1. 23:00

    GR Night Bukovszky Józseffel

    A Gazdasági Rádió különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

  2. 05:35

    Reggeli Monitor Szűcs Péterrel és Suba Krisztinával

    A csütörtöki Reggeli Monitorban témáink között szerepel a Wizz Air részvények tőzsdei debütálása Londonban. Foglalkozunk a Buda-Cash Brókerház kapcsán a piaci hatással, valamint egy friss korrupciós felméréssel, amit a hazai kkv-k körében végeztek. Sikerrel debütáltak a Wizz Air részvények a londoni tőzsdén. A jegyzés szerda reggel indult, napközben 10 százalékos emelkedésben is volt a részvény. A társaság vezérigazgatója, Váradi Zsolt szerint a Wizz Air az első magyar cég, amelyik megjelent a londoni főpiacon. Tartunk a korrupciótól, de nem a saját cégünkön vagy a piaci területünkön belül – ez derült ki az Ernst and Young vállalati visszaéléseket vizsgáló magyarországi kutatásából. A részletekről Biró Ferencet, az Ernst and Young Visszaélés-kockázatkezelési Szolgáltatások partnerét kérdeztük. A többi brókercégbe vetett bizalmat is megrendítheti a kedden kipattant Buda-Cash ügy. A brókercégek ötévente kötelesek adatokat szolgáltatni magukról, így kérdésessé vált, hogy a mintegy 15 éve tartó ügyletet eddig miért nem vették észre. Sándorfi Balázzsal, a Bankmonitor ügyvezető igazgatójával beszélgettünk. További aktuális piaci fejleményekről, eseményekről kérdezzük vendégeinket: Oláh Flórián árutőzsdei szakértőt, Hungária Értékpapír Zrt. portfoliókezelőjét, Fellegi Tamást, a privátbankár.hu újságíróját, Fekete Ákost, az OTP treasury munkatársát. Várjuk kérdéseiket sms-ben és Facebook oldalunkon.

  3. 09:36

    Zenei válogatás

    A Gazdasági Rádió zenéi és a legfrissebb piaci hírek, üzleti információk 15 percenként.

  4. 12:00

    Monitor Nagy Károllyal

    A Nemzeti Bank szerint a DRB Bankcsoport fizetőképességi helyzete rosszabb a korábban gondoltnál, ezért 1 millió forintról 60 ezer forintra csökkentette a jegybank az ügyfelenként kifizethető betétek összegét. Az intézkedés várhatóan 90 napig lesz érvényben. Ez azt jelenti, hogy ha egy ügyfél már korábban felvett 60 ezer forintot vagy annál nagyobb összeget bankjától, akkor mai naptól már nem juthat hozzá további összegekhez. A bankcsoportnál és a Buda-Cashnél is folytatják a nyomozást, amennyiben a felszámolás lenne a következő lépés, úgy az ügyfelek pénzének kifizetése is változik. A Magyar Telekom idén még nem, de jövőre már részvényenként 15 Ft osztalékot fizethet. Közben a magyar gazdaságban tavaly év végén a beruházások üteme lassult, de bővült a lakossági fogyasztás. A legfrissebb gazdasági információkkal és aktuális árfolyamokkal várja Önöket Nagy Károly.

  5. 12:36

    Zenei válogatás

    A Gazdasági Rádió zenéi és a legfrissebb piaci hírek, üzleti információk 15 percenként.

  6. 14:05
  7. 15:05

    Monitor Délután Érczfalvi Andrással

    A Monitor Délután első részében az MNB pénzügyi tudatosságot fejleszteni kívánó, civil szervezetek bevonásával megvalósuló kampányáról beszélgetünk az EFTE elnökével,Felméry Gusztávval.

  8. 15:35

    Földgömb a Monitor Délutánban

    A Földgömb szakértője Szigeti-Böröcz Ferenc geográfus, aki az izlandi elfek és trollok nyomába eredt.

  9. 16:10

    Turizmus.com a Monitor Délutánban

    A turizmus.com műsorrészben az Utazás kiállítás legizgalmasabb előadói lesznek a vendégek, többek között Somogyi Zoltán a Turisztikai Világszervezet főtitkárhelyettese, akti a gasztroturizmus lehetőségeiről kérdezek.

  10. 17:05

    A Nap Vendége

    Mihályi Péter közgazdász, a Veszprémi Pannon Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára. A riporter Emőd Pál.

  11. 18:06

    GR Night Bukovszky Józseffel

    A Gazdasági Rádió különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-07-19 00:00:00

Lélektér (ismétlés)

2025-07-19 06:05:00

Hétvégi Menetrend

2025-07-19 07:05:00

iFater (ismétlés)

2025-07-19 11:05:00

BorMárka (ismétlés)

2025-07-19 12:05:00

Zenei válogatás

2025-07-19 13:05:00

Sportérték (ismétlés)

2025-07-19 13:35:00

Zenei válogatás

2025-07-19 14:35:00

Monitor Délután extra

2025-07-19 15:05:00

A Nap Vendége (ismétlés)

2025-07-19 18:05:00

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-07-19 19:05:00

Friss hírek