Az MKB az elmúlt évben szinte minden szegmensben – lakossági és vállalati piac, private banking – megerősítette pozícióit, illetve javította eredményességét. A működés feltételei mellett tovább javult az MKB Csoport tőkehelyzete, illetve csökkent a nem teljesítő lakossági hitelek aránya.

A gyorsjelentésben megemlítik, hogy az EU szakmai felügyeletével három éve zajlik az a reorganizációs folyamat, amelynek során az MKB Bank menedzsmentje megújította a pénzintézet működését és olyan szakmai stratégiát dolgozott ki, amely kiszámítható növekedési pályára állította a pénzintézetet. 2017-ben az MKB Csoport tovább erősítette piaci pozícióit, illetve javította eredményességét, amelynek köszönhetően a pénzintézet az egy évvel korábban elért konszolidált adózás előtti eredményét közel háromszorosára, 20,7 milliárd forintra növelte. Az eredmény javulása nem a hazai piacra jellemző kockázati költség felszabadításból származik, hanem a Csoport tényleges üzleti tevékenységének köszönhető.

A lakossági piacon is bővült az MKB Csoport részesedése: a lakáscélú hitel-folyósítás 140 százalékkal növekedett, az új személyi hitel-folyósítás megduplázódott, emellett a szegmensben ugrásszerű növekedésnek indult az új ügyfelek megszerzése is. Az új lakossági ügyfelek száma közel 40 százalékkal magasabb az előző évinél. A nagyvállalati, illetve a kis- és középvállalkozói szektor fejlődése is jótékony hatást gyakorolt az MKB eredményességére. Az MKB jelentős részesedést szerzett a Magyar Nemzeti Bank által indított hitelprogramokban: 9 százalék feletti részesedést ért el Növekedési Hitelprogram (NHP) 3 fázisában, illetve a Piaci Hitelprogramban (PHP) túlteljesítette saját célkitűzéseit. Az MKB Bank a kezdetektől kiemelt szerepet vállal a Széchenyi Kártya Program sikerében. 2017-ben a program keretében nyújtott finanszírozás 20,3 százalékát az MKB helyezte ki, amellyel a piac második szereplőjének számított. Az MKB sikeresen vett részt az Agrár Széchenyi kártya konstrukcióban is, amelynek keretében 31,5 milliárd forintot helyezett ki ügyfeleihez. Az MKB Vállalati core hitelállománya összességében 20 százalékkal nőtt az előző évhez képest.

A csoport Private Banking üzletága tovább erősítette piaci helyzetét a 2017-ben: a bank 2 ezer ügyfél több mint 420 milliárd forintnyi vagyonát kezelte, amely 80 milliárd forintos növekedést jelentett az előző évhez képest. Ezzel a szektor három legnagyobb szereplőjének egyikévé vált az MKB.

Az eredményes működéssel párhuzamosan az MKB Csoport tőkehelyzete tovább erősödött: a 2016-os 12 százalékhoz képest 2017-ben 15,7 százalékra nőtt a tőkemegfelelési mutató. A kereskedelmi ingatlanhitel-portfólió, valamint a lakossági nemteljesítő hitelállomány nagymértékű leépítésével nemcsak az Európai Unió felé tett vállalásokat teljesítette a csoport, hanem tovább növekedett az MKB stabilitása is.

Az MKB csoport sikeresen bővült a lízingpiacon, a pénzügyi tanácsadás területén, a biztosítások piacán és az alapkezelői vagyon területén is. Balog Ádám, vezérigazgató úgy nyilatkozott, hogy haladnak a modernebb technológiák alkalmazásának irányába annak érdekében, hogy az MKB megérdemelt helyére, a három legnagyobb univerzális bank közé tartozzon Magyarországon.

Az MKB vezérigazgatója azt mondta, hogy a pénzintézetnél 2015 a reorganizáció éve, 2016 a megújítás első sikeres éve, 2017 pedig a sikerek továbbvitelének és a stratégiaalkotásnak az éve volt. Elkészült a bank tulajdonosai által is támogatott, a pénzügyi csoport növekedési pályáját 2021-ig meghatározó átfogó MKB 2021 Stratégia. Ennek kiemelt célja, hogy az Európai Bizottság felé tett vállalásokkal összhangban a lehető legrövidebb időn belül megtörténjen az MKB Bank részvényeinek sikeres tőzsdei bevezetése, amelynek előkészületei a terveknek megfelelően zajlanak. Pontos időpontot a tőzsdei bevezetéssel kapcsolatban nem említett a vezérigazgató.