Reggeli Monitor Nagy Károllyal

Reggeli Monitor Nagy Károllyal

Jól fogadták a befektetők a Brexit-megállapodást, ami a font árfolyamában és a részvénypiacokon is meglátszott. A Boris Johnson és kormánya által beterjesztett legújabb keret megállapodásra ugyanis az Európai Unió rábólintott, most az egyes országok állam-és kormányfőinek kell szavazniuk a tervezetről az uniós csúcson, jövő héten pedig a brit parlament elé kerül a megállapodás. Végre pont kerül a Brexit végére? Az elmúlt tíz év legjobb teljesítményét nyújtotta a Morgan Stanley a harmadik negyedévben. Nincs nyoma a recessziónak a tengerentúli bankszektorban. Jelenleg a vonatjegyek harmadát vásárolják meg önkiszolgáló csatornán keresztül az utasok. A MÁV-STRAT Zrt. vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a céljuk az, hogy egy éven belül ezt az arányt feltornázzák 50 százalékra. Lehetséges? Vadásznak a cégek a műszaki képzettségű hallgatókra, már az alapképzés befejezése előtt a legtöbben el tudnak helyezkedni valamilyen vállalatnál- mondta az Óbudai Egyetem rektora. Ez ugyanakkor a képzés szempontjából kihívásokat is jelent a műszaki karoknak. Akár milliárdos veszteségek is keletkezhetnek, ha a szereplők nem figyelnek oda a cégeladásnál. Még mindig a felső tízezerre lőnek a hazai privátbanki szolgáltatók, jelenleg 44.000 ezer privátbanki számla van a piacon. Ez azért Nyugat-Európához képest még kevés. Mi történik Szíriában és Katalóniában? Mindkét helyen forrnak az indulatok, a Közel-Keleten katonai offenzíva dúl, a katalánoknál pedig ismét felerősödtek a függetlenedési törekvések. Holnap 6:30-kor várja Önöket a műsorvezető, Nagy Károly!

2019-03-20 06:35:00 Adásunk

Reggeli Monitor Nagy Károllyal

2019-03-20 06:35:00

A bankok jó számokat produkáltak tavaly: a Budapest Bank például 50 százalékkal növelte hitelállományát. Németországban bár jobb lett a ZEW index, a vállalatvezetők mégis nehéz évre számítanak. A tetőcserépgyártó Terran abban bízik, hogy továbbra is tart a lendület, bár a munkaerőhiány nekik is gond. Az igazi Brexit előtt most még jó munkaerőpiaci adatok jöttek Londonból: 4 és fél éves negatív csúcson a munkanélküliség és 50 éves csúcson a foglalkoztatás. Európában egymillió informatikus hiányzik - mondja a Codecool programozó iskola vezetője. Bíznak a jövőjükben. 3,5 milliárd forint jut az erdei utak fejlesztésére, megújulnak a turistajelzések, javul az infrastruktúra. De szó lesz a legfrissebb amerikai adatokról, az arany árfolyamáról is. Szerda reggel Nagy Károly várja Önöket!

Belehallgatás:

Korábbi adások