2020-05-25 15:05:00 Adásunk
ReBrief
A ReBriefben szó lesz egy felmérésről, mely a márkák erejét mérte, és amely a Picket az előkelő harmadik helyre sorolta, megelőzve a Coca-Colát és a Facebookot. Neuromarketinges szempontból vizsgáljuk az Aldi és a Raiffeisen Bank új reklámját, beszélünk az HBO „Itchr(39)s OK” kampányáról, valamint a Vodafone és a UPC egybeolvadása utáni életről. Vendégünk a „Szponzorálatlan Poszt” Instagram csatorna gazdája lesz. A stúdióban a Mediátor két stratégája, Czibóka Gabriella és Dankó Bence, a műsorvezető Marosi Viktor.
- Belehallgatás:
Korábbi adások
-
-
-
ReBrief
2023-09-04 15:05:00A reBrief hírei között szó lesz arról, hogy az EU kötelezi a META-t, hogy a jövőben ne csak az algoritmusok feleljenek a Facebook és Instagram-feedek tartalmáról; valamint beszélünk a kreatív versenyek világában bekövetkező változásokról. A spotszemle témái az OTP két új spotja, valamint a Balázs Kicks és a Paramount sulikezdő reklámjai. A műsor második felében Starcz Ákos, az Indamédia AI Summit-ért felelős igazgatósági tagja lesz a vendégünk, akivel az AI újságírásra gyakorolt hatásain és az AI Summit-on túl az automatizált feladatokról és a mesterséges intelligencia áldásáról is beszélgetünk. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két munkatársa: Dankó Bence vezető stratéga és Tóth Gergő reklámszövegíró.
-
ReBrief
2023-08-28 15:05:00A reBrief spotszemléjében a Rossmann új spotjáról beszélünk; a hírek között pedig szó lesz a TUC spotify-listájáról, a Hazai Termék kampányvideóiról, valamint a GE Gas Power fizikai toborzókampányáról. A műsor második felében Anders Tamás lokális marketing szakértő lesz a vendégünk, akivel a szállásfoglalási szokásokról és trendekről beszélgetünk. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két munkatársa: Dankó Bence vezető stratéga és Tóth György, a Mediator PR-vezetője.
- Belehallgatás:
-
-
-
ReBrief
2023-08-07 15:05:00A reBrief-ben szó lesz a Twitter névváltozásáról, majd egy kiadós szpotszemlében beszélünk a Richter Gedeon új reklámjáról, a Betadine és az Algopyrin spotjairól, valamint a Normaflore reklámfilmjéről. A műsor második felében Kovács Péter, a YouTube magyarországi felelőse lesz a vendégünk, a témánk pedig az, hogy a platform algoritmusa szerint milyen a jó reklám. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két munkatársa: Dankó Bence vezető stratéga és Tóth György, a Mediator PR-vezetője.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2023-07-31 15:05:00A reBrief hírei között szó lesz a Forbes idei celeblistájáról, a Johnnie Walker legújabb magyarországi kampányáról, valamint az MBH személyi kölcsönt hirdető spotjairól. A szpotszemlében az Auchan Korzó, a Bayer Construct és a Telekom új reklámjait vesszük górcső alá. A műsor második felében Prezenszki Alex, a Mediator social media directora lesz a vendégünk, a témánk pedig a XIXO legutóbbi influenszer-kampánya. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két munkatársa: Dankó Bence vezető stratéga és Tóth György, a Mediator PR-vezetője.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2023-07-24 15:05:00A reBrief hírei között szó lesz a MOL köszönő-kampányáról, a Maybelline CGI-jal készült reklámjáról, valamint a Marie Claire első digitális lapszámának AI-címlapjáról. A szpotszemlében a Bartók Rádió és a Yettel új reklámjait elemezzük. A műsor második felében Bánhegyi Zsófiával, a Szerencsejáték Zrt kereskedelmi igazgatójával az e-sportfogadásról és a szerencsejáték-ipar új trendjeiről beszélgetünk. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két munkatársa: Dankó Bence vezető stratéga és Tóth Gergő reklámszövegíró.
- Belehallgatás:
-
-
ReBrief
2023-07-10 15:05:00A reBrief hírei között szó lesz arról, hogy a magyar podcast-hallgatókat már nem zavarja a reklám; beszélünk a Márka üdítőital 50. születésnapjáról, valamint a Pepsi mentorprogramjáról. A szpotszemlében a Suzuki és az MG új reklámjait hasonlítjuk össze. A műsor második felében a Content Marketing Awards-ról Lennert Dániellel, a verseny zsűrielnökével beszélgetünk. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két munkatársa: Dankó Bence vezető stratéga és Tóth Gergő reklámszövegíró.
- Belehallgatás:
-
-
-
-
-
-
-
-
ReBrief
2023-05-08 15:05:00A reBrief hírei között ma szó lesz az Ügynökségek Éjszakájáról, amin a Mediator is részt vesz, és a WWF új kampányáról. A szpotszemlében a Richter új imázsfilmje, az MKB Bank új kampánya, valamint a Hell Ice Coffee új spotja a témánk. A műsor második felében Flachner Balázs, a Telex újságírója a vendégünk, akivel a Metaverzum elmúlt három évéről beszélgetünk. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két munkatársa: Dankó Bence vezető stratéga és Tóth György PR-vezető.
- Belehallgatás:
-
-
ReBrief
2023-04-17 15:05:00A reBrief hírei között szó lesz a Wolt autizmussal kapcsolatos kampányáról, valamint a Szerencsejáték Zrt. költészet napi kampányáról. A szpotszemlében a Háda, a Vodafone és a Vénusz új reklámjairól beszélgetünk. A műsor második felében Gerendi Zsolt, az ÖRT főtitkára a vendégünk, akivel a reklámokban alkalmazott „sötét mintázatokról” lesz szó. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két munkatársa: Dankó Bence vezető stratéga és Tóth Gergő reklámszövegíró.
- Belehallgatás:
-
-
-
ReBrief
2023-03-20 15:05:00A reBrief hírei között szó lesz a TikTok változásairól, a Dreher és a Yettel nőnapi kampányairól, valamint az ügynökségi népszámlálásról. A szpotszemlében a CBA szaxis pasija és a Zing Burger új, növényi alapanyagokat tartalmazó burgerének szpotja a témánk. A műsor második felében a reklámokban használatos sztereotipizált karakterekről beszélgetünk – vendégünk Bodnár Bence kreatív stratéga lesz. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két munkatársa: Tóth Gergő szövegíró és Dankó Bence vezető stratéga.
- Belehallgatás:
-
-
-
-
ReBrief
2023-02-20 15:05:00A reBrief hírei között szó lesz az Eucerin TikTok-aktivitásáról, valamint a Biotech „valóságshowjáról.” A spotszemlében az Alza.hu, a Ford Ranger, valamint az Auchan reklámspotjait vizsgáljuk. A műsor második felében Bicsérdi Ádám, a Kreatív online vezető szerkesztője lesz a vendég, akivel az idei Super Bowl reklámterméseiről beszélgetünk. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két munkatársa: Dankó Bence vezető stratéga és Tóth György PR vezető.
- Belehallgatás:
-
-
ReBrief
2023-02-06 15:05:00A reBrief hírei között szó lesz az NMHH TikTok-kal kapcsolatos aggodalmairól, a TikTok európai jövőjéről, a globális reklámköltésekről, valamint arról, hogy a magyar fogyasztók a válságban sem kívánnak kevesebbet költeni az online térben. Egy új aktivitásról, a Széll Kálmán téri versnyomtató automatáról is beszélünk. A műsor második felében Lévai Gábor, a Magyar Public Relations Szövetség Társadalmi Hatás tagozatának elnöke lesz a vendégünk, akivel a magyar vállalkozások CSR tevékenységét vizsgáljuk. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két munkatársa: Dankó Bence vezető stratéga és Tóth György PR vezető.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2023-01-30 15:05:00A reBrief hírei között szó lesz az előfizetős Twitterről, egy félrevezető Tesla-videóról és a magyar nyelv védelmében íródott reklámtörvényről. A spotszemléban a Puma új aktivitását elemezzük. A műsor második felében a Pixel Perfect Awards a témánk – a MAKSZ képviseletében Kovács Mariann, valamint Hermann Irén, a Kreatív főszerkesztője lesz a vendégünk. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két munkatársa: Dankó Bence vezető stratéga és Tóth György PR vezető.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2023-01-23 15:05:00A reBrief hírei között szó lesz az Instagram webshopjának jövőjéről, az iskolai reklámozás új szabályairól, a BGE toborzókampányáról, valamint a Marton Genetics imidzs kampányáról. A spotszemléban a Xilomare és a Biotech új spotjait elemezzük. A műsor második felében Kovács Péter, az Indamédia Sales House ügyvezető igazgatója a vendégünk, akivel arról beszélgetünk, hogy vajon mit kezd egy helyi online médiavállalat a globális platformokkal. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két munkatársa: Dankó Bence vezető stratéga és Tóth Gergő reklámszövegíró.
-
-
ReBrief
2023-01-09 15:05:00A reBrief hírei között szó lesz a Google foci vb ideje alatti forgalmáról, a Budapest Nagyregényről, a Skoda tartalom-marketingjéről, valamint az alkoholmentes Törley reklámjáról. A spotszemlében a MÁV sokkoló év végi kampánya, ill. a TippMix új spotja a témánk. A műsor második felében a SKVOT reklámos iskola kreatív vezetője, Farkas Ádám lesz a vendégünk, akivel arról beszélgetünk, vajon meg lehet-e tanulni a reklámkészítést iskolai keretek között. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két munkatársa: Dankó Bence vezető stratéga és Tóth Gergő reklámszövegíró.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2023-01-02 15:05:00Az idei első reBrief-adás résztvevői felidézik a számukra legemlékezetesebb kampányokat 2022-ből: milyen következtetés vonható le a trendekből és vajon milyen üzenetek lesznek fontosak 2023-ban? Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator három munkatársa: Tóth György PR-vezető, Dankó Bence vezető stratéga, valamint Tóth Gergő reklámszövegíró.
-
-
ReBrief
2022-12-12 15:05:00A reBrief hírei között szó lesz a GVH új tervéről, melyben a márkák zöld-kommunikációját vizsgálják, valamint az Artisjus új szolgáltatásáról. A spotszemlében beszélünk a Baumit és a Groupama új spotjairól, valamint a HUMDA közlekedésbiztonsági kampányáról. Vendégünk Guld Ádám médiakutató, akit a Z-generáció média- és reklámfogyasztási szokásairól kérdezünk. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két munkatársa: Tóth Gergő reklámszövegíró és Dankó Bence vezető stratéga.
- Belehallgatás:
-
-
ReBrief
2022-11-28 15:05:00A reBrief hírei között beszélünk a Bookline új aktivitásáról, az Erste és a K&H közötti komment-fricskáról; a spotszemlében pedig foglalkozunk az e-Mag Black Friday-spotjaival, valamint a Telekom saját márkás telefonját népszerűsítő spotokról. Vendégünk Nagyiványi Márton, a Magyar Labdarúgó Szövetség Innovációs és Szurkolói Kapcsolatok-osztály vezetője lesz, akivel arról beszélgetünk, vajon a márkák megüthetik-e a bokájukat a katari foci vb körüli botrányok miatt. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két munkatársa: Tóth György PR-vezető és Dankó Bence stratégiai vezető.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2022-11-21 15:05:00A reBrief platformhírei között beszélünk arról, hogy jövőre elmarad a Volt Fesztivál, és arról is, hogy Elon Musk Twittere némi rendrakást igényel. A hírek között szó lesz a DM Live Shoppingról, a Hervis TikTok-aktivitásáról; a spotszemlében pedig foglalkozunk a Profession és az Aegon új kampányairól, valamint a Direct One új spotjáról . A műsor második felében Vörös Tamás, az Umbrella utómunka-gyártásvezetőjével a dedikált reklámhangok fontosságáról beszélgetünk. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két munkatársa: Tóth György PR-vezető és Dankó Bence stratégiai vezető.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2022-11-14 15:05:00A reBrief platformhíre az, hogy jövőre mégsem vezetik vissza a reklámadót. A hírek között szó lesz az RTL márkafrissüléséről, valamint a Dalszerzők napjáról; a spotszemlében pedig a MABISZ őszi kampánya és a Telekom új aktivitása a témánk. A műsor második felében Sebesta Dóra Judit, a Telekom stratégiai médiaszakértője a vendégünk, akivel a Podcast.hu létjogosultságáról és szolgáltatásairól beszélgetünk. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két munkatársa: Tóth Gergő reklámszövegíró és Dankó Bence stratégiai vezető.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2022-11-07 15:05:00A reBrief hírei között beszélünk a Pixel Perfect Awards-ról, a Stabilo és a Valmar közös kampányáról, valamint az MKB Bank és a Takarékbank új spotjairól. A spotszemlében a Hússzabóság image filmje és a Pick új reklámfilmje a témánk. A műsor második felében Kucsera Melitta a vendégünk, akivel a Z-generáció és a luxus kapcsolatát vizsgáló kutatásról beszélgetünk. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két munkatársa: Tóth Gergő reklámszövegíró és Dankó Bence stratégiai vezető.
- Belehallgatás:
-
-
-
-
-
-
ReBrief
2022-10-17 15:05:00A reBrief hírei között szó lesz egy GVH-s büntetésről és tanulságairól, a Design Terminál startup-szótáráról és a Flip új reklámjáról. A spotszemlében a Marslakócskák és a Gallio új spotjairól beszélünk. A műsor második felében Dr. Neulinger Ágnessel az a témánk, hogy a magyar fogyasztók vajon mit tesznek a fenntarthatóság érdekében, amikor vásárlásról van szó. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két munkatársa: Tóth Gergő reklámszövegíró és Dankó Bence stratégiai vezető.
- Belehallgatás:
-
-
ReBrief
2022-10-03 15:05:00A reBrief hírei között szó lesz arról, hogy miért csapott le a GVH ökle egy gyógyszeripari szereplőre. Beszélünk két, siketek világnapjára időzített CSR-aktivitásról, a Toyota Beyond Zero spotjáról, a spotszemle témája pedig a Cherrisk reklámfilm-sorozata. A műsor második felében Susánszky Ádám, a Zing Burger alapítója a vendégünk, akit arról kérdezünk, miért nyilvánul meg egy étteremlánc közéleti ügyekben. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két munkatársa: Tóth György PR-vezető és Dankó Bence stratégiai vezető.
-
ReBrief
2022-09-26 15:05:00A reBrief hírei között szó lesz a Metaverzummal kapcsolatos kutatásról, az Aldi új, ironikus divattermékeiről, valamint a Mastercard új kampányáról. A spotszemle témája a Deflagyn új kampánya, valamint a Mizo túrórudihoz készült új reklámfilm. A műsor második felében Dr. Harsányi Dávid, a BGE docense, a Nagy Bor Teszt vezetője a vendégünk, akivel a magyar borfogyasztási szokásokról és a borkedvelőkkel való kommunikációról beszélgetünk. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két munkatársa: Tóth György PR-vezető és Dankó Bence stratégiai vezető.
-
ReBrief
2022-09-19 15:05:00A reBrief hírei között szó lesz a Google Maps új funkciójáról, az ír adatvédelmi bizottság Metára kiszabott büntetéséről, valamint az OTP mesterséges intelligencia jegyében készült új kampányáról. A spotszemlében két reklámfilmet elemzünk: a Samsung Galaxy Fold 4-hez és a Tihany szendvicskrémhez készült új spotokat. A műsor második felében Molnár Kinga, a Kreatív újságírója a vendégünk, a témánk pedig a reklámipar válságkezelése – avagy hogyan készül a globális és a magyar kreatív ipar a közelgő recesszióra? Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két munkatársa: Tóth György PR-vezető és Dankó Bence stratégiai vezető.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2022-09-12 15:05:00A reBrief hírei között szó lesz arról, hogy a Zing hogyan szúrt oda a taxisoknak és kedvezett a tanároknak egy időben. Beszélünk a Burger King új „anti-crosspromóciójáról”, a Harley Davidson új lokális reklámjáról, valamint a Telekom digitális kampányáról. A spotszemle témája a Corvin Mozi jubileumi spotja. A műsor második felében Sefcsik Márton, a Mad Scientist üzletfejlesztési vezetője a vendégünk, akivel a kézműves sörök marketingje lesz a témánk. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két munkatársa: Tóth György PR-vezető és Dankó Bence stratégiai vezető.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2022-09-05 15:05:00A reBrief platformhíre, hogy megszűnik az OBI nyomtatott katalógusa. A hírek között szó lesz arról, hogy a GVH lesújtott a Vodafone-ra egy decemberi kampánya miatt, beszélünk a CIB fiataloknak szóló kampányáról, valamint a SsangYong új reklámjáról. A spotszemle témája a Szentkirályi új spotja. A műsor második felében Szigeti Péter, a 24.hu lapigazgatója a vendégünk, akivel arról beszélgetünk, hogy az influenszerek világában van-e értelme a bulvár újságírásnak. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két munkatársa: Tóth György PR-vezető és Dankó Bence stratégiai vezető.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2022-08-29 15:05:00A reBrief hírei között szó lesz egy GVH-s bírságról, ill. arról, hogy a Reddit-re mostantól magyar hirdetések is kerülhetnek. Beszélünk az ázsiai Heineken sörrel töltött cipőjéről, valamint a 24.hu kontentmarketingjéről. A spotszemle témája a Baba új spotja és a Vodafone új spotja. A műsor második felében Juhász Péter Tibor, a Vodafone Magyarország márkaigazgatója a vendégünk, akivel arról beszélgetünk, hogy milyen szerepe van a briefnek egy-egy kampány során. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két munkatársa: Tóth Gergő reklámszövegíró és Dankó Bence stratégiai vezető.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2022-08-22 15:05:00A reBrief hírei között szó lesz az OTP új influenszer-kampányáról, a Magyar Vöröskereszt véradást ösztönző kampányáról, valamint a Bookline új podcast-jéről. A spotszemle témája a Reparon reklámfilmje, valamint a Betadin két új spotja. A műsor második felében Kovács Gusztáv, a TEVA otc-termékekért felelős marketingigazgatója a vendégünk, akivel arról beszélgetünk, hogy hogyan lehet elkerülni a sablonokat a gyógyszeripari reklámokban. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két munkatársa: Tóth Gergő reklámszövegíró és Dankó Bence stratégiai vezető.
- Belehallgatás:
-
-
-
-
ReBrief
2022-08-08 15:05:00A reBrief platformhíre, hogy két hírfolyam lesz a Facebook-on. Beszélünk egy új influencer-akadémiáról és az azt népszerűsítő kampányról, szó lesz a Szalon Sör új reklámjáról, az OTP lakáshiteléhez készült spotról, ill. az OTP Junior új reklámjáról. A műsor második felében Kovács Levente, a White Rabbit kreatív igazgatója a vendégünk, akivel kibontjuk, vajon milyen elvek mentén születnek döntések a Cannes-i reklámverseny zsűriszobájában. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két munkatársa: Tóth Gergő reklámszövegíró és Dankó Bence stratégiai vezető.
- Belehallgatás:
-
-
-
ReBrief
2022-07-25 15:05:00A reBrief hírei között szó lesz az EU új, digitális piaci szabályozásáról, a Nyitottak vagyunk-kampány folytatásáról, valamint a Pick kontentmarketingjéről. A spotszemlében a Telekom nyári élményeket összegyűjtő reklámja, ill. a Dreher új spotja a témánk. A műsor második felében Egei Tamás, a TicketSwap nemzetközi terjeszkedéséért felelős vezetője a vendégünk, akivel arról beszélgetünk, hogy a platform hogyan szólítja meg a célközönségét. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két munkatársa: Tóth György head of storytelling és Dankó Bence stratégiai vezető.
-
-
ReBrief
2022-07-11 15:05:00A reBrief hírei között szó lesz a Magyar Termék citylight aktivitásáról, a Jófogás új kampányáról, valamint a gyulladásos bélbetegség veszélyeire figyelmeztető, tabudöntögető kampányról. A spotszemlében az Ipon reklámfilmje és az OTP adakozós kampánya a témánk. A műsor második felében Horváth Rita, a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetségének alelnöke a vendégünk, akivel a reklámadó hatásairól beszélgetünk. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két munkatársa: Tóth Gergő szövegíró és Dankó Bence stratégiai vezető.
-
ReBrief
2022-07-04 15:05:00A reBrief hírei között szó lesz az Imodium nyári kampányáról, a Diageo kampányaktivitásáról, valamint a Polaroid kampányáról. Aktualitásunk a White Rabbit ügynökség cannes-i sikere; a szpotszemlében pedig a Borsodi Friss új reklámfilmjeit elemezzük. A műsor második felében Király Éva, a Mediator social group head-je a vendégünk, akivel a Facebook-algoritmusok változásáról beszélgetünk. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két munkatársa: Tóth Gergő szövegíró és Dankó Bence stratégiai vezető.
-
ReBrief (ismétlé)
2022-07-03 16:05:00A reBrief hírei között szó lesz a Dreher reklámplakát-kiállításáról, a Márka fesztiválszezonra időzített kampányáról, valamint a Samsung kontentmarketingjéről. A szpotszemlében a Soproni új reklámfilmjeiről, az Auchan Korzó új filmjéről és a Groupama új szpotjáról beszélünk. A műsor második felében Kövesdi Gábor, a Brancs közösségi piactér alapítója a vendégünk, akivel a közösségi finanszírozásról és a magyar viszonyokról beszélgetünk. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két munkatársa: Tóth Gergő szövegíró és Dankó Bence stratégiai vezető.
-
ReBrief
2022-06-27 15:05:00A reBrief hírei között szó lesz a Dreher reklámplakát-kiállításáról, a Márka fesztiválszezonra időzített kampányáról, valamint a Samsung kontentmarketingjéről. A szpotszemlében a Soproni új reklámfilmjeiről, az Auchan Korzó új filmjéről és a Groupama új szpotjáról beszélünk. A műsor második felében Kövesdi Gábor, a Brancs közösségi piactér alapítója a vendégünk, akivel a közösségi finanszírozásról és a magyar viszonyokról beszélgetünk. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két munkatársa: Tóth Gergő szövegíró és Dankó Bence stratégiai vezető.
-
-
ReBrief
2022-06-13 15:05:00A reBrief hírei között szó lesz egy új PR-etikáról szóló könyvről, valamint a WWF legutóbbi kampányairól. A szpotszemlében Benu gyógyszertárak születésnapi filmjéről és a profession.hu új szpotjáról beszélgetünk. A műsor második felében az Ügynökségek Éjszakája kapcsán az egyik ötletgazda, Csirke Dániel, a VMLY&R kreatív vezetője lesz a vendégünk. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két munkatársa: Tóth Gergő szövegíró és Dankó Bence stratégiai vezető.
-
ReBrief
2022-05-30 15:05:00A reBrief platformhíre, hogy három influenszer-ügynökséget megbüntetett a GVH. A hírek között beszélünk az About You egymilliomodik vásárlóját ünneplő kampányáról, az Erste Bank mobilalkalmazását népszerűsítő szpotokról, valamint a Yettel új kampányáról; a szpotszemlében pedig három Richter-reklámfilmet elemzünk. A mai vendégünk Juhász Péter Tibor, a Vodafone márkaigazgatója lesz, akivel a rossz reklámokról fogunk beszélgetni. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két munkatársa: Tóth Gergő szövegíró és Dankó Bence stratégiai vezető.
- Belehallgatás:
-
-
-
-
-
ReBrief
2022-04-25 15:05:00A reBrief hírei között ma szó lesz arról, hogy érkezik az „olcsó” Netflix, amely reklámokkal teletűzdelt filmélményeket ígér. Beszélünk egy NMHH-s kutatásról, valamint a Pick és a Zing Burger kampányairól. A spotszemlében az Euro Jackpot új reklámfilmje a témánk. A műsor második felében Lukács Bencével, a Supercharge digitálistermék-csapatának vezetőjével arról beszélgetünk, van-e értelme 2022-ben appot fejleszteni, ill. milyen igények és piaci szerepek szabják meg, hogy egy cég applikációt fejlesszen. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két munkatársa: Tóth György head of storytelling és Dankó Bence stratégiai vezető.
- Belehallgatás:
-
-
-
ReBrief
2022-03-28 15:05:00A mai reBrief hírei között beszélünk a Fairplay Book új, tenderezést érintő kivonatáról, szó lesz a kreatív iparban is megjelenő Oroszország elleni szankciókról, a TippMix tartalom-marketingjéről, a Márka új kampányáról, a spotszemlében pedig a Renault Captur új reklámja a témánk. A műsor második felében Halász Ambrus, a MOL Magyarország csoportszintű vállalati kommunikációs vezetője lesz a vendégünk, akivel arról beszélgetünk, hogy hogyan aktivizálhatók a fogyasztók anélkül, hogy a vállalati felelősség rájuk nehezedne. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két munkatársa: Tóth György head of storytelling és Dankó Bence stratégiai vezető.
- Belehallgatás:
-
-
ReBrief
2022-03-07 15:05:00A mai reBrief-ben beszélünk a Libri playlist-jéről, amelyet közkívánatra tettek elérhetővé, és szó lesz a Telekom járványra reagáló új aktivitásáról is. A spotszemle egyik témája a PWC új kampánya, a másik pedig a Cristo autós alkalmazás reklámja lesz. A műsor második felében arról beszélgetünk, hogy háborús helyzetben mi a teendője a márkáknak – hogyan érdemes kommunikálni, ill. mikor kell bizonyos aktivitásokat parkolópályára tenni. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két munkatársa: Négyesi Tamás operatív vezető és Dankó Bence stratégiai vezető.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2022-02-28 15:05:00A mai reBrief-ben beszélünk a GVH és az ÖRT közös workshopjáról, a Bonduelle életmód-podcastjéről, a bim.Group első image videójáról, valamint a Milli új kampányáról. A spotszemle témája a Vodafone új kampánya lesz. Vendégünk Ocskay Lilla, a Publicis stratégája, akivel arról beszélgetünk, érdemes-e, ill. hogyan lehet bevonni a célcsoportot a reklámkészítésbe. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két munkatársa: Dankó Bence stratégiai vezető és Négyesi Tamás operatív vezető.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2022-02-21 15:05:00A reBrief platformhíreiben beszélünk az Alza GVH-s büntetéséről és annak tanulságairól; szó lesz a Hell és Bruce Willis kapcsolatának folytatásáról, a spotszemlében pedig a Reál új kommunikációs platformja és a Kométa új kampánya a témánk. Vendégünk Pinczés-Pressing Ádám, az HBO Magyarország PR-managere lesz, akivel a straeaming platformok versenyéről beszélgetünk. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két munkatársa: Dankó Bence stratégiai vezető és Négyesi Tamás operatív vezető.
- Belehallgatás:
-
-
ReBrief
2022-02-07 15:05:00A reBrief platformhíreiben beszélünk arról, hogy csökkent a Facebook aktív felhasználóinak a száma, valamint hogy fizetős tartalmak jönnek az Instagramra. Az aktualitások között beszélünk a Nudli étterem új aktivitásáról, a Dreher ráncfelvarrásáról és a Totalcar pályázatáról. A spotszemlében a Raiffeisen és a San-Shi spotjai lesznek a témáink. Vendégünk Lévai Richárd, a LiftUp közösségi média szakértője, akivel arról beszélgetünk, hogy vajon a Facebook miért válik egyre kevésbé népszerűvé a hirdetők körében. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két munkatársa: Dankó Bence stratégiai vezető és Tóth György Head of Storytelling.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2022-01-31 15:05:00A reBrief híreiben beszélünk az Európai Bizottság új, kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelveiről, a Telekom influenszer-kampányáról, a Pöttyös Valentin-napi, valamint a Pick szurkolói kampányáról, a spotszemlében pedig a Johnny Walker hazai filmje a témánk. Vendégünk Csirke Dániel, a VMLY&R kreatív igazgatója lesz, akivel arról beszélgetünk, hogy vajon 2022-ben is érdemes-e rádióban hirdetni, avagy a hangzó reklámoknak jelenleg milyen a reputációja. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két munkatársa: Dankó Bence stratégiai vezető és Tóth György Head of Storytelling.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2022-01-24 15:05:00A reBrief híreiben beszélünk a Facebook egyre hatástalanabb hirdetéskezeléséről, a Durex szexedukációs céllal készült kampányáról, a spotszemlében pedig a Telekom és az Országos Mentőszolgálat új reklámjait vizsgáljuk. Vendégünk Gulyás János, a Magyar Reklámszövetség elnöke lesz, akit 2021 tanulságairól és 2022 új tendenciáiról kérdezünk, mind hirdetői, mind kreatív szempontból. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két munkatársa: Dankó Bence stratégiai vezető és Tóth György Head of Storytelling.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2022-01-17 15:05:00A reBrief híreiben beszélünk az Instagram újításáról, a Hell és a Coca-Cola pereskedéséről, a Sláger FM elhibázott posztjáról, egy új francia reklámszabályozásról, a Duolingo kampányáról, valamint az Oreo promójáról. A vendégünk Bán Mercédesz, a Bioextra brand managere, akivel az étrendkiegészítő legújabb reklámjáról beszélgetünk és arról, hogyan kapott helyet a spot elkészítésekor a humor. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két munkatársa: Dankó Bence stratégiai vezető és Tóth Gergő szövegíró.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2022-01-10 15:05:00A reBrief híreiben beszélünk a Telekom GVH-s büntetéséről, az RTL új, videós hírportáljáról és a Spar boros kampányáról. A spotszemlében témánk a BioTech testimonial kampánya, valamint összevetjük az Alma Gyógyszertár és a Savoya Park reklámjait. A fő témánk ma a Fairplay Book, amely kapcsán Blaskó Nikolettával, a Magyar Kommunikációs Ügynökségek Szövetségének elnökével és Mérő Ádámmal, a Magyar Marketing Szövetség elnökségi tagjával beszélgetünk. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két munkatársa: Dankó Bence stratégiai vezető és Tóth Gergő szövegíró.
- Belehallgatás:
-
-
-
ReBrief
2021-12-13 15:05:00A reBrief mai vendége Káli György, a Service Design Nap főszervezője, akivel a service design jelenkori megítéléséről és elmúlt egy évéről beszélgetünk. A hírek között szó lesz az Unicredit új kampányáról, a K&H TikTok-aktivitásáról, a Dreher kapszulakollekciójáról, a Könyves Blog és a MasterCard közös kampányáról, valamint az NN Biztosító öngondoskodásra buzdító új filmjéről. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint Tóth György, a Mediator PR-vezetője és Dankó Bence, a Mediator stratégája.
- Belehallgatás:
-
-
ReBrief
2021-11-29 15:05:00A reBrief mai vendége Burgony Flóra, a Mediator social media managere, akivel a Facebook felől érkező aggasztó hírekről beszélgetünk. A műsor első felében szó lesz arról, hogy a Lush egy időre eltűnik a közösségi felületekről, téma lesz az E-On kampánya, az Oil benzinkúthálózat reklámfilmje, a spotszemlében pedig a Szerencsejáték Zrt. érzékenyítő kampánya, a Mackó sajt új reklámfilmje, valamint a HUMDA társadalmi célú kampánya. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint Tóth György, a Mediator PR-vezetője és Dankó Bence, a Mediator stratégája.
- Belehallgatás:
-
-
ReBrief
2021-11-15 15:05:00A reBrief mai vendége Sztaniszláv András, a Magyar Public Relations Szövetség elnöke, akivel a nemrég megjelent Trendriport c. kiadványról beszélgetünk. A hírek között szó lesz arról, hogy megszűnik a dislike-számláló a youtube-on; beszélünk a Magyar Közút új kommunikációs aktivitásáról és arról, hogy az elmúlt időszakban nőtt a TV-reklámok száma. Megemlítjük a Törley új imázsfilmjét, valamint a Fogadj Örökbe Alapítvány rövidfilmjét. Téma lesz a Tibi csoki és Dévényi Tibi bácsi közös promóciója és a Pick új imázsfilmje, a spotszemlében pedig a Sberbank reklámjáról beszélünk. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint Tóth Gergő reklámszöveg író és Dankó Bence, a Mediator stratégája.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2021-11-08 15:05:00A reBrief mai vendégei Stefanovics Angéla és Végh Zsolt, az Anzselica Habpatron c. Youtube-csatorna alkotói, akikkel arról beszélgetünk, hogyan tájékozódnak a reklámok és márkák világában. A hírek között szó lesz a Rossmann téli „lojalitás-kampányáról”, a FrissBox magyarországi piacra lépéséről, valamint a Google és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat közös programjáról. A spotszemléban a témánk az Arena Mall és a Mammut közös pontgyűjtős játéka és az OTP személyi kölcsönéhez készült legújabb reklámfilm. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint Tóth Gergő reklámszöveg író és Dankó Bence, a Mediator stratégája.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2021-10-25 15:05:00A reBrief mai vendége Juhász Péter Tibor, a Vodafone Magyarország márkaigazgatója, akivel arról beszélgetünk, vajon hogyan alakul át a márkatulajdonosok és a reklámügynökségek kapcsolata a közeljövőben. A hírek között szó lesz a Foodpanda őszi bevezető kampányáról, a Gallio reklámfilmjéről, a Biotech USA imidzsfilmjéről, valamint a SsangYong magyar reklámspotjáról, amelynek főszereplője a koreaiul beszélő Thuróczy Szabolcs. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint Tóth Gergő reklámszöveg író és Dankó Bence, a Mediator stratégája.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2021-10-18 15:05:00A reBrief mai vendége Barát Zoltán, a Mediator creative group head-je, akivel a reklámszakma vizuális főhőseiről és az ő kihívásaikról beszélgetünk. A hírek között szó lesz egy GVH-s büntetésről, egy nemrég kiszivárgott instagramos belső kutatás eredményéről, valamint arról, hogy megszűnik a Lidl olcsó telekommunikációs szolgáltatása, a Blue Mobile. A spotszemle témája a Mizo túrórudijához készült reklámfilm. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint Tóth György, a Mediator PR-vezetője és Dankó Bence, a Mediator stratégája.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2021-10-11 15:05:00A reBrief mai vendége ismét Rendes Péter pszichológus, akivel a századik adásban elkezdett beszélgetésünket folytatjuk a reklámszakma pszichés aspektusairól. A hírek között szó lesz a Vodafone integrált kampányáról, amellyel a jövő generációját szólítják meg; beszélünk a Coca-Cola új kommunikációs platformjáról, egy nem létező temetkezési vállalkozás oltásra buzdító kampányáról, a spotszemle témája pedig a Lukoil Top-Up alkalmazásához készült reklámfilm. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint Tóth György, a Mediator PR-vezetője és Dankó Bence, a Mediator stratégája.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2021-10-04 15:05:00A reBrief századik, ünnepi adásában rendhagyó módon nem a reklámszakma aktualitásait vitatjuk, figyelmünk sokkal inkább a kreatív alkotókra irányul. Az elmúlt két évben gyakran borzoltuk a szakmában dolgozók kedélyeit alapos vagy alaptalan kritikáinkkal, a jubilumi epizódban azonban szeretnénk feloldani a feszültségeket, hogy nyugodtan lendüljünk neki a következő száz adásnak. Vendégünk Rendes Péter pszichológus, akivel a kreatív szakma szépségeiről és nehézségeiről beszélgetünk, az adás podcast változatában pedig kedveskedünk a reklámszakmának egy kifejezetten nekik szóló vezetett meditációval. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, és Dankó Bence, a Mediator stratégája.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2021-09-27 15:05:00A reBrief mai vendége Szerényi Szabolcs, a Lollipop kreatív verseny zsűritagja, akivel többek között arról beszélgetünk, hogyan alakult át a verseny a járvány hatására. A hírek között szó lesz a Fővárosi Csatornázási Művek környezetvédelmi kampányáról, arról, hogy Adrien Brody a Johnny Walker új filmjének főszereplője; szó lesz a Gyulai új imázsfilmjéről, valamint az OTP Szép kártyáról szóló reklámfilmjéről. A spotszemle témája a Telenor új spotja. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint Tóth György, a Mediator PR-vezetője és Dankó Bence, a Mediator stratégája.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2021-09-20 15:05:00A reBrief mai vendége Király Éva, a Mediator social media csoportvezetője, akivel a metaverzumról beszélgetünk. A híreink között szó lesz a Netpincér márkaváltásáról, ugyanis az ételkiszállító cég hamarosan csatlakozik a Food Pandához; szó lesz az Allianz márkaépítő aktivitásáról, valamint az Etele Pláza kampányáról. A spotszemlében az OTP és a CIB személyi kölcsönt reklámozó filmjeit vitatjuk és a köztük lévő hasonlóságot keressük. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint Tóth György, a Mediator PR-vezetője és Dankó Bence, a Mediator stratégája.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2021-09-13 15:05:00A reBrief mai vendége Kovács Levente, a Reklámtörténet c. blog alapító-szerkesztője, akivel a marketinges hiedelmekről és egy hamarosan magyarul is megjelenő könyvről beszélgetünk. A híreink között szó lesz a Magyar logók c. kiadványról, a Jófogás kutyás CSR-kampány sorozatáról, a Mustang kontent-marketingjéről, valamint a Magyar Államkincstár új kampányáról. A spotszemlében a Retro Jeans és az FTC kollaborációja a témánk. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint Tóth György szövegíró és Dankó Bence, a Mediator stratégája.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2021-09-06 15:05:00A reBrief mai vendége Szabó Balázs, az RTL Magyarország tartalombeszerzési igazgatója, akivel a lineáris tévécsatornák jövőjéről beszélgetünk. A híreink között szó lesz a Telenor tudatos netezést népszerűsítő kampányáról, az Álarcos énekes teaser-kampányáról, a Beefeater legújabb social-aktivitásáról, a spotszemlében pedig az OTP Junior legújabb kampánya a témánk, amihez influencereket hívtak segítségül. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint Tóth Gergő szövegíró és Dankó Bence, a Mediator stratégája.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2021-08-30 15:05:00A reBrief mai vendége Dr. Bernschütz Mária, trend -és generációkutató, akivel az a témánk, hogy a fiatalok, a „digitális bennszülöttek” hogyan vészelték át a karanténidőszakot. Platformhírünk a Google hirdetési rendszerének gyermekvédelmi változása; szó lesz az idei Golden Drum versenyről, a Burger King új merch-aktivitásáról, az OTP adatbiztonsági játékáról, valmint a MOME és a Korányi Tüdőgyógyászati Intézet közös kampányáról. A spotszemle szereplői a Mogyi és a Dreher. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint Tóth Gergő szövegíró és Dankó Bence, a Mediator stratégája.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2021-08-23 15:05:00A reBrief mai vendége Duca Andrea, a HD Group ügyvezető partnere, akivel a rendezvényipar járvány utáni visszarendeződéséről beszélgetünk. Mai platformhírünk a Facebookról szól, amely látványosan megemelte a hirdetések árát; a hírek között téma lesz a Hard Lite reklámja, valamint a Telenor és a Telekom új spotjai. A spotszemlében pedig összehasonlítjuk a Nike és az Omega hasonló technikával készült reklámfilmjeit. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint Tóth Gergő szövegíró és Dankó Bence a Mediator stratégája.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2021-08-16 15:05:00A reBrief mai vendége Fodor Máriusz zeneszerző, akivel a reklámzenék jelenéről és kihívásairól beszélgetünk. A hírek között témánk a YouTube „TikTokja”, a Shorts, a Delikát új zenés reklámja, a Wolt és Fluor Tomi együttműködése, a Telekom kisvállalkozókat megszólító kampánya, valamint a Magyar Posta járvány utáni világképe. A spotszemlében a Wallis Motor imázs kampányáról beszélünk. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint Tóth Gergő szövegíró és Dankó Bence a Mediator stratégája.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2021-08-09 15:05:00A reBrief mai vendége Tölgyesi Gréta, az Essity Magyarország senior brand managere lesz, akivel egy vitatott Libero-posztról és annak utóéletéről beszélgetünk. A hírek között témánk a Telekom magánfesztiválja, a Heineken új reklámja, valamint az OTP pénzügyi tervezője. A spotszemlében a Magnat reklámjáról és az Euronics bumerángos spotjáról beszélünk. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint Tóth Gergő szövegíró és Dankó Bence a Mediator stratégája.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2021-08-02 15:05:00A reBrief mai adásában két beszélgetés is lesz – először a Mediator stratégiai igazgatóját, Négyesi Tamást látjuk vendégül, akivel arról beszélgetünk, hogy 2021-ben merre megy tovább a világ első számú közösségi platformja, a Facebook, ill. továbbra is fontos szerepet kap a hírek továbbításában. Utána Vadász Illéssel, a Google Magyarország munkatársával az lesz a témánk, hogy a Google a jövőben kevesebb eszközzel követi a felhasználókat, s ezzel egy új trend megalapozásában vesz részt.
- Belehallgatás:
-
-
ReBrief
2021-07-19 15:05:00A reBrief mai vendége Dr. Fazekas Ildikó, az ÖRT igazgatója lesz, akivel a szervezet új példagyűjteményéről beszélgetünk. A hírek között témánk a Milli 360 fokos, Jóbarátok tematikájú kampánya, a platformhírünk pedig ma az Instagramról szól, amely jó eséllyel profilt válthat. A spotszemlében a Roche Magyarország Kft. legújabb, edukatív reklámfilmjéről, a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér imázsfilmjéről, valamint az iPon új kampányáról beszélünk. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint Tóth Gergő szövegíró és Dankó Bence a Mediator stratégája.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2021-07-12 15:05:00A reBrief mai vendége Kádár Balázs, az Employer Branding Award alapítója lesz, akivel a munkáltatói márkaépítésről beszélgetünk. A hírek között téma lesz az IKEA ruhakollekciója, a Red Bull új kampánya, valamint a Groupama Biztosító és a Telekom legutóbbi employer branding aktivitásai. A spotszemle mai szereplője az Apenta – vajon szeretnénk-e a reklámban szereplő családhoz tartozni? Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint Tóth Gergő szövegíró és Dankó Bence a Mediator stratégája.
- Belehallgatás:
-
-
ReBrief
2021-06-28 15:05:00A reBrief mai vendége Marosi Gergely, a Mito reklámügynökség kreatív igazgatója, akivel a Zsenge Penge kreatívipari versenyről beszélgetünk. A hírek között szó lesz a Magyar Reklámszövetség kutatásáról, Cristiano Ronaldo coca-colás akciójáról, valamint a Telenor és a Szerencsejáték Zrt. szurkolói reklámfilmjeiről. A spotszemlében a Suzuki jó szomszédokról szóló reklámja a témánk. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint Négyesi Tamás, a Mediator stratégiai igazgatója és Dankó Bence a Mediator stratégája.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2021-06-21 15:05:00A reBrief mai vendége Simon Krisztián, a Marketing és Média magazin főszerkesztője, akivel az 50 legbefolyásosabb magyar médiaszemélyiség listájáról beszélgetünk. A hírek között szó lesz egy GVH-s szankcióról, a Borsodi új kampányáról, az OTP sport-szponzorációjáról, valamint a Sberbank kampányáról. A spotszemlében az Algida boldog gyermekkorról alkotott képe a témánk. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint Négyesi Tamás, a Mediator stratégiai igazgatója és Dankó Bence a Mediator stratégája.
- Belehallgatás:
-
-
-
ReBrief
2021-05-31 15:05:00A reBrief mai vendége Tőzsér Judit, a Lidl vállalati kommunikációs vezetője, témánk a diszkontlánc vadonatúj hűségprogramja lesz. A hírek között beszélünk a GVH e-Magra kiszabott büntetéséről, a Pöttyös legújabb promóciójáról, valamint az Erste új kampányáról. A spotszemlében ma a Hot és a Telekom egy-egy új spotját elemezzük. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, Négyesi Tamás, a Mediator stratégiai igazgatója, valamint Dankó Bence a Mediator stratégája.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2021-05-17 15:05:00A reBrief mai vendége Fekete Balázs, a Kantar Hungary Kft. piackutatója, akivel arról beszélgetünk, hogy a márkák fenntarthatósággal kapcsolatos törekvései hogyan értékelik a fogyasztók. A hírek között beszélünk az H&M közösségi médiás közönyéről és két influenszer-kampányról. A spotszemlében az Aldi új márkaimázs-filmje és a Diego legfrissebb spotja a témánk. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint Négyesi Tamás, a Mediator stratégiai igazgatója, és Dankó Bence, a Mediator stratégája.
- Belehallgatás:
-
-
ReBrief
2021-05-03 15:05:00A reBrief mai vendége Wilheim Gábor, a Dreher marketing igazgatója, akivel a seltzer termékkategória bevezetéséről és fejlesztéséről beszélgetünk. Mai platformhírünk a Facebook új funkciói; a hírek között szó lesz a Nyíregyházi Állatpark köztéri kampányáról, a Rossmann új kampányáról, a Gösser legújabb imidzsfilmjéről, a Jeep kampányáról, a spotszemlében pedig a Pick új reklámfilmje a téma. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint Tóth György, a Mediator PR-vezetője és Dankó Bence a Mediator stratégája.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2021-04-26 15:05:00A reBrief mai vendége Ambruszter Géza, a Gemius ügyvezetője, akivel a megfelelő reklámelhelyezésekre kifejlesztett algoritmusokról beszélgetünk. A hírek között beszélünk a „nemtetszik” gomb nélküli YouTube-ról, a Weet influenszer-kampányáról, a Telenor új YouTube-sorozatáról, valamint az OTP jelenlegi aktivitásáról. A spotszemlében a Groupama Biztosító legújabb kampánya a témánk, melyben a fair-play kapta a fókuszt. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint Tóth György, a Mediator PR-vezetője és Dankó Bence a Mediator stratégája.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2021-04-19 15:05:00A reBrief mai vendége Nyitrai Marci reklámfilm-rendező, akivel az elmúlt egy év reklámfilm-forgatásairól és a megváltozott munkakörülményekről beszélgetünk. A hírek között foglalkozunk a Magyar Posta új kampányával és a Zing Burger gyors PR-aktivitásával; beszélünk a Fuze Tea új online kampányáról, a Telenor tavaszi kampányáról, valamint a Master Good legfrissebb kampányáról. A spotszemlében a Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség közlekedési kampánya a témánk. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint Tóth György, a Mediator PR-vezetője és Dankó Bence a Mediator stratégája.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2021-04-12 15:05:00A reBrief mai vendége Vadász Illés, a Google Magyarország munkatársa, akivel arról beszélgetünk, hogy a Google a jövőben kevesebb eszközzel követi a felhasználókat, s ezzel egy új trend megalapozásában vesz részt. Híreink között szó lesz a Decathlon időjárás alapú kampány-tervezéséről, a hirtelen berobbant sztaruzenet.hu-ról, a Volkswagen átkeresztelkedéséről, a Spar születésnapi kampányáról, valamint a telekomos Flip új kampányáról. A spotszemle mai témája pedig a Vodafone új platformja – vagyis a vállalat fő üzenete mostantól „Ready?” helyett „Together We Can.” Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator szakértői, Dankó Bence és Tóth György.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2021-04-05 15:05:00Az ünnepi műsorrend szerint a reBrief két korábbi adásából ismétlünk részleteket. 2020. augusztus 17-én Szvetelszky Zsuzsannával az érzelmek és kampányok kapcsolatáról, augusztus 31-én pedig Lukács Bencével a users experience-ről beszélgettünk. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két stratégája, Czibóka Gabriella és Dankó Bence.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2021-03-29 15:05:00A reBrief mai vendége Takó Attila, az Ipsos kutatója, akivel arról beszélgetünk, vajon a járvány változtat-e a reklámok megítélésén. Híreink között szó lesz arról, hogy az Unilever a jövőben felhagy a „normál” szó használatával a szépségápolásban; beszélünk a Nestlé és a Porsche Hungária aktivitásairól; a UPC Direct névváltoztatásáról, valamint a spotszemlében a Greenpeace és a Cofidis új reklámjait elemezzük. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két stratégája, Czibóka Gabriella és Dankó Bence.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2021-03-22 15:05:00A reBrief mai vendége Négyesi Tamás, a Mediator stratégiai igazgatója, akivel a Facebook belátható jövőjéről beszélgetünk. Híreink között szó lesz a Facebook és az ausztrál kormány között kialakult néhány napos feszültségről, a Hamé zöldségdaláról, az Air7 tüdővitamin ambivalens kampányáról és a Borsodi Szitu folytatásáról. A platformhírünk szereplője a K&H Bank lesz, amelynek új kampányát egy másik, hasonló kampánnyal vetjük össze. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két stratégája, Czibóka Gabriella és Dankó Bence.
- Belehallgatás:
-
-
-
ReBrief
2021-03-01 15:05:00Közel két éve indult el a reBrief, a Mediator Full Service Reklámügynökség és a Trend FM együttműködésének köszönhetően. A mai lesz a műsor 75. epizódja, így összegyűlnek a reBrief egykori és jelenlegi alkotói, kiemelve a műsor történetének egy-egy fontos momentumát. Akik ma várják Önöket: a reBrief két szerkesztője, Fazekas Anita creative group head és Saliga Réka PR manager; Négyesi Tamás a Mediator stratégiai igazgatója; Barabás Dániel a Mediator korábbi reklámszöveg-írója, valamint a reBrief állandó házigazdái, a Mediator két stratégája, Czibóka Gabriella és Dankó Bence, valamint Marosi Viktor, a Trend FM műsorvezetője.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2021-02-22 15:05:00A reBrief mai vendége Jakab Péter art director lesz, akivel a merchandising természetéről és válfajairól beszélgetünk. Híreink között szó lesz a Telekom és a Tisza Cipő kollaborációjáról; tartunk egy poszt-Valentin napi körképet, melyben érintjük a Greenpeace, a Dreher, a Telekom és az Auchan kampányát; beszélünk a Blikk népszerűsítő kampányáról, valamint a Milupa új reklámjáról. A spotszemlénk témája a Telekom okos wifis spotja, amely a home office jegyében az otthoni internet problémáira ajánl megoldást. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két stratégája, Czibóka Gabriella és Dankó Bence.
- Belehallgatás:
-
-
-
ReBrief
2021-02-01 15:05:00A reBrief mai vendége Turzai Árpád, a Wallis Automotive Europe értékesítési igazgatója, akivel az elektromos autók marketingjéről beszélgetünk. A platformhírek témája a WhatsApp népszerűtlen szolgáltatói üzenete, ami miatt a felhasználók egy része átpártolt más üzeneküldő platformokhoz. Szó lesz a Coca-Cola környezettudatos kampányáról, a Burger King meghekkelt Instagram-oldaláról, valamint a Merci Valentin-napi integrált kampányáról. A spotszemlében a Gyermelyi új spotjáról beszélgetünk, amelynek főszereplője az ország Vili bácsija, Várkonyi András. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két stratégája, Czibóka Gabriella és Dankó Bence.
- Belehallgatás:
-
-
ReBrief
2021-01-18 15:05:00A reBrief mai vendége Püsök Ruben közösségi média és PPC-szakértő, akivel a digitális tér előretöréséről és a reklámkerülésről beszélgetünk. A hírek között szó lesz arról, hogy a Google kereshetővé teszi a TikTok -és Instagram-tartalmakat, beszélünk a BAR:24 Borbár webshopjáról, a Zenith új reklámpiaci elemzéséről és a Médiaunió 2021-es kampányterveiről, a spotszemlében pedig beszámolunk a legfrissebb neuromarketinges eredményekről. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két stratégája, Czibóka Gabriella és Dankó Bence.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2021-01-11 15:05:00A reBrief mai vendége Goneth Jácint, a Promolab üzletfejlesztési vezetője, akivel a promóciók természetéről fogunk beszélgetni. A platformhírek között beszélünk a Betone Studio által alapított podcast-saleshouse-ról, ill. arról, hogy az Instagram asztali applikációt fejleszt. Szó lesz a GVH szankcióiról, az idei Best.Net versenyről, a Jagermeister támogatói programjáról, valamint a 24.hu reklámkampányáról. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két stratégája, Czibóka Gabriella és Dankó Bence.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2021-01-04 15:06:00A reBrief mai vendége Dr. Egri Gábor, a Müpa értékesítési és marketing-igazgatója, akivel a Müpa hűségprogramjáról beszélgetünk. A hírek között szó lesz az NMHH legutóbbi bírságairól és azok tanulságairól, az Avon kampányáról, a Müpa karácsonyi kisfilmjéről, a Genertel kampányfilmjéről, Régió játékbolt népmeséjéről, valamint a Mito reklámügynökség határon túli kihívásairól. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két stratégája, Czibóka Gabriella és Dankó Bence.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2020-12-21 15:05:00A reBrief mai vendége Stefanics Annamária, a Mediator ügyfélkapcsolati igazgatója, akivel a járvány idején kialakult ügynökségi szokásokról és produktivitásról beszélgetünk. A hírek között a Telenor, a Burger King, a Mastercard, a Decathlon, a Telekom és a Budapest Park karácsonyi kommunikációjáról lesz szó. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két stratégája, Czibóka Gabriella és Dankó Bence.
- Belehallgatás:
-
-
ReBrief
2020-12-07 15:05:00A reBrief mai fő témája egy ún. spec-reklám lesz, melynek rendezője, Kontur Dániel a vendégünk. A hírek között szó lesz a Spotify év végi kampányáról, a Spektrum youtube-sorozatáról, az NMHH telekomos vizsgálatáról, a Mantaro prémium kávé bevezetéséről, valamint a XiXo és Lékai-Kiss Ramóna együttműködéséről. A mai különleges spotszemlében a fő témaként jelölt, a Burger King Whopperének dedikált, nem hivatalos reklámfilmet vizsgáljuk. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két stratégája, Czibóka Gabriella és Dankó Bence.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2020-11-30 15:05:00A reBrief mai fő témája a fenntarthatósággal kapcsolatos kérdések kommunikációja – Hőgyész Anna, a Nestlé Magyarország Fenntarthatósági és Vállalati Kapcsolatok menedzsere a vendégünk. Híreink között szó lesz az Idea Alapítvány gyerekeknek szóló tananyagáról és egy ingyenes platformról azoknak a kreatív szakembereknek, akik szabadúszóvá váltak a járvány következtében. Az NMHH becslése szerint négy ezerrel kevesebb reklám futott a TV-ben a koronavírus-járvány kezdete óta, mint korábban, ugyanebben az időszakban. A spotszemlében három magyar reklámspotot veszünk górcső alá. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két stratégája, Czibóka Gabriella és Dankó Bence.
-
-
ReBrief
2020-11-16 15:05:00A reBrief mai vendége Szücs László, a ViacomCBS Networks közép-kelet-európai kommunikációs vezetője, akivel a magyarországi TV-reklámozási trendekről beszélgetünk. Híreink között szó lesz a Klubrádió online rádiózást népszerűsítő cikkeiről és az Ipsos legújabb médiafogyasztási felméréséről. A platfomhírek között beszélünk egy kutatásról, mely szerint a fiatal TikTok-felhasználók csak kis százalékban követnek márkákat; aztán a BÁV és a Nestea kampányait vesszük górcső alá. A spotszemlében szó lesz a Ballantinechr(39)s image-filmjéről, valamint az Absolut Vodka és Fluor Tomi együttműködéséről. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két stratégája, Czibóka Gabriella és Dankó Bence.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2020-11-09 15:05:00A reBrief mai vendége Pál Zsombor, a Kreatív főszerkesztője, akivel a reklámszakmai fesztiválok és konferenciák idei alakulásáról beszélgetünk. A hírek között szó lesz a Burger King, a Bookline és az Auchan kampányairól, valamint a Helia-D rekámspotjáról és az ORFK balesetmegelőzési kampányáról. A spotszemlében a Gránit Bank új reklámspotját tárgyaljuk. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két stratégája, Czibóka Gabriella és Dankó Bence.
- Belehallgatás:
-
-
ReBrief
2020-10-26 15:05:00A reBrief mai vendége Prezenszki Alex, a sneakerbox.hu blog szerkesztője, akivel az Lidl nagy sneaker-dropjáról beszélgetünk. Október a mellrák elleni küzdelem hónapja, így a hírek között szó lesz a kampányhoz csatlakozó márkákról. Szintén, beszélünk a Számlázz.hu reklámfilmjeiről, a szpotszemlében pedig az Ecco és a Milupa új szpotjairól. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két stratégája, Czibóka Gabriella és Dankó Bence.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2020-10-19 15:05:00A reBrief mai vendége Dr. Törőcsik Mária, a Pécsi Tudományegyetem közgazdaságtudományi karának egyetemi tanára, akivel az idősödő fogyasztók fogyasztási szokásairól beszélgetünk. A platformhírek között beszámolunk a Facebook Messenger és az Instagram üzenetküldő szolgáltatásának összevonásáról – kinek lesz ez jó és miért? Szó lesz a Nestlé és a Spar környezettudatos kampányáról, ill. márkák és zenei előadók együttműködéséről. Téma lesz a Sberbank imázskampánya, a Mastergood új spotja és a Telekom két motivációs kampánya is. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két stratégája, Czibóka Gabriella és Dankó Bence.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2020-10-12 15:05:00A reBrief mai vendége Halmos Júlia Csenge, akivel arról beszélgetünk, hogy hogyan támogatja a neuromarketing a kreatív kampány fejlesztést. Híreink között a bankok CSR-aktivitásáról lesz szó, hozunk jó és rossz példát egyaránt. Beszélünk a márkák és ideológiai közösségek kapcsolatáról, valamint a FIFA üres stadionos koncertjeiről. A spotszemlében a Soproni Búza és a BKK-filmek, ill. a Szerencsejáték Zrt. és a St. Hubertus új kampánya lesz a témánk. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két stratégája, Czibóka Gabriella és Dankó Bence.
- Belehallgatás:
-
-
ReBrief
2020-09-28 15:05:00A reBrief mai vendége Mendrei Miklós reklámfilm-rendező lesz, akivel arról beszélgetünk, hogy a közösségi média felületei hogyan alakítják át a kreatív spotokkal kapcsolatos elvárásokat. Híreink között szó lesz az ÖRT kísérletéről, melyből kiderül, milyen reklámok kerülnek a kiskorú felhasználók elé, valamint arról, hogy beindul a kreatív fesztiválok szezonja. Beszélünk az Origó influenszer-kampányáról és az OTP új kampányáról; a Savoya Park promóciójáról, valamint a Telekom őszi kampányáról, melyben az apáké a főszerep. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két stratégája, Czibóka Gabriella és Dankó Bence.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2020-09-21 15:05:00A ReBrief-ben ma Lovas Tamás, a Decathlon Magyarország marketing-kommunikációs igazgatója és Linczényi Márk zeneszerző a vendégünk, akikkel a reklámcélú zenei együttműködésekről beszélgetünk. A hírek között szó lesz arról, hogy a márkák idén különösen kiállnak a zenészek mellett; az Instagram Reels méltó kihívója lett a TikTok-nak; a Facebook hirdetési bevételei csökkentek; valamint beszélünk a Nielsen tévés körképéről és az OTP Junior új kampányáról. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két stratégája, Czibóka Gabriella és Dankó Bence.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2020-09-14 15:05:00A reBrief mai vendége Román Balázs, a Betone Stúdió alapítója lesz, akivel arról beszélgetünk, vajon felváltja-e a földi sugárzású rádiót a podcast és maradnak-e műfajok, melyek továbbra is igénylik a szerkesztett műsorfolyamot. Híreink között szó lesz az Impact Works új kutatási eredményeiről, az újrainduló Szabad Európa Rádióról, a BP Clothing kapszulakollekciójáról, valamint az IKEA és a LEGO együttműködéséről. A platformhírek között megemlítjük az Apple és a Facebook harcát, a spotszemlében pedig a Márka ital legutóbbi kampánya lesz a témánk. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két stratégája, Czibóka Gabriella és Dankó Bence.
- Belehallgatás:
-
-
ReBrief
2020-08-31 15:05:00A reBrief-ben ma a felhasználói élményről, azaz a UX-ről, a Supercharge-os Lukács Bencével beszélgetünk. Híreink között szó lesz Billie Eilish-ról, aki a fiatalokkal szembeni előítéleteket figurázza ki a Telekom új kampányában. Beszélünk a British Telecommunications digitális eseménysorozatáról, a Synetiq új neuromarketinges eredményeiről; a szpotszemlében pedig a Médiaunió idei kampányáról. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két stratégája, Czibóka Gabriella és Dankó Bence.
- Belehallgatás:
-
-
ReBrief
2020-08-17 15:05:00A reBrief-ben a reklámok és az érzelmek kölcsönhatását Szvetelszky Zsuzsanna szociálpszichológussal elemezzük. A spotszemlében megemlítjük az Apple hosszútávú terveit; a hírek között beszámolunk 2020 legjobbnak kikiáltott reklámjáról, a Pick legutóbbi spotjáról és a Burger King nyári-karácsonyi kampányáról. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két stratégája, Czibóka Gabriella és Dankó Bence.
- Belehallgatás:
-
-
ReBrief
2020-08-03 15:05:00A ReBrief-ben ma Takó Attila, az Ipsos reklámkutatási üzletágának vezetője lesz a vendégünk, témánk: a reklámok jövője koronavírus után. A rövidhírekben beszámolunk a Synetiq neuromarketinges kutatásáról, a Coca-Cola Magyarország júliusi kampányáról, az Isobar és Fodor Máriusz közös home office-daláról, valamint a járvány utáni első „kuponos hétről”. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két stratégája, Czibóka Gabriella és Dankó Bence.
- Belehallgatás:
-
-
ReBrief
2020-07-20 15:05:00A ReBrief-ben ma Dr. Sánta Nóra, a Hintalovon Alapítvány Gyermekjogi Központjának vezetője lesz a vendégünk, akivel arról beszélgetünk, mi indokolhatja a gyermekek reklámcélú használatát. Híreink között beszámolunk Tóth Gabi közleményéről, a Blikk podcast-sorozatáról, a Dreher Sörgyárak területén felállított szobrokról, a Carlsberg koronavírus után elképzelt világáról, a spotszemlében pedig kielemezzük a Telekom legújabb kampányát. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két stratégája, Czibóka Gabriella és Dankó Bence.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2020-07-13 15:05:00A ReBrief-ben ma Takó Attila, az Ipsos reklámkutatási üzletágának vezetője lesz a vendégünk, témánk: a reklámok jövője koronavírus után. A rövidhírekben beszámolunk a Synetiq neuromarketinges kutatásáról, a Coca-Cola Magyarország júliusi kampányáról, az Isobar és Fodor Máriusz közös home office-daláról, valamint a járvány utáni első „kuponos hétről”. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két stratégája, Czibóka Gabriella és Dankó Bence.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2020-07-06 15:01:00A ReBrief-ben ma Kanicsár Ádámmal, a Mediator social media-csoport vezetőjével a koronavírus-járvány utáni közösségi média-szokásokról beszélgetünk. A hírek között szó lesz a Diesel új reklámspotjáról, amelyet az idei Pride-ra időzítettek; az Uncle Bens márka sorsáról, a Facebook-bojkottról, a 20. ARC közérzeti pályázatról és nem mehetünk el szó nélkül a MÁV HÉV-kampányfilmje mellett sem. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két stratégája, Czibóka Gabriella és Dankó Bence.
- Belehallgatás:
-
-
ReBrief
2020-06-22 15:05:00A ReBrief-ben ma Kövesvári Krisztián, a Qubit lapigazgatója lesz a vendégünk, akivel a tudományos újságírás jövőjéről is beszélgetünk. A spotszemlében a Rossmann nyári kampánya lesz a téma, a hírek között pedig szót ejtünk a Borsodi új, termékbevezető kampányáról, az Ipsos tévés piaci körképéről, a régi-új vásárlási szokásokról, valamint az ÖRT és a Hintalovon Alapítvány közös ajánlásáról, mely a gyerekinfluencerek védelmére fókuszál. Fontos témánk lesz a márkák reakciója az Egyesült Államokban zajló antirasszista megmozdulásokra – vajon egy fekete négyzet az instagramon elég-e, hogy kifejezzük szolidaritásunkat? Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két stratégája, Czibóka Gabriella és Dankó Bence.
- Belehallgatás:
-
-
ReBrief
2020-06-08 15:05:00A ReBrief hírei között szó lesz a Facebook News és az RTL Most indulásáról, a magyar PR Szövetség tenderigazságtalanságok elleni harcáról, valamint az Unicum új spotjáról. Vendégünk a MOL digitális portfóliójáért felelős munkatársa, Valastyán Zsolt lesz, akivel arról beszélgetünk, hogy egy bizonyos cikk kapcsán miért határolódott el a MOL Tibi atyától.
- Belehallgatás:
-
-
ReBrief
2020-05-25 15:05:00A ReBriefben szó lesz egy felmérésről, mely a márkák erejét mérte, és amely a Picket az előkelő harmadik helyre sorolta, megelőzve a Coca-Colát és a Facebookot. Neuromarketinges szempontból vizsgáljuk az Aldi és a Raiffeisen Bank új reklámját, beszélünk az HBO „Itchr(39)s OK” kampányáról, valamint a Vodafone és a UPC egybeolvadása utáni életről. Vendégünk a „Szponzorálatlan Poszt” Instagram csatorna gazdája lesz. A stúdióban a Mediátor két stratégája, Czibóka Gabriella és Dankó Bence, a műsorvezető Marosi Viktor.
- Belehallgatás:
-
-
-
-
-
ReBrief
2020-04-20 15:05:00A ReBrief mai fő témája a csetbotok elterjedése, a vendégünk Kanicsár Ádám, a Mediator közösségi médiáért felelős csoportvezetője lesz. Beszélünk a John Lewis 2019-es karácsonyi spotjáról, a Huawei saját fejlesztésű mobil platformjáról, valamint a like-mentes instagramról és a hamis profilokról.
- Belehallgatás:
-
-
-
ReBrief
2020-03-30 15:05:00A ReBrief hírei között ma szó lesz a GVH által kiszabott bírságok tanulságairól, az OTP új spotjáról, az olasz futball-liga antirasszista kampányáról és a marketingvezetői pozíció feltámadásáról. A vendégünk Síklaki István szociálpszichológus lesz, akivel a szokások természetéről beszélgetünk. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két stratégája, Czibóka Gabriella és Dankó Bence.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2020-03-23 15:05:00A ReBrief mai vendége Szigeti Péter, a 24.hu és a Vezess lapigazgatója lesz, akivel a natív hirdetésekről fogunk beszélgetni. A műsor első felében szó esik a Durex és a HP új reklámspotjáról, a Lollipop btl-verseny dajazottjairól, valamint a Youtube okostévés óriásreklámjáról. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két stratégája, Czibóka Gabriella és Dankó Bence.
- Belehallgatás:
-
-
-
ReBrief
2020-03-02 15:05:00A Rebrief fő témája ma a reklámfesztivál lesz, Pál Zsombor, a Kreatív főszerkesztője a vendégünk. A spotszemlében szó lesz a METU imázsfilmjéről, a rövidhírek között pedig beszélünk a PETA amerikai állatvédő szervezet új álláspontjáról, a Coca-Cola szemléletformáló kampányáról, a !!444!!! új, nyomtatott kiadványáról, az SAS visszahívott reklámjáról, valamint a reklámszakma M-listájáról. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediátor két stratégája, Czibóka Gabriella és Dankó Bence.
- Belehallgatás:
-
-
ReBrief
2020-02-17 15:05:00A ReBrief-ben ma Bíró László, a Mediátor és Goneth Jácint, az Up Advertising ügyvezetője lesz a vendégünk, a független és hálózatos reklámügynökségekről kérdezzük őket. A rövidhírekben szó lesz a Disney szupergyorsan növekvő streaming szolgáltatásáról, valamint az Istagram TV háttérbe szorításáról; utánaeredünk a Revolut és a Simple sikerének, beszélünk a Guardian-ről, amely megszünteti a marketing együttműködést az olajipari cégekkel, a spotszemlében pedig kitárgyaljuk a Baba Natura új spotját. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két stratégája, Czibóka Gabriella és Dankó Bence.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2020-02-10 15:05:00A ReBrief rövidhírei között szó lesz a Huawei hamarosan megjelenő saját ökoszisztémájáról, a Facebook bevételi forrásainak változásáról, a Cannes Young Lions előválogatójáról, a TV2 és az RTL aktuális versenyéről, a Hell tulajdonosainak a Forbes gazdaglistájára adott reakciójáról, valamint arról, mennyi büntetést rótt ki a NAIH a GDPR megjelenése óta. Fő témánk az idei Super Bowl reklámtermése – Bicsérdi Ádám, a Kreatív szakújságírója lesz a vendégünk. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két stratégája, Czibóka Gabriella és Dankó Bence.
-
ReBrief
2020-02-03 15:05:00A ReBrief rövidhírei között szó lesz a Heineken új reklámjáról, melyben Daniel Craig játssza a főszerepet, az olasz Vogue januári lapszámáról, amely a fenntarthatóság jegyében fotók nélkül jelent meg, a Mol új kampányáról, valamint az OTP új spotjáról. A fő témánk a reklámügynökségi pozíciók népszerűsége – Megyeri Mirtill, munkáltatói márkaépítés tanácsadó lesz a vendégünk. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két stratégája, Czibóka Gabriella és Dankó Bence.
- Belehallgatás:
-
-
ReBrief
2020-01-20 15:05:00A ReBrief hírei között ma szó lesz többek között a Volkswagen Bogártól való könnyes búcsúról, a franciaországi köztéri reklámok elleni fellépésről, egy amerikai kutatásról, mely a fiatalok hiszékenységét mérte, valamint a klímaváltozás első reklámspot-áldozatáról. A fő támánk az üzleti történetmesélés, Győrffy Kinga, retorikai-storytelling tanácsadó lesz a vendégünk. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két stratégája, Czibóka Gabriella és Dankó Bence.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2020-01-13 15:05:00A ReBrief hírei között beszélünk ma a Pepsi új szlogenjéről, a Burger King év végi trollkodásáról, 2019 legértékesebb sportmárkáiról, és megtudjuk, hogyan jött létre a digitális mise fogalma. 2020 várható reklámsikereit Szerényi Szabolccsal, a Kreatív főszerkesztő-helyettesével találgatjuk. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két stratégája, Czibóka Gabriella és Dankó Bence.
- Belehallgatás:
-
-
ReBrief
2020-01-06 15:05:00A ReBrief hírei között ma szó lesz a GVH által kiszabott bírságok tanulságairól, az OTP új spotjáról, az olasz futball-liga antirasszista kampányáról és a marketingvezetői pozíció feltámadásáról. A vendégünk Síklaki István szociálpszichológus lesz, akivel a szokások természetéről beszélgetünk. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két stratégája, Czibóka Gabriella és Dankó Bence.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2019-12-30 15:05:00A ReBrief év végi különkiadásában két korábbi beszélgetést idézünk fel. Június 24-én Borbély Dórával, a Budai Tanácsadó szakpszichológusával a reklámok boldogságra gyakorolt harásáról, október 21-én pedig Szigeti Ágnessel, a Telekom employer branding specialistájával a Z-generáció toborzási technikáiról beszélgettünk. Várja Önöket a Mediatortól Barabás Dániel és Dankó Bence, valamint a műsorvezető, Marosi Viktor.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2019-12-23 15:05:00A ReBrief mai vendége Farkas Anikó lesz, akivel a közösségi média 2019-es tanulságairól beszélgetünk. A hírek között szó lesz a WizzAir új kampányáról, mely szerint a hagyományos légitársaságoknál be kellene tiltani a business classt; a platformhírek között beszélünk a Telekom filmjéről, a spotszemlében pedig a Vodafone karácsonyi reklámjáról; valamint téma lesz a Pesti Hírlap próbaszáma is. A műsorvezető, Marosi Viktor mellett velünk lesz a Mediator stratégiai igazgatója, Négyesi Tamás és a Mediator stratégája, Dankó Bence.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2019-12-16 15:05:00A ReBrief év végi különkiadásában két korábbi beszélgetést idézünk fel. Június 24-én Borbély Dórával, a Budai Tanácsadó szakpszichológusával a reklámok boldogságra gyakorolt harásáról, október 21-én pedig Sziget Ágnessel, a Telekom employer branding specialistájával a Z-generáció toborzási technikáiról beszélgettünk. Várja Önöket a Mediatortól Barabás Dániel és Dankó Bence, valamint a műsorvezető, Marosi Viktor.
- Belehallgatás:
-
-
ReBrief
2019-12-02 15:05:00A ReBrief mai vendége Szigeti Péter, a 24.hu és a Vezess lapigazgatója lesz, akivel a natív hirdetésekről fogunk beszélgetni. A műsor első felében szó esik a Durex és a HP új reklámspotjáról, a Lollipop btl-verseny dajazottjairól, valamint a Youtube okostévés óriásreklámjáról.
- Belehallgatás:
-
-
ReBrief
2019-11-18 15:05:00A ReBriefben ma beszélünk a Renault Clio harmincadik születésnapi kampányáról, a szinglik napjáról, valamint arról, hogy a Netflix is kiharap egy nagy szeletet a tehetségkutatók tortájából. Az idei Websummit konferenciáról Czibóka Gabriella, a Mediátor stratégája számol be nekünk.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2019-11-11 15:05:00A ReBrief hírei között szó lesz a PR új definíciójáról, a Ryanair kelet-európai almárkájáról, a Rebook To Go kampányáról, ill. a Be Social felméréséről, mely szerint Magyarországon minden negyedik gyerek influencer szeretne lenni. Az újonnan alapított Sportmarketing Díj kapcsán vendégünk lesz Németh Ottó, a Magyar Marketing Szövetség sportmarketing tagozatának alelnöke.
- Belehallgatás:
-
-
ReBrief
2019-10-28 15:05:00A ReBriefben szó lesz egy felmérésről, mely a márkák erejét mérte, és amely a Picket az előkelő harmadik helyre sorolta, megelőzve a Coca-Colát és a Facebookot. Neuromarketinges szempontból vizsgáljuk az Aldi és a Raiffeisen Bank új reklámját, beszélünk az HBO „Itchr(39)s OK” kampányáról, valamint a Vodafone és a UPC egybeolvadása utáni életről. Vendégünk a „Szponzorálatlan Poszt” Instagram csatorna gazdája lesz. A stúdióban a Mediátor két stratégája, Czibóka Gabriella és Dankó Bence, a műsorvezető Marosi Viktor.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2019-10-21 15:05:00A ReBrief-ben ma a Coca-Cola magyarországi és szingapúri kalandjain túl szót ejtünk Baranyi Krisztina, időközben megválasztott ferencvárosi polgármester és a Magyar Telekom vitájáról, valamint a Z- és az Y-generáció médiahasználati szokásairól. A fő témánk az említett generáció elérése a munkáltatói oldalról – Sziget Ágnes a Magyar Telekom emlpoyer branding specialistája lesz a vendégünk.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2019-10-14 15:05:00A ReBrief-ben ma Bene Nikolettával, a Spar Magyarország marketing vezetőjével a legújabb promóciós módszerekről beszélgetünk. A rövid hírek között szó lesz a politikai stand-up magyarországi létjogosultságáról, a Volkswagen-csoport almárkáinak újrarendezéséről, majd egy ausztrál reklám kapcsán a tabukról is beszélünk.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2019-10-07 15:05:00A ReBriefben ma beszélünk a Burger King új, műanyagmentes törekvéséről, a Beyond Meat sajtóturnéról, a Facebook Horizon szürrealitásáról és a Magyar Reklámszövetség új díjáról. Fő témánk az online adakozási kedv lesz, Prezenszki Alex-szel, a Mediator social media managerével beszélgetünk.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2019-09-30 15:05:00Egyre többen használják podcast-platformként a Youtube-ot; új, társkereső funkciót kap a Facebook; a Cadbury szavak nélküli csomagolása egy brit társdalami problémára hívja fel a figyelmet; a Gucci új pulóvere pedig rasszista bélyeget kapott. A ReBrief vendége Dr. Takács Nóra lesz, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának szerzői jogi szakértője, akivel többek között a kreatív ötletekről és azok szerzői jogairól beszélgetünk.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2019-09-23 15:05:00A ReBrief vendége Gosztonyi Csaba, a szabadszinesz.hu alapítója lesz, akivel az új színészegyeztető platformról beszélgetünk. Szó lesz még a Telekom új reklámjáról, amelyben ismét a családé a főszerep, a Red Dot-díjakról, a megkerülhetetlen About You-kampányról és a Digi meg nem valósuló szolgáltatásának kommunikációjáról.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2019-09-16 15:05:00Angliában két, sztereotípiákra épülő reklámot tiltottak be. Vajon a cégeknek megéri-e bizonyos társadalmi ügyek mögé beállni? Betiltották a Dior „Vadember” nevű parfümjének reklámját is, mely ellen az amerikai őslakos indiánok tiltakoztak. A mai fő témánk a Greenpeace kommunikációs stratégiája lesz – vajon hogyan jut el a tömegekhez egy-egy üzenetük ekkora klímakommunikációs zajban? Hunyadi Réka lesz a vendégünk, a Greenpeace magyarországi kommunikációs vezetője.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2019-09-09 15:05:00A mai ReBriefben a Sziget Fesztivál közönségdíjas márkahelyszíneiről, a Telekom új platformjáról, egy rendhagyó toborzókampányról és a játékbabák jövőjéről beszélgetünk. A fő témánk a turizmusmarketing lesz, Anders Tamást, a szallasmarketing.hu alapítóját látjuk vendégül.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2019-09-02 15:05:00A mai ReBrief témái: a zenészeknek jobban megéri merchandise-forgalmat generálni, mint streaming-felületen terjeszteni a zenéjüket; a Facebook visszatér a hírek terjesztéséhez; új platformra lelt az OTP; végül Büchler Andrással, a Libri Kiadói Csoport PR-vezetőjkével beszélgetünk az online könyvkiadás jelenéről és jövőjéről.
- Belehallgatás:
-
-
ReBrief
2019-08-26 15:05:00A ReBriefben ma beszélünk a Coca-Cola és a Sprite új platformjairól és arról, hogy egy márkának kötelessége-e állást foglalnia morális kérdésekben. Szó lesz a betiltott CBA-reklámról – vajon hol a határ a szexizmus és az indokolt meztelenkedés között? Aztán Szerényi Szabolccsal, a kreativ.hu főszerkesztő helyettesével végigvesszük, idén milyen formában üzentek a márkák a Szigeten fesztiválozó tömegnek.
- Belehallgatás:
-
-
-
ReBrief
2019-07-29 15:05:00A ReBrief mai témái: az új Flip reklám az uborkaszezonra referál, a Telenor pedig arra ösztönöz minket, hogy éljük meg az egyéniségünket; feltámad a Bambi és megtudjuk, mit jelent a szponzorszökés. A vendégünk ma a Photon alapítója, Volom Sári lesz, akivel a fotósok és a megrendelők közti kommunikációról és a fotósok marketingeszközeiről beszélgetünk.
- Belehallgatás:
-
-
ReBrief
2019-07-15 15:05:00A ReBrief mai témái: az Instagram új videófelülete bár csorbát ejt a platform eredeti funkcióján, új kapukat nyit a reklámozók előtt; szó lesz a Globus új reklámjáról, melyhez szerencsétlenül a Quimby egyik legnagyobb slágerét használták fel, majd beszélünk a negyven éves Walkman-ről, amely alapjaiban változtatta meg a zenehallgatási szokásokat. Vendégünk Horváth Renátó, a Budapest Showcase Hub alapítója, akivel a zenei marketingről, ill. a zenék reklámos használatáról beszélgetünk.
- Belehallgatás:
-
-
ReBrief
2019-07-01 15:05:00A Rebriefben ma szó lesz a Facebook saját valutájáról és arról, hogy a cégek hogyan használják marketingcélokra a Pride-ot. Aztán Fazekas Ildikóval, az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT) igazgatójával a reklámok etikáját vizsgáljuk. A Mediátor csapatát Barabás Dániel és Püsök Ruben képviseli.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2019-06-24 15:05:00A ReBrief mai témája a reklámok rövid- és hosszútávú érzelmi hatása, a vendégünk Borbély Dóra, a Budai Tanácsadó szakpszichológusa lesz. Szintén beszélünk a Google Shoppingról, a reklámadóról, a Telekom apák napi kampányáról és arról, hogy Anglia betiltja a gendersztereotíp reklámokat. Állandó vendégünk a Mediátor full service reklámügynökség két munkatársa, Dankó Bence és Barabás Dániel.
- Belehallgatás:
-
-
ReBrief
2019-06-03 15:05:00A ReBrief-ben ma arról lesz szó, hogy a naponta 35 ezer adásba kerülő tévéreklám milyen hatékonysággal jut el a felhasználókhoz. A műsor második felében Jókai Klárával, a VMLY&R stratégiai igazgatójával a félresikerült kampányokról beszélgetünk és arról, hogy a lelkiismeret felkeltése megfelelő reklámstratégia-e. A műsor állandó vendégei, a Mediator két reklámszakembere, Dankó Bence és Barabás Dániel, a műsorvezető Marosi Viktor.
- Belehallgatás:
-
ReBrief
2019-05-27 15:05:00A ReBrief a Trend FM és a Mediator full service reklámügynökség közös műsora a reklámtrendekről, fogyasztók és reklámszakemberek szemével. Az első adásban az adblocker-használat mellett az idei Hipnózis reklámfilmes fesztivál díjnyertes filmjeit járja körül a műsorvezető Marosi Viktor és két állandó vendége, Dankó Bence és Barabás Dániel a Mediatortól. A Trónok harca sikeres marketing-gépezetét pedig Varga Attila Sixx-szel, az Index újságírójával elemzik. A műsor egy rövid kulturális ajánlóval zárul.
- Belehallgatás:
Közösségi oldal
Kapcsolódó cikkek
-
Van-e élet a Booking.com-on túl?
A reBrief adásában ezúttal arról beszélgettünk, hogy létezik-e turisztikai marketing a piac nagy részét leuraló Booking.com-on túl, és hogyan érdemes lavírozniuk a szálláshelyeknek, desztinációknak.
-
ReBrief: mitől lesz ütős a „kontent”?
A ReBrief témái közül a tartalommarketing és a Content Marketing Award sem maradhatott ki. A CMA-díjat a Kreatív 2014-ben hirdetett meg először, a zsűri elnökét, Lennert Dánielt kérdeztük.
-
Benéztünk a XIXO-influenszerek aszpartámháborúja mögé
A ReBrief adásában elemeztük a XIXO influenszer-kampányát, amelyben a celebek az aszpartámmentes üzenetet domborították ki.
-
Rákaptak a magyarok az e-sport fogadásokra
A reBrief fő témája, hogy milyen kihívások elé állítja az e-sport fogadás a szerencsejáték iparágat. A lehetőség már a hazai fogadók számára is nyitva áll, kérdéseinket pedig a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatójának, Bánhegyi Zsófiának tettük fel.
-
ReBrief: nyitott kapukat döngettek a reklámügynökségeknél
A ReBrief műsorunk hírei között szó volt a Tesla első valódi reklámjáról, a szemétből összeeszkábált Transformersről, valamint a Theodora termékbevezető spotjáról.
A műsorvezető
