű alaptőke-emelése

4iG Nyrt.

Az év nyilvános alaptőke-emelése

Masterplast Nyrt.

Az év banki kötvénykibocsátója

MFB Zrt.

Az év jelzáloglevél kibocsátója

OTP Jelzálogbank Zrt.

Az év legnagyobb árfolyam-emelkedését elérő papír kibocsátója a prémium kategóriában

ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt.

Hosszú távú árfolyam-emelkedést elérő vállalat

4iG Nyrt.

Az év legnagyobb új részvénybevezetése

Vienna Insurance Group AG

Az év befektetési szolgáltatója

OTP Bank Nyrt.

Az év hazairészvény-kereskedési platformja

KBC Equitas

Az év adatszolgáltatója

Bloomberg Finance L.P.

Kibocsátói transzparencia díj

OTP Bank Nyrt.

Felelősségvállalás, fenntarthatóság, felelős vállalatirányítási díj

ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt.

Az év elemző műhelye

Concorde Értékpapír Zrt.

Az év részvényalap-kezelője

Generali Alapkezelő Zrt.

Befektetői tudatosság terjesztéséért díj

KBC Securities Magyarországi Fióktelepe

Az év kibocsátója a BÉT Xtend piacon

NAP Nyrt.

BÉT Xtend különdíj

Gloster Infokommunikációs Nyrt.

Az év kijelölt tanácsadója a BÉT Xtend piacon

Navigator Investments Nyrt.