Ingadozó alakulása ellenére a napok előrehaladtával nyereségre váltott, csütörtökön délután már 308,5 HUF/EUR árfolyamon folyt a kereskedés a piacon. A forint ezen a héten hasonló, erősödő hullámot lovagolt meg, mint közép-európai társa, a lengyel zloty.

A befektetők figyelme ezen a héten az amerikai központi bank (Fed) szerdai ülésére irányult. A Fed nem nagyon lepte meg a piacokat, ill. a monetáris politika prioritásait változatlanul hagyta, ám kissé zavarba ejtőnek tűnhet a gazdaság értékelésével kapcsolatos tartózkodó álláspontja és a monetáris kondíciók szigorításának szükségessége. A kamatok változatlanul maradtak, a fő hitelkamatláb továbbra is a 0,5 – 0,75% tartományban helyezkedik el. A Fed az amerikai gazdaság kilátásain sem változtatott. J. Yellen jegybanki elnök szavai szerint a Fed megvárja, hogyan alakulnak menet közben D. Trump gazdasági tervei.
Yellen azt is kijelentette, hogy az amerikai gazdaságban az utolsó decemberi ülés óta folytatódik a lassú és stabil élénkülés. A Fed lényegében még csak nem is jelezte, mikor következhet be a kamatlábak további emelkedése, habár a márciusi ülés tűnik a legvalószínűbb időpontnak e lépés megtételére. „Ugyanakkor egyrészt csökkent a márciusi kamatláb növekedéssel kapcsolatos piaci várakozás, amelyet a határidős szerződések árai implikálnak, másrészt pedig azt gondoljuk, hogy egy váratlan kamatemelés márciusban túlságosan nagy meglepetés lenne e piacok számára, amely aláásná a befektetői bizalmát a Fed döntéseinek érthetőségét illetően, és a pénzügyi piacokat nyilván erősen megrengetné. Véleményünk szerint egy ilyen forgatókönyv nem áll a Fed érdekében, és a monetáris csapok megszorítása valószínűleg még kitolódik.” – vélekedik az AKCENTA CZ szakértője.