Ez a trend elsősorban a magánfelhasználók számára nyíló új lehetőségek révén közismert – gondoljunk csak az okostelefonok elterjedésének és a közösségi média használatának hatására a mindennapjainkban. Ne higgyük azonban, hogy a fejlődés megáll a magánfelhasználók szintjén és nem épül be ugyanilyen mélyrehatóan az üzleti világ mindennapjaiba is.

„A két – korábban technológiájában és szemléletében is teljesen különböző – iparág összeolvadásával létrejött új terület, az ICT ma már nem csak az üzleti működést támogató eszközök együttese.  Az infokommunikáció révén megnyíló virtuális univerzum az üzleti világban már egyre inkább a létezés színtere is, így egyre több termék és szolgáltatás már nem is értelmezhető a klasszikus üzleti logika mentén.

Gondoljunk az online áruházakra, a nagy vihart kavart közösségi taxiszolgáltatásra vagy  akár az Invitel egyik fontos ügyfelére. A legnagyobb hazai magántulajdonú energetikai társaság ugyanis egy 'virtuális erőművet' üzemeltet, amely az online adatátvitelnek és a gyors, valós idejű adatfeldolgozásnak köszönhetően az ország legkülönbözőbb pontjain található igazi erőműveit egyesíti egyetlen termelőegységbe. Gondoljunk csak bele, mennyivel hatékonyabb, ezáltal olcsóbb így az energia előállítása" – fejtette ki Javorniczky Áron, az infokommunikációs szolgáltató vezérigazgató-helyettese a 24.hu hírportálon megjelent összefoglalóban.

A sokak által digitális gazdaságnak, mások szerint egyenesen negyedik ipari forradalomnak nevezett átalakulás korántsem azt jelenti csupán, hogy a távközlési cégeknek más termékeket és szolgáltatásokat kell kínálnia. „Az elmúlt években lezajlott, jelenleg is tartó folyamat ugyanis sokkal mélyebb változásokat jelentett és jelent. Ha ezt az ügyfelek oldaláról nézzük: tudomásul kell venni, hogy az új, digitális világban lemarad, aki nem tartja a lépést" – emelte ki a vezérigazgató-helyettes.

Jól példázza a váltás szükségességét az Invitel vállalati és nagykereskedelmi üzletágának elmúlt években lezajlott irányváltása. „Az üzletág árbevételének közel negyedét már informatikai szolgáltatások képezik, pár éve ez az érték még csak néhány százalék volt" – illusztrálta a helyzetet az üzletág vezetője. A teljes cikket itt olvashatja el.