„Azt látjuk, hogy az adatközponti piac reneszánszát éli, és nagyon sok cég dönt az üzleti informatika újratervezése mellett. A saját adatközponttal rendelkező vállalatok körében is gyakori, hogy újragondolják az eddigi stratégiájukat, és a jövőben inkább egy ICT-szolgáltatóra bízzák a szervereik elhelyezését. Maga a virtualizáció és a felhőszolgáltatások terjedése is ezt az irányt erősíti” – mondta Javorniczky Áron, az Invitel vállalati és nagykereskedelmi vezérigazgató-helyettese.

Kinövik a DataCentert

A társaság infokommunikációs üzletága erős évet, azon belül is erős utolsó negyedévet zár. Ezért is döntött úgy a vállalat, hogy a tervezettnél korábban elkezdik az egykori Athenaeum nyomda épületkomplexumában található, Kozma utcai DataCenter bővítését.

Magyarországon egyedülálló fejlemény, hogy egy piacvezető „high-end” adatközpontot a piaci igények miatt szükséges bővíteni. Az Invitel jelenleg közel 3000 négyzetméteres adatközponti kapacitással rendelkezik, amely a tervek szerint jövőre további mintegy 500 négyzetméterrel bővül.

„Műszaki megoldásokban sok tekintetben kiemelkedik a hazai szerverparkok közül a DataCenter. Az adatközpontok értékelésénél például nagyon fontos tényezőnek számít az áramköltség, amelyben abszolút elöl járunk. Ugyanilyen kiemelt szempont a rendelkezésre állás és a redundancia. A DataCenter teljesen redundáns infrastruktúrával működik. Ez azt jelenti, hogyha például a hűtés vagy áramellátás tekintetében probléma lépne fel, akkor egy független platform azonnal átveszi a működést, és biztosítja, hogy adott esetben egy másodpercre se álljon le a szolgáltatás” – fejtette ki a vezérigazgató-helyettes.

99,999

Az adatközpontok biztonsági kategóriáit a 9-esek száma alapján határozzák meg. Az Invitel DataCenternél ez a mutató a kiemelt fokozatú 99,999. A besorolás szerint minden elvárható biztonsági elem a rendelkezésre áll a szervergépek üzemeltetéséhez, így a folyamatos hűtés és energiaellátás mellett a többi között a 24 órás őrzés és az automatikus monitoringrendszer is alapkövetelmény.

A többszörös adatkapcsolat szintén a megbízható működést garantálja: a Kozma utcai központban a több ezer szerverszámítógép befogadására alkalmas termek minimum két irányból csatlakoznak a társaság belföldi és nemzetközi internet-gerinchálózatához.

Túl sok még a sziget

„Az infokommunikáció jövőjében az egyik kulcsterületet az integrált szolgáltatások jelentik. Tapasztalataink szerint az IT-n belül, illetve a telkó és az informatika között is túl sok még a sziget a cégeknél. Úgy közelítjük meg ezt a területet, hogy az ügyfeleknek üzleti problémáik vannak, amelyekre mi megoldást kínálunk az országos telekommunikációs hálózatunk és a széles körű IT-kompetenciánk segítségével” – mondta Javorniczky Áron.