Reggeli Monitor Szűcs Péterrel

Reggeli Monitor Szűcs Péterrel

2018-09-21 06:35:00 Adásunk

Reggeli Monitor Szűcs Péterrel

2018-09-21 06:35:00

Változatlanul jelentős növekedésben vannak a bérek. Az átlagkereset júliusban majdnem 13 százalékkal volt magasabb, mint az előző évben, 216 ezer forintra emelkedett az átlagos nettó kereset. Rövid távon lassulni fog a pénzromlás üteme a következő hónapokban, de még így is 3 százalék felett lesz az infláció, derült ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből. A jegybank igazgatója szerint az inflációs célt jövő év közepére sikerül majd fenntartható módon elérni. Egyre több kihívás nehezíti a hazai kis-és középvállalkozások dolgát- mondta el a Budapesti Értéktőzsde elnök-vezérigazgatója a BÉT 50-2018 című konferencián. Végh Richárd szerint a hazai kkv-k jelentős része tőkehiánnyal küzd, ennek orvoslására a tőzsdei bevezetés csak az utolsó fázis. Tőkehiányos a magyar kis-és középvállalkozások túlnyomó többsége- mondta el a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója ugyanazon a konferencián. Krisán László szerint azonban nem kell mindenkit segíteni. A piaci verseny továbbra is visszafogja a lakásbiztosítási díjakat – közölte a netrisk.hu. Ezek mellett az OTP elemzője hozza el a legfrissebb piaci híreket a stúdióban, és egy érdekes beszélgetést hallhatnak az Európa Liga csoportkörről, amelyben bőven van magyar érintettség is. A műsorvezető Szűcs Péter.

Belehallgatás:

Korábbi adások

  • Reggeli Monitor Szűcs Péterrel

    2018-10-18 06:35:00

    Folyamatosan újul meg hazánkban a régi, korszerűtlen ipari ingatlanállomány. A modernizáció egyik jele a létesítmény energiahatékonyságának növelése, amellyel a bérlők rendkívül kedvező költséghatékonyságot érnek el, hiszen így kevesebbet kell fűtésre, vagy hűtésre költeniük – mondta el az Otthontérkép csoport vezető elemzője. A szakember beszélt arról is, hogy jelenleg mekkora hányadát teszik ki Magyarországon a korszerű ipari ingatlanok a régieknek. Az esport a világ egyik leggyorsabban növekedő iparágának számít. Az Esport Universum vezérigazgatója elmondta, hogy a kompetitív videójátékozást már az Olimpiai Bizottság is elismerte, mint sportot. Tischler Márk azt is elmondta, hogy a legnagyobb sportegyesületek már mind indítottak esport szakosztályt és ebbe a sorba Magyarország is elkezdett beállni. Arról, hogy mekkora pénz mozog az esport mögött és, hogy mekkora követőbázissal rendelkezik. A szakértő szerint nem lenne ördögtől való az állam nyugdíjelőtakarékossági piacra lépése, de mindenképpen körültekintően kell eljárnia a kormánynak. A Nyugdíjguru.hu főszerkesztője Farkas András szerint az állam úgy adhat további piaci előnyöket az állampolgároknak, hogy azzal nem teszi tönkre a piaci szereplőket. Beszünteti a Google az applikációk előre telepítését azokon a készülékeken, amin az Android operációs rendszer fut. A technológiai óriás egy 5 milliárd eurós bírság miatt döntött így, amelyet még korábban az EU szabott ki rá. a döntést követően a készülékek gyártói szabadon dönthetnek arról, hogy mely böngészőket telepítik fel előre a készülékeikre. Műsorvezető: Szűcs Péter, szerkesztő: Németh Tamás

    Belehallgatás: