Reggeli Monitor Nagy Károllyal

Reggeli Monitor Nagy Károllyal

Nagy meglepetést keltett a Magyar Nemzeti Bank: a 185 bázispontos emeléssel 7,75 százalékra emelkedett az alapkamat. Csütörtökön az egyhetes betéti eszköz kamata is felérhet erre a szintre. Az infláció az ősz folyamán tetőzhet, 12 százalék fölötti szinten. Az MNB legfrissebb döntéseit és előrejelzéseit az Erste elemzőjével vizsgáljuk meg. Hivatalosan is államcsődbe került Oroszország a Moodychr(39)s bejelentése után. A Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója úgy reagált, hogy csak mesterséges államcsődről van szó. Oroszországnak lenne pénze, de a nyugati szankciók miatt technikailag nem tudja teljesíteni a kifizetéseket. De szó lesz a kukorica piacról is az Ukrajnába rekedt jelentős szállítmányok árnyékában. Valamint arról, hogy kampány indít a Magyar Posta és az Országos Mentőszolgálat amiatt, hogy nagyon sok lakóház csak nehezen azonosítható, mert nincs kint a házszám, ami a mentősöknek és a postásoknak is problémát okoz. Emellett górcső alá vesszük a hazai magánegészségügyi szektor működését és kihívásait. Beszélünk az arany piacáról is, ugyanis a készülődő újabb Európai Uniós szankciók között szerepelhet az orosz arany behozatalának tilalma is. Tartsanak velünk, várja Önöket a műsorvezető, Nagy Károly!

2022-03-08 06:35:00 Adásunk

Reggeli Monitor Nagy Károllyal

2022-03-08 06:35:00

A kibervédelmi vállalatok az ukrán-orosz háború haszonélvezői. Minden Magyarországról kivinni szánt gabonát be kell jelenteni a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál. Zavartalan a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma. Hatalmas segítség a magyar utazási szakmának, hogy csaknem két év után újra korlátozások nélkül lehet szabadidős vendégeket fogadni Magyarországon. Az eddigi visszafogott lépések után március első hetében már egy tucat bank jelentett be kamatváltozást a jelzáloghiteleknél. Holnap reggel a háború aktuális áttekintésével kezdjük a műsort, vendégünk lesz Kaiser Ferenc a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Szokásos reggeli bejelentkezésére érkezik Tóth Gergely közgazdász, illetve folytatódik Kriptoverzum című műsorunk is Andor-Tóth Annával és Vidákovics Attilával. Az árupiaci körképet az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzőjével vesszük át. A tőzsdét az Erste Befektetési Zrt. stratégájával, Miró Józseffel nyitjuk. Telefonon jelentkezik be az ING Bank vezető elemzője, Virovácz Péter, hogy megvizsgáljuk milyen lehetőségek vannak a forint megmentésére. Tartsanak velünk, várja Önöket a műsorvezető Nagy Károly.

Belehallgatás:

Korábbi adások