Reggeli Monitor Nagy Károllyal

Reggeli Monitor Nagy Károllyal

Nagy meglepetést keltett a Magyar Nemzeti Bank: a 185 bázispontos emeléssel 7,75 százalékra emelkedett az alapkamat. Csütörtökön az egyhetes betéti eszköz kamata is felérhet erre a szintre. Az infláció az ősz folyamán tetőzhet, 12 százalék fölötti szinten. Az MNB legfrissebb döntéseit és előrejelzéseit az Erste elemzőjével vizsgáljuk meg. Hivatalosan is államcsődbe került Oroszország a Moodychr(39)s bejelentése után. A Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója úgy reagált, hogy csak mesterséges államcsődről van szó. Oroszországnak lenne pénze, de a nyugati szankciók miatt technikailag nem tudja teljesíteni a kifizetéseket. De szó lesz a kukorica piacról is az Ukrajnába rekedt jelentős szállítmányok árnyékában. Valamint arról, hogy kampány indít a Magyar Posta és az Országos Mentőszolgálat amiatt, hogy nagyon sok lakóház csak nehezen azonosítható, mert nincs kint a házszám, ami a mentősöknek és a postásoknak is problémát okoz. Emellett górcső alá vesszük a hazai magánegészségügyi szektor működését és kihívásait. Beszélünk az arany piacáról is, ugyanis a készülődő újabb Európai Uniós szankciók között szerepelhet az orosz arany behozatalának tilalma is. Tartsanak velünk, várja Önöket a műsorvezető, Nagy Károly!

2022-04-20 06:35:00 Adásunk

Reggeli Monitor Nagy Károllyal

2022-04-20 06:35:00

Rontotta globális gazdasági növekedési előrejelzését az IMF. A Nemzetközi Valutaalap szerint 3,6 százalékkal bővülhet a világ GDP-je az idei évben, szemben a januárban várt 4,4 százalékkal. A háborúban álló felek komoly recesszióval számolhatnak, Ukrajna gazdasága 35, míg Oroszország gazdasága 9 százalékkal zsugorodhat. A magyar gazdaságot is gócső alá vette az IMF. Az üzemanyag turizmus hajtotta a hazai benzinkutak forgalmát az első negyedévben. A Magyar Ásványolaj Szövetség adatai szerint benzinből csaknem 30 százalékkal, gázolajból pedig több mint 36 százalékkal értékesítettek többet, mint egy évvel korábban. A prémium termékekre viszont nem vezettek be hatósági árstopot, itt vissza is esett a forgalom. A CSOK és a babaváró támogatás szabályai is módosulnak április 29-étől. A változások az ügyfeleket nem érintik, viszont az állam által a bankoknak fizetendő költségtérítés az eddigi százalékos mérték helyett abszolút értéket vesz fel. Már meghaladta a járvány előtti szintet a közbeszerzési eljárások összértéke Magyarországon az első negyedévben. Az előző évhez képest megduplázódott, csaknem 660 milliárd forinttal nőtt a piac volumene januártól márciusig. A Közbeszerzési Hatóság elnöke elmondta: az építési ágazatban írják ki messze a legtöbb közbeszerzési eljárást, és átlagosan 100 forint közpénzből 45 forint jut a kis-és közepes vállalkozásoknak. Egyre kevesebb rizst termesztenek Ázsiában, a műtrágya árak megugrása miatt. A Magyar Részvénykereskedelmi Zrt. ügyvezetője elmondta: bár a tőzsdén kereskedett gabonák közül a rizs világpiaci ára emelkedett a legkevésbé, a folyamat ezen a piacon is megindult. A gazdasági bizonytalanság, a szállítási költségek emelkedése, és az orosz – ukrán háború is az áremelkedés felé hat, ami súlyos élelmiszerhiánnyal fenyeget. De beszélünk a dübörgő amerikai gyorsjelentési szezonról, valamint arról, hogy sokéves csúcsokra emelkednek a német és amerikai államkötvény-hozamok, ami nem kedvez a részvénypiacoknak. Tartsanak velünk, várja Önöket a műsorvezető, Nagy Károly!

Belehallgatás:

Korábbi adások