Az MBH Bank jogelődje, az egykori MKB Bank 25 évvel ezelőtt azzal a céllal alapította meg ösztöndíját, hogy kiváló tanulmányi átlagot elérő, hátrányos szociális helyzetben lévő gyermekeket támogasson. A kezdeményezés 1997-ben indult útjára, kezdetben évente 20 gyermek patronálásával, majd ez a szám évről-évre bővült, mígnem elérte a jelenlegi évi 100 főt. Az ösztöndíjjal járó támogatási összeget a bank a jó tanulmányi eredmény megőrzése esetén, egészen a diploma megszerzéséig folyósítja a rászoruló diákok számára.

„Rendkívül fontos számunkra ez az együttműködés, hiszen felelős bankként és magyar nagyvállalatként kötelességünknek érezzük a szociálisan hátrányos helyzetűek támogatását. Az eltelt huszonöt évben a partnerség során alkalmunk nyílt több száz gyermeknek segíteni, azonban a munkánk nem állhat meg itt, ezért is tekintünk a jövőbe, és hosszabbítottuk meg a stratégiai együttműködésünket a Gyermekmentő Szolgálattal" – emelte ki dr. Barna Zsolt, az MBH Bank elnök-vezérigazgatója.

A program 25 éve alatt kiosztott ösztöndíjak összértéke 543 millió forint, amely éves lebontásban 700 ezer forint (a program indulásának első évében 20 fő vett részt a programban) és 42 millió forint között mozog. Az utóbbi öt évben a támogatás összege már meghaladta az évi 40 millió forintot, amely egyenlően oszlik meg az ösztöndíjban részesülő 100 fő között.

 

A stratégiai együttműködés keretében az ösztöndíjprogram mellett a bank támogatja a Gyermekmentő Szolgálat évente megszervezett Karácsonyi Gyermekgáláját, amelynek keretében a pénzintézet 1100 hátrányos helyzetű vagy állami gondozásban élő gyermeket hív meg az ország különböző városaiból a Magyar Állami Operaház egyik előadására.

„Az MBH Bank támogatására immár 25 éve biztosan számíthatnak a gyerekek, és ezt a segítséget kiváló tanulmányi eredményekkel hálálják meg évről évre. A bank újabb 3 évvel meghosszabbította az együttműködésünket, aminek köszönhetően megint legalább egy tucat kiváló szakemberrel többje lesz az országnak" – hangsúlyozta dr. Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke. Az ösztöndíjpályázat felhívása a szervezet honlapján lesz elérhető.