Új típusú MRP meghatározása – törvényi háttér
A 2015. novemberében megvalósuló Munkavállalói résztulajdonosi programról szóló 1992. évi XLIV törvény („MRP törvény”) módosítása következtében lehetőség van új típusú MRP szervezet felállítására. Az MRP program keretében az alapító társaság részesedést (jellemzően részvényt) juttathat az általa létrehozott MRP szervezetnek, amely cserébe tagi részesedést biztosít szervezetében a társaság dolgozói számára, ezzel növelve a munkavállalók érdekeltségét, illetve a munkáltatók eredményességét. A szabályozás módosítása korszerűsítette és rugalmasabbá tette a 90-es években népszerű, de a privatizációt követően jelentőségét vesztett dolgozói részesedésszerzésnek ezt a formáját.
Az új típusú MRP-re vonatkozó szabály – a korábbi dolgozói tulajdonszerzésen túl – lehetővé teszi az MRP szervezet alapítását munkavállalói teljesítményjavadalmazás céljára is. A törvény módosításához kapcsolódóan, a jogalkotó mind a munkavállaló, mind munkáltató oldalán kedvező adózási feltételeket biztosít, így érthető, hogy egyre népszerűbbek az MRP szervezetek, amelyeket immáron pénzügyi intézmények, biztosítók és befektetési vállalkozások is alapíthatnak az egyéb társaságokon kívül.
Hogyan újult meg az MRP program?
A korábbi 90’-es években népszerű MRP rendszer megszületése a rendszerváltást követő privatizációs igényekhez kapcsolódott és célját tekintve a munkavállalók tulajdonosi érdekekkel való felruházása volt. A régi típusú MRP esetében a munkavállalói tulajdonszerzés önkormányzati jelleget öltött, így biztosítva a minél nagyobb önállóságot, amelynek a gyakorlati szerepe a külső tulajdonosi kontroll elkerülése és nem a munkavállalók teljesítményének ösztönzése volt. A 90-es évek végéhez közeledve, a privatizációs hullám lecsengését követően, az MRP szervezetek létjogosultsága fokozatosan csökkent és érdektelenné vált. A program „újjászületésére” több mint 15 évet kellett várni. A 2015-ös év végi MRP törvény módosítását követően alapítható új típusú MRP szervezet lehetőséget ad a munkvállalók teljesítményjavadalmazásának MRP szervezeten keresztül történő kifizetésére is, tehát előtérbe került az ösztönzési jelleg. Az új MRP Szervezeten kerüsztül történő teljesítmény alapú kifizetések korszerűbbek és az adóelőnyök következtében jelentősen kedvezőbbek mint a jelenleg ismert egyéb javadalmazási eszközök, mint például a munkavállalói értékpapír-juttatási program, a dolgozói részvény vagy más prémium-, és bónusz-rendszer.
Hogyan működik az új javadalmazási MRP?
A teljesítményjavadalmazási MRP alapdokumentuma a kötelezően kialakítandó javadalmazási politika, amelyben meghatározásra kerül az a cél, amely megvalósulásakor juttatást teljesít az alapító a munkavállalók számára. Ilyen cél a jogi személy gazdasági teljesítményének jövőbeli javulása vagy jogszabályban előírt hatékony és eredményes kockázatkezelése, vagy a jogi személy által kibocsátott részvénynek a tőkepiacról szóló törvény szerint meghatározott szabályozott piacra történő bevezetéséhez kapcsolódó feltétel lehet. A javadalmazási politika a törvény rendelkezése szerint olyan szabályzat, amelynek célja a jogi személy által kibocsátott értékpapír vagy ahhoz kapcsolódó, értékkel bíró jog ingyenes vagy kedvezményes, célhoz vagy feltételhez kötött átruházása, illetve átengedése a jogi személy vagy az annak (közvetlen vagy közvetett) többségi befolyása alatt álló más jogi személy munkavállalói, vezető tisztségviselői javára. A javadalmazási politika tehát meghatározza többek között a kifizetések feltételrendszerét, azok lebonyolítást, az MRP program működéséhez szükséges szerveket és azok eljárásait, továbbá az érintett személyeket tekintve meghatározhatja, hogy a hatálya alá tartozó természetes személyeknek csak egy része vehet részt az MRP-ben, de rendelkezhet arról is, hogy a részvételre jogosult természetes személyek, vagy egy részük számára a részvétel kötelező.
Az új típusú MRP létrehozása az alapító vállalkozás döntési hatáskörébe tartozik ellentétben a korábbi állami vállalatok állami döntésével. A korábbi munkavállalói programokhoz képest előnye, hogy értékhatár nélkül biztosít lehetőséget a kedvező adózású programban való részvételre, az alapító vállalat által meghatározható teljesítménykritérium rendszeren alapul, jellemzően a jogszabályok helyes értelmezéséből adódó minimális tartási időszakot kell, hogy definiáljon, és munkáltatói ellenőrzést biztosít az MRP szervezet rendelkezésre bocsátott tulajdonrész felett.
Milyen törvényi rendelkezések vonatkoznak az új típusú MRP-re?
Az új MRP-re irányadó törvényi rendelkezések szintén az MRP törvényben kaptak helyet. A törvény szigorú szabályozást tartalmaz amikor kimondja, hogy a javadalmazási célú MRP-re vonatkozó rendelkezésektől csak annyiban van lehetőség eltérni amennyiben azt a törvény lehetővé teszi, egyebekben az eltérő rendelkezés semmis. Tehát az MRP törvény kógens. A szabályozásban az új és a régi MRP-k közötti eltérések problémáját fel kellett oldani, ezt a jogalkotó egyszerű hivatkozásokkal oldotta meg. Meghatározta, hogy az új típusú MRP vonatkozó előírásokon felül a törvény régi, MRP-re vonatkozó rendelkezései mennyiben alkalmazandóak. Kurucz-Váradi Károly adótanácsadót a Trend FM, a Nap Vendége című műsorában Emőd Pál kérdezte.
A teljes beszélgetést itt hallgathatja meg:
További információk a témában: www.mrpvilag.hu